Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
1960 valószínűleg nem az ő ellátásának ellenértéke lesz, hiszen ez nem annyi pénz. Megjegyzem csöndesen, lehet, hogy ez egy kicsit megalázó nagyságú is a beavatkozásra nézve. A következő pedig: egészségnevelést kéne végezni inkább - az is pénzbe kerül ugyan , mint költségérzékennyé tenni a beteget. Ettől nem lesz költségérzékeny. 1995ben - volt egy ilyen kísérlet - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bocsánat, majd a következőben elmondom a copaymenttel kapcsolatban. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Nagy Kálmán képviselő úrnak adom meg a szót két percre, KDNP. DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Tisztel t Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kuncze elnök úr közbeszólt, és csak arra reagálok közben. Önök fogalmazták meg az egészségügyi törvénytervezetben, hogy mi a beteg. A beteg úgy van megfogalmazva, hogy költségérzékeny szolgáltatásvásárló. Egy beteg sok mi nden, de sose lesz költségérzékeny szolgáltatásvásárló. Az egész világon sehol nem az. A beteg kiszolgáltatott szolgáltatásvásárló. A helyzeténél fogva kiszolgáltatott, és ebbe a helyzetbe bárki belekerülhet. Hangsúlyozom: a gyógyszerkassza folyamatos osto rozása, annak az ismételt ténynek a figyelmen kívül hagyása, hogy az ÁSZ által évek óta mindig azt mondják, hogy alultervezett a gyógyszerkassza - nem tudtam befejezni az előbbi mondatot ; nem az orvosok generálják a gyógyszerkassza növekedését, hanem a t udomány. Ma az emberek rámennek az internetre, megnézik, hogy hol lehet a világon valamit megcsinálni velük, ha meg akarnak halni vagy nagyon betegek, és megkeresik a módszereket. És keresik az orvosokon is. Nincs az az adminisztratív lépés - tárgyi tévedé sektől függetlenül, kedves képviselő asszony , amivel ezt törvény meg tudja akadályozni. De bonyolultabbá teszi az ellátást, elérhetetlenebbé teszi, nehézkesebbé teszi és antihumánussá, és ez a probléma. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kétperces hozzászólásra Kuncze Gábor képviselő úr következik, SZDSZ. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdeném Nagy Kálmán felszólalásával. Igaz, egyre drágább a gyógyítás, technikai robbanás van az egészségügy te rületén is. Ebből szerintem meg az következik, hogy nem lehet az összes, egyébként a gyógyításnál felhasználható drága eszközt minden helyen biztosítani, létre kell hozni az egészségcentrumokat. Szerintem idáig egyetértünk, mert azért lehet, hogy mindenki szeretne meggyógyulni, de közben a gazdaságosság szempontjai is meg kell hogy jelenjenek, mert nem tudjuk a rendszert finanszírozni. Ha meg létrejönnek a centrumok, akkor pedig igaz az a kórházstruktúraátalakítás, amiről most vitatkozunk, megjegyzem, nem egyetértve Kupper Andrással, aki azt mondja, hogy előbb építsünk kórházakat. Minek? Hova? Veszprémbe? Van. Székesfehérvárra? Kecskemétre? Gyulára? Mert ezek azok a centrumok, amelyekről beszélek. Annyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt 16 évben, hogy borzas ztó! (Soltész Miklós: És bezárjátok!) Nem kell rájuk pénzt költeni, létrejöttek a centrumok! Ami meg a Babák képviselő úr által elmondottakat illeti: nem rendeltek el konvergenciaprogramot, kedves képviselő úr! Minden újonnan csatlakozott ország készít kon vergenciaprogramot, és minden európai uniós tagállam készít stabilizációs programot. Ez egy európai uniós előírás. Nem rendelte el nekünk senki. A konvergenciaprogramot egyébként nem nevezzük reformnak, viszont mindazokat a lépéseket, amelyekről vitatkozun k, igen, annak nevezzük, mert lehet ölbe tett kézzel nézni az eget és fedett pályás távolbanézésre indulni, ahogy ezt a Fidesz népszavazási kezdeményezése is tartalmazza (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) , és ez aztán garantáltan tönkreteszi az orszá got, vagy pedig lehet kísérletet tenni a viszonyok megváltoztatására mindnyájunk érdekében, azért, hogy hatékonyabb, magasabb színvonalú szolgáltatásokat kapjanak az emberek. Erről szólnak a reformok. Igenis, ezek pedig reformok!