Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
1844 300 millió forint szerepel közoktatási speciális feladatok támogatására. Ezek között több olyat találtam, amit nem teljesen értek, és talán a fölösleges kategóriába utalható, de mindenképpen meg kell je gyeznem, hogy a példák között felsorolja a pedagógiai lapok támogatását, aminek nagyon örültem, hiszen én magam is főszerkesztője vagyok egy folyóiratnak, de azt már nem tudom elfogadni, hogy egyetlen példát említ zárójelben, és ez a Köznevelés. Ha a Közne velés az Oktatási és Kulturális Minisztérium folyóirata, akkor szerepeljen ennek a költségvetése külön tétel alatt, de a pedagógiai lapok támogatásában ezt az egyetlen lapot megjegyezni akár példaként is, nos ezt én diszkriminációnak tartom. Tegnap a késő esti órákban elég kedélyesen elcsevegtünk húszanharmincan a parlament patkójában, és Kuncze képviselő úr többször következetesen azt reklamálta az ellenzéki politikusoktól, hogy mutassanak valami perspektívát, vagy mutassák meg, hogy hol vannak olyan hely ek, ahol változtatni lehetne. Nos, ezen felbuzdulva kikerestem néhány olyan tételt és olyan fejezetet, amit nem értek, és ami meggyőződésem szerint felesleges pazarlás vagy legalábbis túlköltekezés akkor, amikor az oktatás ilyen hét szűk esztendőt él. Elős zör is megemlítem az emelt szintű érettségit. Tudom persze, hogy kormányrendelet és törvény írja elő azt, hogy az érettségi kétszintű lehet. De azt is tudjuk, hogy az egyetemek, az Országos Köznevelési Tanács és nagyon sok szakember annak idején az emelt s zintű érettségi ellen szólt, és ezt a véleményét most is fenntartja. Mi indokolja akkor, hogy ilyen hét szűk esztendőben 1 milliárd 19 millió forint jelenjék meg csak az emelt szintű érettségire, miközben a középszintű, tehát a normál érettségire vonatkozó tételt sehol nem látom. Ugyanez a véleményem a közoktatási ellenőrzési feladatról, amire két helyen összesen mintegy 600 millió forintot találtam. Szükségesnek, fontosnak tartom a közoktatási méréseket, de ha prioritásokat kell felállítanunk, akkor akár s züneteltethető is lenne néha egyegy évben, hogy máshonnan pénzt szerezzünk. Megint csak kérdezem, mi indokolja, hogy 161 millió forintot költsünk ilyen pénzszűkében a felsőoktatási gazdasági tanácsok támogatására. Vagy mit produkált eddig a Világnyelvpro gram, amely önálló tételként 50 millió forinttal szerepel a költségvetésben? Vagy mi indokolja, hogy az egyéb oktatási intézmények címszó alatt míg 2005ben 1 milliárd 28 millió forint szerepelt, 2007ben 5 milliárd 279 millió? S akkor itt vannak azok a fe jezetek, mint az APEH, a VPOP, az NBH, amelyek költségei és támogatása jelentős mértékben megemelkedett. Tisztelt Országgyűlés! Sokan meg szokták tőlem kérdezni, gyakran újságírók is, hogy vajon mi indokolja ezeket az intézkedéseket, amelyek könnyen beláth atóan rombolják - néha erőteljes szavakkal azt mondják, hogy tönkreteszik - az oktatást. Azt is meg szokták kérdezni, hogy ez vajon szándékos cselekedete. Nos, én nem gondolom, és nem is tudom, hogy mi indokolja, inkább azt hiszem, az a magyarázat, hogy n em jól okoskodnak a költségvetés előkészítői, a kormánypárti politikusok a jövőről. Mint mondtam, a jövőben akkor bizakodhatunk, hogy valóban felfelé ívelő lesz, ha az oktatást erősítjük. Ez a rossz gondolkodás csak további hanyatlást fog előidézni. A fiat alok állapota eléggé tragikus, mind az egészségügyi, mind a pszichés, mind pedig a gazdasági helyzetük. Ferge Zsuzsa kutatásaitól kezdve Czeizel Endre és más orvosok vizsgálataira utalhatok, amelyek mind azt mutatják, hogy igenigen nagy baj van. Ha az ifj úságra nem fektetünk nagyobb energiát és több pénzt, akkor a helyzet tovább fog romlani. Pedagógiából, de tapasztalatból is jól tudott tény és helyzet az, hogy amit elmulasztunk a fiatalok nevelésében öthathétnyolckilenc éves korban, arra soha az életb en nincs már lehetőségünk, hogy pótoljuk. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek a javaslatoknak a nagy részét természetesen módosító indítványként be fogjuk nyújtani. Kérem önöket, főleg a pedagógiához vonzódókat, hogy fontolják meg és támogassák ezeket. Mi t öbb, arra kérem a kormánypárti képviselőket - hiszen csekély féléves parlamenti tapasztalatom azt mutatja, hogy az ellenzéki javaslatoknak valamilyen oknál fogva egyszerűen nincs esélyük, hogy megszavazzák , hogy nyújtsanak be önök olyan módosító