Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 27 (38. szám) - A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
2743 tudja bizonyítani azt, hogy valóban alapvető értékek mellett le tudja rakni a voksot, túl tud tekinteni éppen aktuális érdekeken. A másik pedig lényegében az előterjesztésekben elhangzott, hogy mindazok, akik megfogalmazták, és akik most támogatni fogják ezt a h atározati javaslatot, elgondolkoznak azon, hogy a természet rendjébe milyen mélyen lehet beavatkozni büntetlenül. Mintegy 40 évvel ezelőtt fedezték fel a DNSt, mely megalapozta... - annak idején, akik érdeklődve olvastuk azokat a tudományos cikkeket, nem gondolták, hogy az életükben még be fog következni az a határvonal, amikor a fajok közötti manipulálás lehetősége sejlik föl a génmanipuláció segítségével. Számtalan tudományos irodalom is foglalkozik azzal, hogy beláthatatlanok a következmények, nagyon ne hezen jósolható, hogy ebből a szempontból a jövő mit hozhat. Azért is példaértékű, mert az esetleges gazdasági előnyök elé helyezi az emberi érték előnyeit, és próbál segítséget nyújtani a kormány számára, hogy az ebben a témában folytatott eddigi tevékeny ségét ugyanígy folytassa, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az utánunk jövő nemzedékek ne legyenek kitéve esetleges veszélyeknek. Tehát, a Magyar Demokrata Fórum támogatja mindenféleképpen a határozati javaslatot. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pár tok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz. (Folyamatos zaj. - Csenget.) DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A géntechnológiáról szóló hatá rozati javaslat előttünk lehetővé teszi, hogy gondolkozzunk azon, hogy ez nem szükségképpen és nem túlnyomó részben egy negatív, szkeptikus valami, hanem lehet igenis pozitív. Arra utalok, amit többször az Országgyűlésben már megfontoltunk, hogy az ország természeti adottságait - talaj, éghajlat, évszakok, csapadékeloszlás - mérlegelve megjelölhetjük azokat a növényfajtákat, amelyek egyes tájegységek gazdasági gyarapodását, ezáltal a népességeltartó képességét és életszínvonalának emelését szolgálják. Ilyen például a szőlő- és gyümölcsszaporító anyagok előállításának a kérdése, amit ösztönözni lehet annak érdekében, hogy minél több nemesített, tehát géntechnológiailag módosított növényfajta kerüljön forgalomba. A szőlőkultúra specifikusan, gazdasági jelentős égében kiemelkedik e gyümölcsnek aszalt formában, mazsolaként történő értékesítése. Ennek megvalósítása érdekében szükséges olyan magtalan szőlőfajták előállítása, nemesítése, klónozása, amelyek fokozottan jövedelmezővé teszik a Magyarországon meglévő, vil ágviszonylatban is elérhető alkalmas természeti adottságokat. Összefoglalva, tisztelt Országgyűlés, a feladat megoldható. A tudományos intézetek számos esetben jelét adták ennek, ugyanakkor a szkepticizmus visszatartotta. Gyakran azt halljuk, hogy mazsolát külföldről kell venni, Magyarországon búzát kell termelni. Ezért történik meg, hogy ha valaki bemegy egy boltba, mazsolát vásárol, akkor rá van írva, hogy Mátészalkán csomagolták, Kaliforniából importált szárított szőlőből. (Az elnök a csengő megkocogtatá sával jelzi az idő leteltét.) Ha ezen túl tudunk lépni, a géntechnológia egy eszköz ezen az úton. Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ügyrendi kérdésben megadom a szót TuriKovács Bélának. (Dr. TuriKovács Béla: Bocsánat, normál.) Tévedés, normál felszólalásra jelentkezett. Elsőként megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, Fidesz. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor néhány héttel ezelőtt a mező gazdasági bizottságban mint első helyen kijelölt bizottságban a kormány által benyújtott, génmódosított növények magyarországi termesztéséről szóló törvényjavaslatot a bizottság