Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - SZABÓ LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2237 A bizottsági vita során rá is kérdeztünk arra, hogy a Pénzügyminisztérium képviselő je válaszoljon a tekintetben, mikor történt a rendszerváltás óta pótköltségvetés benyújtása, és hogy volte olyan év, amikor az adott évi költségvetés módosítása nem történt meg, hiszen politikai vita alakult ki ekörül is. A kormánypárti képviselők az Orbá nkormány kétszer egyéves költségvetésének gyakorlatát bírálták, és nem emlékeztek arra, hogy a saját kormányzásuk ideje alatt is minden évben módosult a költségvetés, amíg ki nem mondta az Alkotmánybíróság, hogy az adott évi költségvetésben, illetve a zár számadási törvénnyel az adott évi költségvetést nem lehet módosítani. Vagyis kormányok színétől függetlenül eddig minden kormány élt ezzel a lehetőséggel. Azonban ilyen költségvetési módosításra az elmúlt évtizedekben nemigen volt példa, hiszen itt most je lentősen megnöveli a költségvetési törvényjavaslat a költségvetés hiányát, illetve jelentős többletbevétellel is számol. A bizottsági vita során ezekre kérdeztünk rá, hogy miért van arra szükség. Miért van arra szükség, hogy több mint 500 milliárd forintta l növekszik a költségvetési hiány a 2006. évre? Hogyan fordulhatott az elő, hogy a társadalombiztosítási alapok hiánya több mint ötszörösére növekszik, és a központi költségvetés hiánya is több mint 30 százalékkal nő? Mindemellett több mint 200 milliárd fo rint többletbevétele származik a költségvetésnek, és a törvényjavaslat szerint ez a többletbevétel nem csökkenti a költségvetés hiányát. Egyes ellenzéki képviselőknek rögtön az emlékezetes és elhíresült Gyurcsánybeszéd jutott eszébe, amikor a minisztereln ök azt mondja, hogy hazudtunk másfél vagy két évig, trükköket alkalmaztunk a költségvetésben, trükkök százát alkalmaztuk. Nyilvánvalóan az ellenzéki képviselők erre asszociáltak, hogy ez a 2006. évi költségvetés kapcsán is megtörtént, és azt fejezték ki, h ogy ez a törvényjavaslat nem más, mint a hazugságok beismerése, annak a beismerése, hogy a 2006. évi költségvetési törvényjavaslattal a Gyurcsánykormány becsapta a társadalmat, becsapta a magyar embereket, becsapta a magyar családokat, a vállalkozásokat, és ennek bizony a következményeit most beismeri, elismeri, aminek nagyonnagyon súlyos következményei vannak a társadalomra. Hiszen mindamellett, hogy a júliusi adócsomaggal megtörténtek a jelentős adóemelések, amelyek már szeptembertől rosszabb helyzetbe hozták a magyar családokat és a vállalkozásokat, hozzá kell tenni, hogy a több mint 500 milliárdos hiánynövelésre sem ad választ a törvényjavaslat. Ez azt jelzi, hogy ez újabb hitelfelvételeket fog jelenteni a magyar állam, a magyar emberek számára, az áll amadósság növelését fogja jelenteni, hiszen ezt a költségvetési hiányt valakinek finanszírozni kell, valakinek ki kell fizetni. Miután erre a bevételek a törvényjavaslat szerint sem adnak egyértelmű választ, ezért teljesen természetes - hozzátesszük: sajno s , hogy ez a törvényjavaslat nem más, mint újabb hitelek felvétele, és az államadósság növekedését fogja jelenteni, és sajnos ez a szocialista és a liberális kormányoknál természetes, hogy mindezt a lakosság, az itt élő emberek fogják majd finanszírozni és megfizetni. Az ellenzéki képviselők ezt hangsúlyozták a bizottsági ülésen, hogy ez a törvényjavaslat nem jelent mást az emberek számára, mint azt, hogy nehezülni fog az élet, sajnos újra drágább lesz a magyar embereknek az élet, mert valamikor valakikne k ezt az államadósságnövekményt vissza kell fizetni, és ezt nem fogja más visszafizetni, mint a magyar nép. Ezért aztán a költségvetési bizottság ellenzéki tagjai nemmel szavaztak, nem támogatták a törvényjavaslatot, és nem tartották általános vitára alka lmasnak. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint tíztíz perces időkeretben, és egyben tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy eközben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak, az MSZPképviselőcsoport vezérszónokának. SZABÓ LAJOS , az MSZP képviselőcsoportja részéről: