Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 7 (29. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1441 Megkérdezem Gőgös Zoltán földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen, öné a szó, államtitkár úr. GŐ GÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát elég régóta birkózunk ezzel a törvényjavaslattal, több egyeztetés után. Legutóbb egy héttel ezelőtt tartottunk a gazdasági bizottság szervezéséb en egy többbizottságos megbeszélést. Én ott is elmondtam, és továbbra sem változott meg a véleményem, hogy amit egy uniós joganyag megengedő módon kezel, nem hinném, hogy mi ott végleges tiltási helyzetbe tudunk kerülni, de azt viszont hiszem, hogy tudunk olyan kemény jogi környezetet teremteni ennek a történetnek, és nemcsak ennek a törvénynek a kapcsán, hanem sok egyéb ágon, hogy egyszerűen ne érje meg ezt a dolgot Magyarországon csinálni. Ugyanis nagyon sok mindent tiltanak törvények nálunk is, de miutá n nagy üzlet, törvénytelen módon is csinálják - kábítószer, s a többi, nem beszélek többről, képviselőtársaim pontosan tudják, miről beszélek. Tehát totális tiltás esetén is sok mindent csinálnak, ami nagy üzlet, és énszerintem ez is egy nagy üzlet, legalá bbis rövid távon biztos, hogy nagy üzlet bizonyos köröknek, nyilván egészen addig, ameddig egyeduralkodók nem lesznek egy bizonyos piacon, és onnantól már, persze a termelőnek nyilván addig sem üzlet, nekem ez a véleményem, de utána aztán már biztosan nem lesz üzlet. Tehát az a véleményem, és szerintem ebben erősített meg valamennyiünket ez a vita, hogy ez a dolog messze túlmutat ezen a koegzisztenciaszabályozáson, viszont egyik eleme kell hogy legyen ez a törvény, ami már legalább bizonyos keretek között t artja akkor is, ha valaki nagyon akar ilyet csinálni. Egy dologra mindenképpen jó lesz: azonnal kiderül, hogy ki akar ilyet csinálni. Ezt azonnal tudnunk kell, mert be kell jelentse, megvan az engedélyezési mechanizmus. Miután abban biztos vagyok, hogy min denre nem tudunk gondolni, hogy milyen kiskapukat lehet esetleg majd, akármilyen jó törvényt is csinálunk, elfogadni, ezért folyamatosan résen kell lennünk. Messze egyetértek azzal megoldással, amiben kvázi megegyeztünk, és nyilván ennek a részleteit majd holnap úgyis pontosítjuk, hogy menjünk el most addig a határig a módosító javaslatokkal, ameddig alapjaiban azért az Unió által nagyon hosszú viták után és a legszigorúbbnak tartott törvényjavaslatba az Unió most belement, hogy meghozzuk. Biztos, hogy tudu nk olyan finomításokat tenni, amik miatt még most ezt nem kell hatályon kívül helyeznünk, és beléptethetjük. Azt majd meg kell néznünk, hogy hogyan van ez a hatályba léptetés meg a védzáradék ügye, mert énszerintem a védzáradék ezt automatikusan übereli. D e most mindegy, ezt pontosítanunk kell. Azt gondolom, hogy ezt meg lehet vitatni. Tehát az a lényege a dolognak, hogy ez az első körre egyértelműen jó, hogy egyezzünk meg azokban a módosítókban, mondjuk, a vetőmagtermesztés kapcsán, amiről most nem szól a törvényjavaslat. Szerintem több elemet lehet talán a végrehajtási rendelet kapcsán megalkotni, mint magában a törvényjavaslatban, de miután mind a kettő nofitikált, ilyen szempontból most azt a szűk mezsgyét meg kell most találnunk, hogy hatályos legyen ez a törvény, ami legalábbis keretek közé tereli ezt a témát. Azzal is egyetértek, hogy indítsunk el azonnal egy újabb notifikációt, szintén megvannak azok a javaslatok, hogy minek a mentén. Amit egyébként akkor tudunk megtenni, és ebben is egyetértünk, mert azt hiszem, most azért a kellő bizalom megvan a kormányzat felé is, hiszen nem hiszem, hogy arról szó lenne, hogy bárki is mást akarna. Most már azt hiszem, hogy ez kiderült, és talán ezért is jutottunk el eddig a pontig. De én is úgy érzem, hogy csinálju nk egy országgyűlési határozatot, ami egyértelmű feladatmeghatározásként adja ezt a kormánynak a parlament által, hogy márpedig ezeket a pontokat kezdeményezze az Európai Uniónál. Nyilván ez elől kitérni a kormánynak nem lehet, még akkor sem, ha esetleg le nne ilyen szándék, és nem is direkt szembemenés az európai joggal, hiszen egy nemzeti parlament nyilván a saját nemzeti érdekei alapján hozhat olyan dolgokat, hogy igenis kezdeményezzük ennek az európai uniós felülvizsgálatát, ennek az egész ügynek. Azt hi szem, erre teljesen jó egy országgyűlési határozat, főleg ha ezt egyhangú szavazással fogadjuk el, illetve (Dr.