Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - MÉCS IMRE (MSZP):
2597 Mi teremtsünk a saját hazai kis- és középvállalkozásainknak helyzetet, lehetőséget és esélyt arra, hogy fel tudjanak nőni, és adott esetben még erősebben és erőteljesebben exportképesek tudjanak lenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Folytatjuk a felszólalásokat. Mécs Imre képviselő úré a szó. MÉCS IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2007es költségvetés igyekszik olyanná lenni, ame lynek előirányzatai egyensúlyban vannak hazánk és gazdaságunk képességeivel. Pozitív véleményem bizonyítéka az a tény is, hogy a 2007. év költségvetésével szemben kevesebb módosító indítvány érkezett be, mint a 2006. év költségvetéséhez. Ez tehát már komol y eredménynek tekinthető, amely reményt táplál arra, hogy ellenzéki képviselőtársaim is érzik azt a felelősséget, hogy nem halaszthatjuk tovább a reformokat, amelyek kifizethetővé és ésszerűvé alakítják hazánk államrendszerét. Ezek közé tartozik a titkossz olgálatok rendszere is. Meg kell vizsgálni, hogy hogyan érhetjük el, hogy még sikeresebbek legyünk. Szeretném kiemelni, hogy hazánk biztonsági hivatalainak eredményeit az Európai Unió is elismeri. Amellett, hogy az Európai Közösség is elismeri eredményeink et, mi is biztosak lehetünk, hogy hazánk védelmét magas szinten garantálják nemzetbiztonsági szolgálataink. Elismerésre méltó az a tény is, hogy hazánkban több mint 16 éve nem történt terrorcselekmény. A jövő kihívása az, hogy megőrizzük hazánk nyugodt és kiegyensúlyozott biztonsági szintjét, és még több használható információt adjunk át az Uniónak. A jövő évi költségvetés érinti ezen terület fontosságát, és ennek megfelelően pluszerőforrásokat enged az előző évekhez képest, annak ellenére, hogy szinte mind en területen szigorításokkal kellett élnünk, épp a jövő érdekében. (13.30) A Katonai Felderítő Hivatal számára közel 300 millió forinttal több pénz áll majd rendelkezésre jövőre, mint ez évben. Ami a humánerőforrástö bbletet illeti, a Nemzetbiztonsági Hivatalnál három fővel, míg a valamennyi titkosszolgálatot kiszolgáló és az effektív munka nagy részét végző Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál húsz fővel engedi meg az állománytábla létszámának növekedését. Szintén a műkö dési hatékonyságra törekvést bizonyítja, hogy jelentős támogatást biztosít a költségvetés egyes műveleti munkákra. Külön kiemelném az informatikai ellenőrző rendszer kiépítésére szánt közel 600 millió forint előirányzatot, valamint a nemzetbiztonsági szolg álat figyelőkapacitásának jelentős bővítésére szánt 250 millió forintot, és sorolhatnék még számos olyan előirányzatot, amelyek több pénzt biztosítanak nemzetbiztonsági szolgálatainknak. Tudjuk, hogy ha több pénz állna rendelkezésre, akkor még több terület en lehetne fejleszteni, de a felelős gazdálkodás alapja, hogy csak annyi pénzt oszthatunk be, amennyink van, és meg kell tartani az arányosság elvét az érdekek egyeztetésénél. Mindezek alapján számomra világos, hogy a költségvetés igyekszik felelősen felos ztani, beosztani az adófizetők pénzét. Ezen szigorú elosztás mellett jövőre is jut pénz fejlesztésekre, létszámbővítésre, hogy meg tudjunk felelni a meglévő és kialakulófélben lévő kihívásoknak. A titkosszolgálatok sikeres működésének alapját a szakszerűbb és szorosabb együttműködésben látom. Óriási lehetőségek nyíltak NATOtagságunkból és európai uniós tagságunkból adódóan éppen az együttműködésben és a munkamegosztásban. Nem az a cél, hogy annyi információt gyűjtsünk, amely később kezelhetetlenné válik, h anem az, hogy ha beérkezik egy adat, akkor tudjuk, hogy mit kezdünk vele.