Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2884 hog y az igen, az felesleges, de mi a szakma csúcsa vagyunk, minket nem kell, minket nem lehet, minket nem szabad, mert minket szeretnek a lakosok, és mi nagyon jók vagyunk. Azt hiszem, itt számos dologtól el kell vonatkoztatni, de tudom, hogy nagyon nehéz itt érzelmektől, érzésektől elvonatkoztatni, hiszen egy beteg számára a biztonságot jelenti, hogy ott kórház van, hogy ott rendelő van, és ha ezt ebben a törvényben megcsináljuk, akkor biztosítani kell, hogy legyen mindenütt. Nem véletlen, hogy ez a törvény n emcsak arról szól, hogy kórházakat csökkentünk ágyszámilag, hanem arról is, hogy mit fejlesztünk, hol fejlesztünk, és hogyan kívánjuk fejleszteni a súlyponti kórházakat, a területi kórházakat, hol kívánunk építeni kistérségekben rendelőintézeteket, ahol még ez hiányzik. Nagyon érdekes az a vélemény, hogy nem kérdeztük meg a szakmai kollégiumokat. A szakma képviselői, a szakmai kollégiumok nagyon jól tudják, hogy például sebészet vonatkozásában melyik az a sebészeti osztály, amely ikre nincs szükség, vagy amelyik csak bizonyos mértékig alkalmas arra, hogy sebészeti beavatkozásokat végezzen el. Kórház és név nélkül mondok egy példát, hogy ezt megvilágítsam. Szakvizsga előtt a szakvizsgát végző professzor megkérdezte a sebészkollégát, hogy mondja, kolléga úr, melyik volt a legnagyobb műtétje. Azt válaszolta, hogy az epeműtét, professzor úr. És laparoszkóppal végezte? Azt mondja, nem, hagyományosan. A hagyományos műtét hatalmas vágást, három hét betegállományt jelent, míg a laparoszkópo s kéthárom napot. Visszakérdezett a professzor: és mondja, kolléga úr, ha az édesanyját kellene operálni, mit csinálna? Válasz: telefonálnék a szomszédos megyei kórházba a fiúknak, hogy operálják meg az édesanyámat. Felteszem a kérdést, joggal: szükség va ne erre a sebészeti osztályra? Mert ha a hozzátartozónknak az az ellátás nem jó, nem megfelelő színvonalú, akkor az átlag magyar betegnek miért az? Rengeteg olyan kérdés van ma itt a kórházátalakítás kapcsán, ami felvet szubjektív részéről kérdéseket, fe lvet a szakma részéről, a politika részéről, és bizonyos mértékig már a rágalom szintjéig jutnak ezek a kérdések. Azzal riogatják a beteget, hogy ha ezt a törvényt végrehajtjuk, akkor megrokkannak a betegek, meghalnak a betegek, nem jutnak megfelelő kórház i ellátáshoz, tehát csak bajuk lehet ebből. De ha tisztességes a szakma és tisztességes a politika, akkor visszakérdez: abban az esetben az ilyen típusú ellátásra valóban szüksége van annak a betegnek, vagy nem érdemel meg az a beteg egy korszerű, jobb ell átást? Ha a saját magam számára igénylem, akkor biztosítsak mindenki számára hasonló ellátást. Nagyon rossz, a '96os törvény kapcsán is elhangzottak szirénhangok, hogy mennyi baj lesz ebből. (16.10) Kérdezem tíz év távlatából: volt nagy gond? Volt nagy ba j? Lettek problémák? Az a probléma, hogy ma azon az alapon egy olyan struktúrát kellene fenntartani, és kellene finanszírozni, ami fenntarthatatlan, korszerűtlen, nem jó, és gyakorlatilag rengeteg gonddalbajjal küszködik. Ha ezt megnézzük, akkor a '96os törvény sem érte el azt, amit szeretett volna, és ha ezt a törvényt jól megcsináljuk, akkor nem azt mondom, hogy itt azonnal a világok legjobbika fog eljönni, de elindulunk egy folyamatban, elindulunk egy kezdeti lépéssel azon az úton, hogy egy jobb strukt úra felé tudjuk átalakítani a magyar egészségügyet. Ha megnézzük azt, hogy ehhez mi kell, és itt már elhangzott, hogy az uniós forrásokból fejleszteni kell a súlyponti kórházakat, de fejleszteni kell a területi kórházakat is, és a törvényjavaslat egy nagy hibája, hogy nem mutat bizonyos szempontból kiutat azoknak a kistelepüléseknek, ahol valószínűleg a kórház csak rehabilitációs, illetve csak krónikus ellátásra lesz jó. Másra nem is lehetne használni, hiszen az ott élők biztonságát jelentené az, amit módos ító javaslatban meg kívánunk tenni, hogy ezekben a kórházakban valamilyen módon, kismértékben egy aktív belgyógyászati ellátást meg kellene hagyni, hiszen ez jelenti azt az ott élőknek, hogy biztonságuk van, mert belgyógyászati esetben ott azonnal ellátják őket, és a sebészeti, szülészeti vonatkozásban pedig a betegeknek a szállítás és a mentőrendszer megoldást jelent. Hiszen nem kell mindenütt mindenkit megoperálni, és
