Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz):
1946 Centrum Kht. támogatását 170 millió forinttal csökkentik, amely így a hátrányos helyzetű gyermekek utaztatására, a belföldi turizm us szervezésére kevesebbet tud fordítani. Ellehetetlenítik a Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány Agora Irodahálózatának működtetését is, mert a támogatást harmadolják, így mindössze 10 millió forint támogatásban részesül e terület. Jelentősen megnyirbá lják a gyermek és ifjúsági alapprogram támogatását is, az idei 487 millió forint helyett jövőre ennek csak a 85 százalékát, tehát 415 millió forintot adnak támogatásként az alapprogram tanácsa által kiírt pályázatok forrására. A felnövekvő korosztályok éle thelyzetének javítását segítő társadalmi szervezetek, alapítványok, intézmények tevékenységükhöz tehát 15 százalékkal kevesebb pénzre számíthatnak. És hol van még az infláció okozta pénzromlás? Szomorú lesz a 2007. év, egy elvesztegetett, elkótyavetyélt ko rmányzati ciklus ára, és ezt az árat az emberekkel akarják megfizettetni a kormánypártok. A vitát hallgatva nekem úgy tetszik, mintha azt akarnák érzékeltetni, hogy közük sincs ehhez a négy évhez, és közük sincs ahhoz, hogy ilyen méltatlan helyzet alakult ki hazánkban. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselőtá rsam! Valóban fontos, hogy esélyeket biztosítsunk a fiatalok számára, és ezt a célt szolgálja például az Útravalóprogram - ha a legszegényebbekről és ugyanakkor a tehetséggondozásról is ejtett szót Cseresnyés képviselőtársam , hiszen ez a program azt cél ozza meg, azoknak a fiataloknak nyújt segítséget jelentős mértékben, akiknek nincs lehetőségük a szüleik, a családjuk vagyoni helyzetéből adódóan arra, hogy továbbtanulhassanak, és akár az általános iskolát megfelelő módon befejezni - hiszen ez is nagyon s ok embernek gondot jelent Magyarországon , akár szakmát elsajátítani, akár leérettségizni, akár egyetemre, főiskolára eljutni csak támogatással tudnak. Azt gondolom, hogy az ösztöndíjrendszer is ezt a célt szolgálja a későbbiekben. A pályakezdők elhelyezk edését pedig egyrészt a Startprogram, a Startkártya és a Start Plusz programok segítik, másrészt pedig nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ha a pályakezdő munkanélküliekről beszélünk, és ebben a diplomás pályakezdő munkanélküliek sorsáról, akkor éveken keresztül nem mert senki sem hozzányúlni ahhoz a rendszerhez, mely szerint egyre nagyobb mértékben csökkent a szakmát, a szakmai tudást elsajátító szakmunkás, szakképző intézetekbe jelentkező gyermekek száma, miközben egyre inkább növekedett a gimnáziumo kban, majd később főiskolára, egyetemre jelentkezők száma, ami örvendetes esemény, csak sajnos ezáltal nem szakmát sajátítottak el, hanem esetleg potenciális munkanélküliképzés folyt Magyarországon. Ezen kíván változtatni a következő időszakban is a kormá nyzat, és azt gondolom, a következő évi költségvetés is ehhez biztosít fedezeteket. (17.50) Ami pedig a gyermekek helyzetén próbál segíteni, azt gondolom, hogy a minden gyermekhez eljutó, a legszegényebb gyermekekhez is eljutó családi pótlék, amelyet míg ' 98 és 2002 között egy fillérrel sem sikerült megemelni, azt mi folyamatosan emeljük, illetve mondjuk, 2002höz képest, amikor 3000 forint körül volt ennek a mértéke egy gyermekre, a következő évben ez már a 1213 ezer forintot is meghaladja. (Az elnök a cs engő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Folytatva a kétperceseket, megadom a szót Cseresnyés Péter képviselő úrnak, Fidesz. CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz) :