Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
2284 Nagyon röviden utaltam arra is, hogy ennek a javaslatnak hatalmas előnye, hogy egyszerre akarja végrehajtani a központi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és a területi államigazgatás reformját. Ezt a szempontot is vegyük figyelembe, képviselőtársaim! ELNÖK (Harrach Péter) : Répássy Róberté a szó. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Ház! Nekem egyre jobban tetszik az, hogy Wiener képviselő úr mindig elmondja itt a Parlament falai között azokat a kormányzati szándékokat, feltárja, amelyeket egyébként maga az előterjes ztő az expozéban például nem mondott el. Nekem ez nagyon tetszik, hogy a képviselő úr elmondja, hogy egy nagyszabású államigazgatási reformot készít elő ez a törvényjavaslat. Most csak az jutott eszünkbe, és ezt kifogásolta egyébként Hock képviselőtársam i s, hogy ez a bizonyos nagyszabású államigazgatási reform, ha jól értjük, ez után a törvény után már egy egyszerű kormányrendeleti vagy több kormányrendeleti szinten fog megvalósulni. Tehát kedves Wiener képviselőtársam, egy ilyen horderejű kérdésről, mint az államigazgatási reform, mi itt, a parlamentben nem fogunk vitatkozni, legfeljebb napirend előtti felszólalásokban fejthetjük ki a véleményünket, egykét interpellációban kérdezhetünk rá, de valójában nekünk, parlamenti képviselőknek sem beleszólásunk, d e még csak véleménynyilvánítási lehetőségünk sem lesz az államigazgatási reformról. Majd a kormány különböző jogalkotási, kodifikációs műhelyekben felállítja, létrehozza ezeket a kormányhivatalokat, ezeket az államigazgatási szerveket, megalkotja a kormány rendeleteket; bocsánat a kifejezésért, utána meg mindannyian nézünk, mint a moziban, hogy mi fog történni. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több jelentkezőt nem látok, megkérdezem Kondorosi Ferencet, kíváne szólni. (Dr. Ko ndorosi Ferenc: Majd később.) Később kíván szólni. Az indítványnak megfelelően az általános vitát nem ma, hanem holnap 17 órakor zárjuk le. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, ezért holnap döntjü k el, hogy mikor folytatjuk a vitát. Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségbiztosí tás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1035. számon, az egészségügyi bizottság ajánlását pedig T/1035/39. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a törvényjavaslathoz érkezett módosító j avaslatok közötti összefüggésekre figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Kérdezem önöket, hogy egyetérteneke ezzel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az indítványt elfogadták. Kérem a fe lszólalni kívánó képviselőket, hogy a felszólalásuk kezdetén jelezzék, a bizottsági ajánlás melyik pontjához kívánnak hozzászólni. Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 143. pontjaira. Kérdezem, hogy kíváne valaki ötperces időkeretben felszólalni. (Dr. Csáky András jelentkezik.) Csáky Andrásé a szó. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) :