Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 7 (29. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1442 Kis Zoltán: Négypárti!) négy- vagy ötpárti egyetértéssel. Akkor azt hiszem, ez kellő erőt adhat ahhoz. Emellett persze minden egyéb olyan jogsza bályt meg kell most vizsgálnunk, annak ellenére, hogy a törvény hatályba lép nyilván, amikor elfogadtuk, hogy mik azok a lehetőségek más jogszabályokban - és itt előjött a gyógyszerengedélyezés és egyéb dolgok , amit nem hiszem, hogy a koegzisztenciatörv ény keretei között kell megtennünk, de lehet olyan jogszabályt találni, élelmiszerbiztonság, egyéb, meg kell néznünk. Nyilván arra is jó egy ilyenfajta polemizálás, hogy hova tudunk még olyan pontokat betenni, ami nem érint különösebben notifikációs ügyet , meg semmilyen európai uniós jogharmonizációt, de egy újabb féket tesz valahol a rendszerbe. A másik - és ezért is mindenképpen támogatjuk ezt a fajta nyílt napot, hogy erről tényleg széles nyilvánosság előtt is szó essen , hogy belássák nálunk is az emb erek, hogy Magyarországnak az az alapvető érdeke, hogy ilyen ne történjen nálunk. Leginkább a termelőink, akiket persze különböző üzleti ajánlatokkal meg lehet kicsit szédíteni, hogy ha ez olyan nagyon jó üzlet, akkor mi miért ellenezzük. Hát azért, mert, egy: pontosan elhangzott, hogy ez semmilyen hozamtöbblettel nem jár. Kettő: nagyonnagyon kockázatos hosszú távon, hogy ebből mi lesz, és bizony semmi köze nincsen se az etanolprogramhoz, semmihez, ez mind csak duma, mert nincs olyan kukorica, aminek sokka l magasabb lenne a keményítőtartalma, mint a magyar kukoricának. Márpedig üzletileg ez az egy lehetne, hogy ha mondjuk, nagyságrendekkel magasabb keményítőtartalmú egyedek lennének, de erről szó nincsen, tehát nincs ilyen. Úgyhogy azt kérem, hogy a további egyeztetések kapcsán - hiszen még előttünk van egy részletes vita nyilván, de azért eléggé belementünk a részleteibe most ennek az általános vitának, tehát azon hamarabb túl tudunk lenni - holnap ezeket megbeszéljük. Azt kérem tényleg a képviselőtársaktól , hogy ha most valamire a szakembereink, akik itt vannak - és köszönöm is nekik ezt a munkát, mert tudom, milyen kemény ütközetet csináltak 18án, amikor kinn voltak, és azóta is maximálisan beálltak e mellé az ügy mellé; lehet, hogy nem jutottunk volna id áig, ha nem ennyire értői ennek a területnek , ha valamire azt mondják, hogy márpedig ezt most első körben ne tegyük meg, mert biztos, hogy problémás, akkor értsék meg, hogy azt nem azért fogják mondani, mert bárkinek is az érdekeit szolgálják, hanem azér t, mert ez így van. Tehát azt hiszem, ezek után a történtek után már mondhatjuk egymásnak, főleg ha az országgyűlési határozat kapcsán is megegyezünk, hogy akkor ezt második körben el fogjuk engedni, és majd meglátjuk, lépjen rá valamit az Európai Unió, az tán még mindig ide lehet hozni és megnézni, hogy akár önálló indítvánnyal, bármivel hogyan lehet a törvénybe beemelni. Ha megfelelő nyilvánosságot kap ez a történet - márpedig miért ne kapna, hiszen egy nagyon fontos ügyről van szó , akkor nagyon meg fogja gondolni az a nagy cég is, akiről itt szó esett, hogy akár saját területein belül is meg fogjae csinálni. De azért hozzáteszem - ezt a miniszter úr is kijelentette, én is elmondtam nagyon sokszor , hogy nem kívánjuk ezt az álla mi területeken engedélyezni, és akár az országgyűlési határozat is utalhat erre. Ezt egyébként nem kell ebbe a törvénybe beleírni, mert nem gondolnám, hogy ennek ehhez köze van, hiszen ez egy abszolút eljárásrendi ügy. Ilyen szempontból viszont egybefüggő nagy területek azért nem igazán jellemzőek ezen kívül. Ha megnézzük, hogy kik vannak olyanok, azoknak a nagy része most állami területeket bérlő és nem tulajdonos ember, tehát az állam hozzájárulása nélkül valószínűleg a nagybirtokok sem tudnának ilyet meg tenni, de azért lehet olyan helyzet, hogy ez mehet. Azt nem hinném, hogy az izolációs területen kívüli szomszéddal való egyeztetést most első körbe be lehet tenni. Tehát ezt nem hiszem, mert ez már azért egy olyan érdemi módosítás, ami valószínű, hogy elme nne addig a határig, de ezt nyilván holnap majd megbeszéljük. Azzal is egyetértek, hogy próbáljunk meg a tudományos életben olyan partnereket szerezni ehhez az ügyhöz, hogy esetleg újabb bejövő fajták esetén az újabb moratórium elrendeléséhez megfelelő sza kmai hátteret adjanak, ugyanis ehhez a fajtához újabb érvanyagunk nincsen. Itt a görög példa elhangzott, de az nem egészen passzolna ránk. Nincs újabb érv, tehát most nincs a kezünkben ahhoz