Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - SZABÓ LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2238 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha megnézzük a törvé nyjavaslat címét, akkor a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi törvény módosításáról szól, és nem pótköltségvetésről. Gondolom, ezt ugyanúgy tudja Tállai képviselő úr is, mint én, valószínű, hogy csak szóhasználat beli tévedés volt, amikor pótköltségvetésről beszélt. (Babák Mihály: Direkt mondta!) Természetszerűleg azon lehet vitatkozni, hogy jóe az államháztartási törvénynek az a rendelkezése, amely kimondja azt, hogy 5 százalékos eltéré s felett kell csak pótköltségvetést csinálni, de akkor is a mai törvények alapján el kell mondani azt, hogy a kormány törvényben meghatározott kötelezettségének tesz eleget, amikor ezt a költségvetésmódosítást benyújtja, mint ahogy Magyarország rendszervá ltozás utáni eddigi valamennyi kormánya megtette ezt a maga idejében a maga által elfogadott költségvetésekkel, amikor azokat módosítania kellett. Tehát az első tétel az, amit itt egy vezérszónoklatban el kell mondani, hogy az évközi adóváltozások miatti b evételi összegek átvezetése indokolja elsősorban ezt a költségvetési módosítást, és ennek következményeképp valóban 175 milliárd forintot meghaladó adóbevétel és 7 milliárdot alulról közelítő munkavállalói járulékbevétel átvezetésére kerül sor a költségvet ésen. Ahogy ezt a pénzügyminiszter úr mondta, ez az első lépése volt a választások után a megalakult kormánynak abba az irányba tett lépései közül, amelyek a kiigazítást szolgálták. Nagyon érdekes megnézni, hogy mely tételeknél volt túlteljesülés a 2006. é vi költségvetésben, amelyeket még a kormány átvezetett itt a költségvetésmódosítás kapcsán, és hogy ebből milyen következtetések tudnak adódni az elkövetkezendő időszakra. Jelentős, 74 milliárd forintos kiadásnövekménnyel számol ez a pótköltségvetés… - bo csánat, én is elsz… , tehát ez a költségvetésmódosítás (Babák Mihály: Freudi elszólás! - Font Sándor: Benne van a tudatalattidban!) jelentős többletkiadásokat mutat a gázártámogatás területén. Ez is mutatja azt, hogy az év közben elszabaduló világpiaci g ázárak miatt a tervezettnél 74 milliárd forinttal több gázártámogatás került kifizetésre a lakosságnak. Ez a módosítási tétel is mutatja azt, hogy ilyen gázártámogatási rendszert nem feltétlen szabad hagyni Magyarországon, és ennek a módosítására már a 20 07. évi költségvetés megalkotásánál sor is kerül. A másik, ami a Nyugdíjbiztosítási Alap jelentős túllépését mutatja: csaknem 113 milliárd forinttal teljesül túl a nyugdíjalap, tehát ennyivel több nyugdíjat fizettünk ki a 2006. év során a nyugdíjasoknak. 113 milliárd forinttal több nyugdíj kerül kifizetésre a 2006. évben a 2005ös törvényben megállapítottnál, tehát ez a pénz is az emberekhez ment. (19.50) A 3. nagy tétel, amiről beszélni kell a kiadások során, az Egészségbiztosítási Alapnál történő előirán yzattúlteljesülés, amely 96,5 milliárd forintos túlteljesülés a gyógyszerkasszánál. Azt is lehet mondani, hogy nem jól volt megtervezve a gyógyszerkassza mértéke, de azt is lehet mondani, hogy az így kialakuló, 375 milliárd forintot meghaladó gyógyszertám ogatást a gyógyszerkasszán keresztül szükségese ily mértékben és ily módon kifizetni, és a lehetőségeink lehetővé teszike azt, hogy ily mértékben és ily módon fizessünk gyógyszerártámogatást, de egy dolgot nem lehet mondani: hogy ez a pénz szintén nem a magyar állampolgárokhoz ment gyógyszertámogatás kifizetése formájában. Egy nagyon jelentős tétel van még, amely a költségvetés módosítását indokolja, ez a központi költségvetés adósságszolgálata, ami 134 milliárd forintot meghaladó mértékben nőtt az erede tihez képest. Ez az előbbi kifizetések miatt megnövekedett költségvetési hiány finanszírozásához felvett pénzek kamatkiadásait takarja, és itt akár egyet is lehet érteni ellenzéki képviselőtársaimmal, amikor azt mondjuk, hogy az, hogy minden 100 magyar köl tségvetési forintból nyolcat az adósságszolgálatra kell költeni, ez nagyon sok pénz. Ez indokolja azt, hogy az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladata a költségvetés tervezése során a kiigazítás, a hiány csökkentése, amelynek első lépéseként 2007b en 3,3 százalékkal tervezzük csökkenteni a hiányt. Ahogy Tállai képviselő úr is mondta, van még egy korrekciós tétel a privatizációs, az állami vagyonnal kapcsolatos bevételeknél, és erről nagy vita alakult ki a költségvetési bizottság ülésén, és