Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MOLNÁR BÉLA (KDNP):
2573 Le lehet becsülni, de az adófizető polgárok által befizetett adókból juttatjuk ezt vissza például a nagycsaládosoknak. Vagy amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehetne nemcsak a támogatásokat, nemcsak a kedvezményeket igazságosabbá tenni, hanem például a fogyasztáshoz kötődő támogatásokat is, akkor talán igazságosabb rendszert alakítunk ki, amikor az egy főre eső jövedelmet vagy az e gy főre eső fogyasztási egységeket vesszük figyelembe, és ennek megfelelően járunk el a következő időszakban a költségvetés megalapozása során is. Ezek alapján egyébként azt mondom, hogy az általunk is benyújtott módosító indítványok támogatásával a parlam ent nem dönt rosszul, ha ezekre a célokra a következő időszakban többet költ. Köszönöm a figyelmüket, képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Molnár Béla képviselő úrnak, KDNP; szintén előre jelentke zett a képviselő úr. MOLNÁR BÉLA (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. “Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja…” Ó, hát bizony nagyon sok mindent nem tudhat, aki géppel száll fölébe, erről az országról és lakosairól. Költségvetési té telek közt bóklászva, csak a pénzbehajtás bűvöletében gondolkodva a sorok által rejtett következményeket nem biztos, hogy lehet látni. S egyáltalán érdeklie? Ki a számsorok összegének foglya, “annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát”. Gyárat, amel y adót fizethet, amelyet el lehet adni, hogy a költségvetés hiányait betömjük, vagy másra használjuk, s a laktanyát, melyet be lehet zárni, mert nem kell a katona. Óh, mint 1919ben! “…az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dol gáért remeg…” A dolgozót, kinek a béréből egyre többet kérnek a költségvetés számsorai. A dolgozót, kit úgy is megsarcolunk, hogy a gyermekét otthon nevelő anyát is fizetni kényszerítjük. Azt az anyát, ki azt a gyermeket neveli föl, aki a képviselőtársaim nyugdíját is meg fogja termelni pár év múlva. Hová lesz így a társadalmi szolidaritás, hová lesz így az előrelátás, hová lesz az, hogy aki a jövőnkért dolgozik, azt meg kell becsülnünk? “…s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakt er előtte áll s üzen…” Azt üzeni, hogy a számsorok nem tudhatják: amit száz év alatt épített ez az ország, azt nem megszüntetni kell, nem eladni kell, hanem jól működtetni. A számsorok nem tudhatják, hogy az országnak ez a vasút mit jelent, s a vasútból él ők sorsa mit jelent. A bakterért és a körülötte álló gyerekekért viszont mi vagyunk a felelősek. Alkalmatlanságát bizonyítja az, aki nem vállalja, hanem csak megszünteti és rombolja azt a vasutat, amely száz év óta ezt az országot élteti. Nemcsak a számoka t kell látni a költségvetésből, hanem azt is, amit ezek a számok tesznek majd az egyes em berekkel a következő évben, sőt ezen az éven túl éveken, évtizedeken keresztül is. S látni kell “a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat”. Könnyű a vizitdíj összegét összeszorozni az ellátottak számával. Könnyű a kórházi ágyak számát beszorozni a betegek számával. De a számok között nem látni az anyókát, aki naponta lemegy a háziorvosához. Nem azért, mert olyan nagyon beteg, hanem mert szóba állhat a többi beteggel, beszélgethet, mert bemehet az orvosához és panaszkodhat. Mert máshova nem tud menni, mert csak ez maradt már neki. Ezt is megsarcoljuk majd 300 forinttal, 500 forinttal vagy 1000 forinttal. “Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit je lent, nekem szülőhazám…” - ahogy hiszem, hogy minden képviselőtársam is őszintén ezt vallja. (11.30) Ezért várom el azt, hogy az általunk hozott törvények az ország javát szolgálják. De ez egy embertelen, számok uralta költségvetés. Nem védi az embert, nem védi a környezetét, nem védi meg azokat, akiknek az adóját elosztjuk.
