Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János):
2860 egy pénzügyi konstrukcióval megoldani. Nem lehet a leromlott lakásállományt, a földutak at, az idegenforgalmat, a történelmi környezetet, a külterületi kérdéseket megoldani. (Pettkó Andrást a jegyzői székben dr. Hende Csaba váltja fel.) Az igazi viták eddig sem pártalapon folytak, hanem a belső és külső kerületek, a nagy területű, de kis lakó sűrűségű, vagy a jelentős és esetenként száz évet meghaladó lakásállománnyal rendelkező kerületek között. Egy pillanatig nem vitatom, és most sem teszem ezt, hogy a most körünkben is helyet foglaló nagy tapasztalatú polgármester kollégáknak nyilvánvalóan a z a dolga, hogy a saját kerületi pozícióit, érdekeit figyelembe vegye. (14.00) Éppen ezért, mert ez nem pártlobogók szerint osztódik, nagyon nehéz minden problémára megoldást adó javaslatot adni. Úgyhogy meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő bármily rövid idő alkalmas lesz arra, hogy tovább szűkítsük a forrásmegosztással megoldandó problémák körét, és legyenek olyan kérdések, amiket esetenként a kormánynak, a fővárosnak vagy a kerületeknek más forrásokból kell megoldani és nem ebből a nagy, de az előttünk á lló feladatok tekintetében mégiscsak szűkös, kerületekre lebontva szűkös keretből. Ha már a kereteket említik, előttem szóló képviselőtársaim is felemlítették, hogy bár vannak benne a különbségeket fékező rendelkezések, egy peremkerület egy a korábbiakhoz képest közel másfél milliárdos kondícióromlást nem tud elviselni. Tehát valahol a javaslatot úgy kell belőni, hogy ekkora differenciák az előzőekhez képest ne legyenek. Vannak olyan kerületek, amelyek nagyon jól jártak ezzel, és vannak, amelyek nagyon ross zul. Kétségtelen, nem vitatom, az előterjesztők javára szól, hogy a középhad, tehát a kerületek túlnyomó többsége viszonylag elfogadható kondíciókkal kerülne át az új rendszerbe, de kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy tárgyaljunk tovább arról, hogy hogyan lehetne ezeket a kiugró arányokat, kiugró mértékeket lejjebb faragni, mert egyszerűen kezelhetetlen ezeknek a kerületeknek az ilyen változás; ne sérüljön senki annyira. Szó volt az adatok megbízhatóságáról is. Egyetértek képviselőtá rsaimmal abban, hogy nyilvános adatokkal, mindenki számára hozzáférhető adatokkal kell dolgozni, lehetőség szerint tényadatokkal kell dolgozni és olyan adatokkal, amelyeknek az utólagos ellenőrzése megoldott. Éppen ezért tisztelettel javaslom, és a módosít ókban is ezt fogjuk javasolni, hogy a bírálati ismérvek számát lehetőség szerint szűkítsük. Egyetértek azzal, hogy figyelembe kell venni területet, lakósűrűséget, és az előző napi egyeztetések, beszélgetések alapján én magam a panel figyelembevételét is ja vaslom, hiszen a főváros lakásállományának jelentős része panel, s önmagában a panelek problémája egyegy kerület számára megoldhatatlan. Ugyanakkor, ismétlem, az lesz a javaslatunk, hogy lehetőség szerint tovább egyszerűsítsük a rendszereket, és egy arány osabb számítási módot alakítsunk ki. Ha már az ellenőrzés szóba került, a magam részéről indítványozni fogom, hogy az egész forrásmegosztási folyamatot már az összeg mértékére és az említett adatok hozzáférhetőségére tekintettel ne egy könyvvizsgáló cég, h anem amennyire egyéb jogszabályok erre lehetőséget adnak - és eddigi kutakodásom szerint erre van lehetőség , az Állami Számvevőszék hatókörébe adjuk - a forrásmegosztás vizsgálatát , mind az előzetes megállapodás, mind az utólagos elszámolás tekintetébe n. Összegezve tehát: a Fidesz budapesti képviselői a törekvést támogatják. A tiszta, átlátható szabályozást szükségesnek tartják, és kérik a kormánypártokat, hogy az elkövetkezendő napokat kihasználva keressük meg a javaslathoz képest további egyszerűsítés t, az esetenként kiugró aránytalanságok mérséklését lehetővé tevő megoldásokat. Köszönöm türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) :