Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
1266 Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján azt hiszem, elmo ndhatjuk azt, hogy a FideszMagyar Polgári Szövetség nem támogatja ezt a méltánytalan javaslatot, nem támogatja, hiszen erről szó sem volt, és nem támogatja főleg azért, mert talán még alkotmányos kifogás is érheti, hiszen különbséget tesz az előrehozott é s az öregségi nyugdíjba vonulóknak a juttatásai és a fizetési kötelezettségei között. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Göndör István képviselő úr, az MS ZPfrakcióból. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Csak tőmondatokban. Ugye nem gondolja komolyan, itt, ebben a patkóban sem, hogy nekünk az állampolgárok adójából, a közös adóforintjainkból kellene a nagy gáz- és villanyfogyasztókat, akik még ma is, ilyen időjárási viszonyok mellett fűtve tartják az úszómedencéjüket, megtámogatni? A másik. Egyetlenegy dolog, amiben egyetértek önnel ebben a demagógiahalmazban, hogy a nyugdíjak alacsonyak. De ezt ön ug yanúgy tudja, mint én, hogy az alacsony nyugdíjat hogyan örököltük meg a rendszerváltás előtti időszakból, amikor a versenyszférában a bérek azért együtt mozogtak az inflációval, a nyugdíjrendszerhez meg '90 után mindenki elfelejtett hozzányúlni, és a szab ályok megmaradtak a régiek. Tehát a nyugdíj nem követte akkor még az inflációt úgyahogy. A másik. Az ön frakciótársai is nagyon sokat aggódtak már a pályakezdő fiatalokért. Én bízom benne, hogy Ékes képviselő úr, aki ott közel ül, elmondja önnek. Miért vo nzó ma nyugdíjast foglalkoztatni a vállalkozóknak? Pont azért, mert nem kell utánuk járulékokat fizetni. Tehát egy kontraszelektált rendszert építettünk fel. Hadd mondjam kereszténydemokrata képviselő asszonynak. Ugye, hogy nem tartja természetesnek, ha ön igazságról beszél, hogy valaki itt ül a Házban, felveszi a nyugdíját, felveszi a tiszteletdíját, és abból mondjuk, nem járul hozzá a közös kasszához? Azért ebben csak egyet kellene értenünk! Akinek j övedelme van, és ha egyszer ez a rendszer szolidaritási elvre épül, akkor ebből a jövedelemből a közös kiadásokhoz egy kicsit hozzá kéne járulni. Erről szól ez a törvényjavaslat. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Hoffmann Rózsa képviselő asszonynak, a KDNPfrakcióból; őt majd Szabó Erika követi, a Fideszfrakcióból. DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom első felében egy olyan szempontot szeretnék érinteni, amelyet csak távolról súrolt néhány előttem szóló képviselőtársam. Olyan korban élünk, hozzátehetjük, hála a Teremtőnek, amikor épeszű ember már nem vitatja el azt, hogy minden személynek joga van az emberhez méltó élethez, minden személyt megillet az emberi méltó ság. Mi kell ahhoz, hogy emberhez méltóan éljünk? Sok minden, nem fogok mindent felsorolni, nyilvánvalóan a megfelelő táplálék, a munka, a megfelelő otthon, de kell hozzá három nagyon fontos dolog még: kiszámíthatóság, biztonság és igazságosság. Ha a három közül bármelyik hiányzik az életünkből, akkor az emberi méltóságunkon esik csorba. A kiszámíthatóság azt jelenti, hogy tudok tervezni előre, nemcsak holnapra, nemcsak holnaputánra, hanem akár öttíz évre is, ami egy ember életében még belátható időtartam. A biztonság azt jelenti, hogy biztos lehetek abban, hogy amit megígértek, az úgy lesz, hogy az ismert szabályok hasonlóképpen fognak alakulni a jövőben, hogy nem kerülök hátrányba azért, mert egy évvel később vagy korábban születtem. Az igazságosság szint én azt jelenti, hogy nincs kettős mérce, ugyanaz az elbírálás fog engem érni, akár '51ben, akár '52ben születtem.