Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 3 (11. szám) - Balla György (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Ha másban nem, hiányban világelsők vagyunk” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
854 A kérdésre Molnár Lajos egészségügyi miniszter úrnak adom meg a válaszadás jogát. DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mint a múlt heti válaszomban is elmondtam, miniszteri munk ám fontos részének tekintem a drogfüggőség mint szenvedélybetegség tekintetében mindent megtenni, amit az Egészségügyi Minisztérium hatáskörében és az én hatáskörömben lehet. Ön a szocialistaliberális kormány drogpolitikáját engedékenynek nevezte, és emia tt kritizálta. Szerintem az engedékenység helyett helyesebb lenne az emberségesebb kifejezést használni. A tények azt mutatják ugyanis, hogy amíg önök voltak kormányon, az a kemény politika, amit önök úgy hívtak, hogy Európa legszigorúbb drogtörvénye, amik or elfogadták, az ezzel összefüggő statisztikai adatok semmilyen javulást nem hoztak. Ezért utasították el az ön által is hivatkozott szakértők és civil szervezetek az önök drákói törvényét. A szakirodalomból is tudjuk, hogy a drog jelentette kihívásra a v álasz, az egészségügy válasza a prevenció és az egészségügyi rehabilitáció fejlesztése. Ahogy már erről beszámoltam a múlt héten, összesen 11 drogrehabilitációs intézet működik ma Magyarországon, igaz, ezek területi eloszlása és főleg sajnálatos módon a ki használtsága igen eltérő, 70100 százalékos. Szeretném leszögezni, hogy a Mérföldkő Egyesület által létrehozott rehabilitációs központ OEPbefogadását támogatom, az Egészségügyi Minisztérium támogatja, és finanszírozását a jogszabályban előírt időpontig, 2 007. január 1jéig, de reményeim szerint már előbb is megteremtjük. Ehhez azonban más lehetőség is van, mint az egészségügyi és a pénzügyminiszter közös, új befogadó határozata. Mindketten tudjuk, hogy Magyarországon a kórházi ágyak és kapacitások száma me ghaladja az indokoltat. Lehetőség van arra, hogy a regionális egészségügyi tanácsok a régió területén belül átcsoportosítsanak kapacitásokat, és ez a megoldás az előbb említett jogszabályi dátumtól hamarabbi finanszírozást tesz lehetővé. (17.20) Ezért még a héten kérni fogom a Regionális Egészségügyi Tanácsot, hogy soron kívül vizsgálja meg ennek a lehetőségét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Balla György (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Ha másban nem, hi ányban világelsők vagyunk” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Balla György, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Ha másban nem, hiányban világelsők vagyunk” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából Veres János pénzü gyminiszter úr válaszol. A képviselő urat illeti a szó. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Szóval világelsők lettünk. Ennek akár örülni is lehetne, ha éppen nem abban lennénk világelsők, hogy az idén Magyarors zág halmozta föl a legnagyobb költségvetési hiányt. Ezt nem mi mondjuk, nem az ellenzék mondja, hanem a világ egyik legnagyobb hitelminősítője állapítja meg. Megelőztük Libanont és Srí Lankát is ebben a kétes dicsőségű versenyben. Ők is komolyan küzdöttek, de hála a magyar kormány gazdasági és költségvetéspolitikájának, sikerült ebben világelsőnek lennünk.