Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - CZOMBA SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2327 Azt is látjuk a törvényjavaslat kapcsán, hogy sok pozitív tendencia mutatkozik. Tehát a bizottságban is elmondtam, és egyébként mint szakpolitikus azt mondom, hogy előrem utató lépések történtek. Az alapvető problémánk viszont az, hogy a legfontosabb problémára, ami itt a Házban ma már többször elhangzott, hogy a munkaerőpiaci igények és a képzés találkozzanak egymással, erre nem ad választ. A cél világos: olyan képzéseket kell finanszíroznunk, amelyek a munkaerőpiac igényeit kielégítik. Mi szükséges ehhez? Először is a munkáltatóknak meg kell fogalmazniuk az igényeiket. Erről az igényről tudniuk kell azoknak, akik a képzés szereplői; alkalmazkodniuk kell ezekhez az igények hez - ez a képzőt, a fenntartót és másokat is érinti. Tehát magyarul, azt kell mondjam, itt egy nagyon komoly együttműködésnek kellene lennie a munkáltatók, a kamarák, a tanulók, a szülők, a munkaügyi szervezet és a fenntartó között. Ameddig ezek a szervez etek nem tudnak egymásról, addig a helyzet érdemben gyakorlatilag nem fog változni. Mi a helyzet ma? Azt látjuk, hogy a szakképző iskolák jelentős része gyakorlatilag a valós igényeknek nem megfelelő szakmákat képez. Hadd mondjak erre példát! Én korábban t íz évig egy szakképző iskola igazgatóhelyettese voltam, a '8889es években alapvetően fémipari képzések zajlottak. Aztán a rendszerváltást követően a kvázi divatszakmák megérkeztek - vendéglátó, kereskedő, idegenforgalmi menedzser , és az iskola szépen elkezdett átcsúszni ebbe az irányba. Mit eredményezett ez? Jelen pillanatban ott tart, hogy fémipari képzés gyakorlatilag nincs. A vendéglátás, a kereskedelem, az idegenforgalom felfutott, a fémipari tanműhely gyakorlatilag nullára degradálódott. É s mi a helyzet a munkaerőpiac igényei szempontjából? Fémipari képzésekre szerkezetlakatosokat, hegesztőket, minősített hegesztőket keresnek a térségünkben, és nem találnak; nemhogy szakembert nem találnak, hanem képzőt sem találnak hozzá, hiszen nincsenek meg az oktatók, nincsenek meg a technikai feltételek, és nyilván tudjuk, ez nem egyedi eset. Tehát nemcsak arra az iskolára jellemző, hanem a térségben - Szabolcs keleti részéből jövök , ha megfigyelem a térségi iskolákat, gyakorlatilag mindenki ezt tette . Tehát magyarul: mindenki kereskedőt, vendéglátó üzletvezetőt képez, és a fémipari szakmák pedig hiányszakmaként jelentkeznek. Ezt nem lehet engedni, ezt nem szabad megengedni! És azt mondom, hogy ha valahol fontos a regionalitás, ha valahol fontos a terü leti elv, akkor itt igen. Lábadozó állapotban vannak a tiszkek, a térségi integrált szakképző központok, de én azt mondom, hogy ezek a fajta szerveződések, szervezetek nagyon hasznosak lehetnek a következő években, évtizedekben. Nagy szükség van rájuk, his zen ezt az anomáliát, amiről az előbb beszéltem önöknek, nagyban segíthetik megszüntetni. A baj az, én azt látom, hogy a törvény megkaparta a jéghegy csúcsát, ami jó, csak valahogy a mélyben még sokkal nagyobb problémák, feszültségek feszülnek, amikre a je lenlegi módosítás gyakorlatilag nem ad választ. A gyakorlati képzéssel kapcsolatban egyetértek azzal, hogy a gyakorlati képzést minél inkább a gyakorlati szférába, tehát a gazdálkodó szféra felé kell kitolni. Gyakorlatilag azt látjuk, hogy azok az iskolai tanműhelyek, ahol nemcsak a 910. évfolyamon, hanem a szakképző évfolyamokon is folyik a képzés, kvázi ernyőt biztosítanak azok számára, akik ebben a képzésben vesznek részt, magyarul: úgy eltölti a négy évet, hogy amikor kikerül a valós életbe, akkor újra meg kell tanítani a szakmára. Tehát ez egy nagyon lényeges dolog, hogy a gazdálkodók, azok, akiknek képzünk, a piac szereplői, már a képzés kapcsán kerüljenek be a rendszerbe. Ezt nagyon jó dolognak tartom. A tanulószerződéssel kapcsolatban annyi megjegyz ésem lenne, tartok tőle, hogy a módosítás nem akkora mérvű, amivel a tanulószerződéskötési hajlandóság sokat javulna. Eddig az volt, hogy az első félévben 15 százalékot, tehát a mindenkori minimálbér 15 százalékát lehetett emelni, és félévenként legalább 10 százalék kötelező emelés volt. Most pedig ez arról szól, hogy a 15 helyett 20 százalék lesz, és a következő félévekben pedig, azt mondja, hogy emelni kell; azt nem mondja meg, hogy mennyivel. És hivatkozik a törvény arra, hogy azért nem, hogy szabad kez et adjon a munkáltatónak, hogy differenciálni tudjon az egyes tanulók között. Ebben van is valami, de ha arra
