Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP):
2286 ELNÖK (Harrac h Péter) : Két percre Horváth Zsolté a szó. DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, BácsKiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen azzal az iránnyal, ami talán ebből a módosítójavasla tcsomagból következik, hadd nevezzem így, amit a Szocialista Párt képviselői benyújtottak, egyetértettünk. Eszerint, ha önmagában a biztosítás, a biztosító vagy - nem akarok kinyitni egy újabb vitát - biztosítók felügyeletét ellátja, ha ez a felügyelet ez zel a funkcióval, ezzel a működéssel valósulna meg, úgy, hogy közben nem üresíti ki az egészségügy területén más szervezetek, például az ÁNTSZ funkcióit, akkor ezzel mi magunk is egyetértünk. Ezt a szándékot látom, ezt vélem kiolvasni ebből a javaslatcsoma gból. Ugyanakkor rossz tapasztalatunk van. Hiszen a kamarákkal kapcsolatos törvénynél hasonló módosító csomag volt, amely igyekezett a nyilvántartást, az etikai eljárásokat a kamara keretein belül tartani. Vitánk még azon volt, hogy minden kamarai tagra vo natkozike, de ebből nem sok valósult meg. Ha megint hasonló sikerrel tudja a Szocialista Párt a saját módosítójavaslatcsomagját érvényesíteni a kormányzattal szemben, akkor sajnos nem leszünk sokkal előrébb. És ez az, ami nekem igazából fáj. Ilyen késői órán nem is kértem volna szót, ha ezt nem tartanám fontosnak. Én biztatom önöket, mi partnerek vagyunk ahhoz, hogy ezt bent tartsuk a törvényben. A mai napig azt gondolom, hogy a törvényeket nem a kormány, hanem a parlamenti többség hozza. De ha a parlamen ti többség megfutamodik bizottsági álláspontjától, és beáll a kormányálláspont mögé, akkor teljesen felesleges ezeket a módosítókat megírni és beadni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Nagy Kálmán felszólalása következik. DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Tisz telt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvénynek az 1. és a 8. §ához szeretnék hozzászólni elsősorban. Az 1. § arról szól, hogy az egészségbiztosítási felügyelet hatósági döntése elleni közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Aki oly an sokat volt kapcsolatban az Egészségbiztosítási Pénztárral, mint én, az tudja, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnak milyen nehéz döntéseket kellett meghozni. Ez odáig terjedt ki, hogy az egyik esetünkben észleltük azt, hogy hét levélváltás volt az egés zségbiztosító és az illető személy között, eredmény nélkül, amíg végül ügyvéddel jelent meg az Egészségbiztosítási Pénztárban az illető. A másik dolog, amit utána észleltünk, hogy egy 1995ös egészségügyi minisztériumi rendelkezés alapján a 30 napos eljárá si időt 90 napra hosszabbították meg. Gyakorlatilag a betegnek egy gyógyszer elbírálására addig kellett várni. Az egészségbiztosítási felügyeletben úgy en bloc nem látok biztosítékot a betegek érdekvédelmére. Azt gondolom, hogy ezeknek a pontoknak az alapj án is ez a fajta szervezet egyben egy lépéssel meghosszabbítja a betegek útját. Ennyi történik; semmi nem történik alapjában véve. Van a törvénynek a 4. §ában, hogy indikátorrendszert dolgoz ki az egészségügyi szolgáltatók minősítésére. Én már több mint 3 0 éve művelem ezt a szakmát, de még jó indikátorrendszert nem láttam. Igen kíváncsi vagyok, hogy mi az az indikátorrendszer, és még ráadásul a minősítést a honlapján közzé is teszi. Ez súlyosbítva van a várólista problémájával, ahol a beteg csak azt tudja megnézni, különösen a központi várólistán, hogy ő még mindig 7., és telnek a hónapok. Azért, mert sokszor a várólistán elfoglalt helye nemcsak attól függ, hogy sorban hogy mennek a betegek, sajnos például a transzplantációs várólistán kiderül, hogy a 8., 9 . vagy 10. klinikailag alkalmasabb, mint az előtte lévő. Tehát a várólista alig mond neki valamit. Fordulhat az egészségügyi felügyelethez, az kivizsgálhatja az ügyet.