Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PAPP JÓZSEF, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: - ELNÖK (Harrach Péter): - KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2463 is jelenti, hogy a ma segélyben részesülők alapvetően közcélú munkavégzés béreként fogják megkapni a nekik szánt támogatásokat, az önkormányzatok pedig érdekeltek lesznek abban, hogy mivel a kasszák, ahogy mondtam, össze vannak nyitva, ne segély formájában, hanem a település számára hasznos munka utáni bérként fizessék ki ezeket a segélyösszegeket. A kormány az egy családnak kifizethető segély összegének felső határát - ezt is említette az államtitkár úr - a nettó minimálbérben határozta meg. A cél tehát az, hogy mindenki inkább a foglalkoztatás irányába induljon el, és ne érje meg neki a segélyt választani. A nehéz helyzetben lévő nagycsaládosoknak - ez körülbelül mintegy hétezer család - a kormány kötelező és célzott közmunkaprogramot vezet be, hogy az új rendszer segélyplafonja miatt ne vesszen el a leginkább rászorultaktól körülbelül 58 ezer forint. Ez tehát nem lehetőség, hanem kötelesség lesz. Az ön kormányzatokkal kötött szerződés alapján a közmunkatanács, ha úgy tetszik, darabra fogja biztosítani azokat a közmunkahelyeket, amelyeket kifejezetten ennek a nehéz helyzetben lévő körnek szánnak. Természetesen a szülők mindegyike részt vehet ebben a progr amban, ami még többletbevételt is jelenthet a család számára. De azt mindenképpen biztosítja, hogy ha az egyik szülő munkaképtelen vagy beteg, akkor a másik vállalhassa át a munkavégzés lehetőségét. Azon családok esetében, ahol a gyermekek veszélyeztetetts ége miatt védelembe vételre került sor, a rendszeres szociális segély egy részét a gyermekek szükségleteit figyelembe véve természetesen is adhatóvá teszi. A javaslat kapcsán az önkormányzatok helyi rendeletben határozhatják meg a természetbeni juttatás ko nkrét mértékét és formáit, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokat azzal, hogy gyermekenként legfeljebb a segélyösszeg 15, de összességében legfeljebb a segélyösszeg 50 százaléka adható természetben. Azt hiszem, ez az intézkedés sem elhanyagolha tó abból a szempontból, hogy így a segélyek nem a sarki kocsmába, nem a játékgépekbe, hanem a gyerekek étkeztetésére, a menza befizetésére és a tél közeledtével meleg ruhára és meleg cipőre fordítódnak. Tisztelt Ház! A közgyógyellátás kapcsán jú lius 1jétől működő új rendszere a kezdeti tapasztalatok alapján kisebb korrekcióra szorul. Erre is utalt az államtitkár úr. A javaslat elsősorban az egységes végrehajtást és értelmezést szolgáló pontosításokat és a joghézagok megszüntetésére irányuló rend elkezéseket tartalmaz. Pontosításra kerülnek többek között a háziorvosi igazolás, az önkormányzati térítésre és a gyógyszerkeretre, valamint a közgyógyellátás kezdő időpontjára vonatkozó szabályok. Érdemi változást jelent a gyógyszerkeret kiszámítására von atkozó rendelkezés módosítása, az indokolatlanul magas gyógyszerkeretek megállapításának kiküszöbölése érdekében. Ezt is említették, hogy a jelenlegi 12 ezer forintos keret kétszer 6 ezer forintos keretté változik a szakorvosi rendelés mellett. Az alapszol gáltatások viszonylatában, hiszen erről is szó volt, részletesen nem szeretném megismételni az itt elhangzottakat, a házi segítségnyújtásnál, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásnál és a támogató szolgálatoknál bevezetésre kerül a szociális rászorultság vizsgálata. Ennek jelentősége lesz abból a szempontból, hogy a szociálisan rászorult személy által fizetendő térítési díj összege az önköltség és az igénybe vett szolgáltatáshoz biztosított normatív állami hozzájárulás különbözetében lesz maximálva. Kedves képviselőtársaim, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénynél elsődleges cél a kormányzati szervezetátalakítással összefüggő törvénymódosítás. Ahogy említette az államtitkár úr, különböző intézmények kerülnek összevonásra. Ennek a g yakorlati átvezetésére kerül sor, és azon túlmenően még jó néhány intézkedésre. Szeretném megállapítani, hogy a szocialista frakció a legmesszebbmenőkig támogatja a kormányt abban, hogy a továbbiakban is a törvényi szabályozásnak megfelelően, a mindenkori inflációval növelt családi pótlék kerüljön kifizetésre, így garantálva annak értékállóságát a jövőben is. Aki kíváncsi a tételes összegekre és emelésekre, azoknak szívesen biztosítom a táblázatot, hiszen a 2007. január 1jétől érvényes családi pótlék össze gei attól függően, hogy családban nevelkednek,