Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 27 (38. szám) - A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
2742 vizsgálnunk kell, mielőtt a tekintetben döntünk, hogy milyen módon vonjuk ezeket a technológiákat Magyarországon a termesztés gyakorlatába. Még egy közös pont volt, amit megállapítottunk, ami indokolja a közös intézkedést. Ezekre vonatkozó vizsgálatok nemcsak Magyarországo n, hanem Európaszerte és a világ számos térségében szinte alig folytak, úgyhogy az elővigyázatosság elve is arra int bennünket, hogy ennek megfelelően óvatosan járjunk el, és csak ha tisztázódtak ezek a kockázatok, akkor vágjunk bele ilyen típusú változta tásokba. Nos, ennek eredményeként, a közös pontok megtalálása eredményeként született meg az az országgyűlési határozattervezet, ami a Ház asztalán fekszik, és az EU jogalkotási gyakorlatának megfelelően két részre tagolódik ez a határozat, amit kezükben t artanak. A preambulumrész rögzíti ezeket az elveket, értékeket, kételyeket, kérdéseket, amelyek indokolják, hogy egy külön országgyűlési határozat határozza meg az irányokat e tekintetben. A tartalmából néhány gondolatot hadd emeljek ki, amit fontosnak gon dolunk. Az öt párt közösen, több egyeztetési fázisban rögzítette, hogy jelen fázisban a magyar társadalom érdekét a moratórium fenntartása szolgálja. Az ehhez szükséges vizsgálatokat tehát minden erővel folytatnunk kell azokra a szervezetekre is, amelyek m a még nincsenek a fajtajegyzéken. Másrészt szigorú szabályozásra van szükség a tekintetben, hogy biztosítani tudjuk a hagyományos és az ökológiai gazdálkodás zavartalan folytatását Magyarországon, vagyis szükségünk van a koegzisztenciaszabályozásra is. Ám miután az Európai Unióval egyeztetett szöveg nem garantálja minden tekintetben az ilyen típusú biztonságunkat, megállapodtunk abban, hogy azokból a módosító indítványokból, amelyek megfogalmazódtak, egy csomagot állítunk össze, és felkérjük a kormányt, hog y haladéktalanul kezdje meg ezeknek a kérdéseknek a pontosítását az Európai Közösséggel, majd pedig építsük be ezt a következő fázisban a géntechnológiai törvénybe. Offenzív európai politikára hívjuk föl közösen e tekintetben a magyar kormányt, vagyis az e urópai játékszabályokat is érdemes megpróbálnunk a saját érdekeink mentén befolyásolni. Kiegyensúlyozott tájékoztatásra van szükség mindannyiunk meglátása szerint, mert a választás szabadsága, amit szoktak sok esetben hangoztatni, akkor működő alapelv, ha a tájékoztatás teljességével és teljeskörűségével párosul. Ezért javasoljuk a kormánynak, hogy a parlament és a kormány közösen kezdjen offenzívát a tekintetben, hogy fölvilágosítja a magyar társadalom különböző csoportjait - gazdákat és fogyasztókat - a t echnológia előnyös és hátrányos problémáiról. (17.50) A tudomány felé fordulunk, kérjük a segítségét a tudománynak, hogy ezeket a problémákat tudományosan megalapozottan tudjuk megoldani, és végül a közvéleményhez fordulunk, a civil társadalomhoz, hogy seg ítsen ezeket a problémákat megvitatni széles körben. Egy gondolatot a végére engedjenek meg: azt reméljük, hogy egy új típusú politizálásnak is a kezdetét jelenti, ahol is a törvényalkotás úgy indul, hogy a társadalom széles köreivel megvitatjuk a problémá kat minden csoporttal, majd ezt követően kezdjük el a szabályok megalkotását. Ebben aktívan szeretnénk mindannyian részt venni, kérem tehát kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat, támogassák ezt a határozati javaslatot, ez az európai pozícióinkat is erősíti az ezzel kapcsolatos tárgyalásokon. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek 55 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Csá ky András képviselő úrnak, MDF. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. (Zaj. - Az elnök csenget.) Úgy gondolom, hogy két szempontból is példaértékű ez az országgyűlési határozati javaslat, egyrészt ezzel az Országgyűlés mindkét oldala be