Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2466 fiskális politikát e cél elérésének eszközeként veszi figyelembe. Azaz rövid távon azonnali intézkedések szükségesek és lehetségesek a gazdasági aktivitás, vala mint a foglalkoztatás ösztönzésére. Ezek után jöhetnek a sokkal ambiciózusabb középtávú reformok is, amit azonban a társadalomnak is el kellene fogadni, nehogy a gazdaság gyenge növekedésben végezze, és még nagyobb munkanélküliséggel és kirekesztődéssel ta lálkozzunk. Ehhez pedig a demokrácia és a hatékonyság nem kielégítő színvonalának emelése lenne szükséges, azaz nyíltan állást kellene foglalni a tekintetben is, hogy valóban a felzárkóztatás, társadalmunk egységesítésee a cél, vagy csupán a liberálisok é s a Gyurcsány Ferenc által önökre erőszakolt nézet, hogy a társadalmi béke érdekében elégséges csupán a modern gazdaság számára nem használható embertömeg, az alsó egyharmad segélyezése. Veszélyeztetett fajjá vált a szociális háló, és felváltotta a szegény politika. Ez az egyharmad a szegénypolitika alanya és tárgya, a cél pedig az a minimális ellátás a kiszolgáltatott, leszakadó rétegek számára, amely még életük fenntartásához a nyomorúságosnál éppen magasabb szinten elégséges. Felzárkóztatásról, esélyterem tésről ugyan esik szó, de sokkal gyakoribb az utalás a racionalitásra és a társadalmi igazságosságra. Magyarországon ma szegénypolitika van, rászorultságalapú szegénypolitika, nagy elődje és nagy hitvallója ennek Bokros Lajos. Ez a csak a rászorultakra von atkozó szociálpolitika a jómódúak érdekeit támogatja. A konvergenciaprogram a jelenlegi formájában csak kényszert jelent a költségvetési politikára, tekintet nélkül a polgárok lehetőségeire és igényeire. Ez világos jele a Gyurcsánykormány betegségének: el lenáll a társadalmi kohézió újjáépítésének anélkül, hogy közös vagy együttes kiutat javasolna a nemzet számára. Ennek a meddő és terméketlen helyzetnek a feladása - a visszahúzó konvergenciaprogramot behelyettesítve egy társadalmi fejlesztési egyezménnyel - fontos politikai jelzés és egy nagyobb társadalmi és demokratikus előrelépés lehetne. Ez kínálhatja számunkra az esélyt arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy a gazdaság alapjait megerősítve, markáns szociáldemokrata és k ereszténydemokrata szociálpolitikával létrehozzuk az egészséges magyar jóléti rendszert. Ezt az esélyt megragadhatjuk, de el is üthetjük magunktól, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új magyar szociáldemokráciája, vagy ahogy még mondani szokták: az Új Magyaro rszág azonban a liberális dogmák kritikátlan végrehajtásával sajnos, a Tajgetosz felé indul ezzel a csecsemővel. (Az elnök ismét a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnézést, elnök úr, még egy mondatom van. A súlypontok és a kitörési irá nyok újrarendezése szerintünk megszervezhető és három pontban: a teljes foglalkoztatottság, a szociális kohézió és a méltányosság a szociális politikában. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Hadd jegyezzem meg, hogy a befejező mondat szerencsésebb, hogyha tíz perc után rögtön következik, és nem a 11. percben. Köszönöm szépen. Az SZDSZ vezérszónoka, Béki Gabriella következik. BÉKI GABRIELLA , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ti sztelt Országgyűlés! Nagyon furcsán érzem magam, mert előttem Borsos képviselő úr olyan beszédet mondott, aminek önmagában voltak igazságelemei, de valahogy az egész valami olyan elfogadhatatlan következtetésbe torkollott, amire kénytelen vagyok reagálni, pedig nekem is sok bajom van ezzel a törvénymódosítással; valószínűleg másképp, mint ahogy képviselő úrnak. Akkor először a rendszeres szociális segélyről, ami a legjelentősebb része az én szememben ennek a törvénymódosításnak, és szeretnék visszautalni ar ra, hogy igen, korszakos jelentőségűnek vagy történelmi léptékű dolognak tartottam a szociálpolitikában, amikor az előző törvénymódosítás idején át tudtunk állni egy fogyasztási egységben való gondolkodásra; hogy a szociális segély nem