Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 3 (11. szám) - Balla György (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Ha másban nem, hiányban világelsők vagyunk” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
855 Pedig jöttek sorra a figyelmeztetések, hiszen tavaly decemberben visszaminősítették az ország adósbesorolását, idén áprilisban pedig azt kérték, hogy ha gyjon fel Magyarország a költségvetési trükközéssel. A kormány azonban hajthatatlan volt, ment tovább az egyre meredekebben lefelé vezető úton - és most itt vagyunk, tisztelt képviselőtársaim. Fogalmazhatunk úgy is, hogy szégyenpadra kerültünk, és ez bizon y nagyon sokba kerül. Nem elég az óriási adósság, a kormány hazugságai, felelőtlensége miatt a legdrágábban is finanszírozza azt az ország. Miniszter Úr! Milyen szakmai tévedések vezettek oda, hogy hazánk finanszírozza jelenleg legdrágábban az adósságát az Unió országai közül? Tisztelt Miniszter Úr! Engedtessék meg, hogy megjegyezzem: azt gondoltam, a miniszterelnök úr fog válaszolni, és tudom, hogy Gyurcsány Ferenc szerint, aki hazudós, arra mostanában azt kell mondani, hogy nem bontja ki teljes részletess éggel az igazságot, én szerettem volna megkérni, hogy szakítson régi, rossz szokásával, és most bontsa ki teljes részletességgel az igazságot. Lévén ő nincsen itt, én a miniszter urat kérném ugyanerre. Köszönöm szépen, és várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Veres János miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő ú r pontosan tudja - hiszen minden hónapban rendelkezésére áll az államháztartás helyzetéről szóló tájékoztató , hogy mire is költi Magyarország azt a pénzt, amit költ, pontosan tudja azt, hogy két területen vagyunk a nemzetközi átlagot jelentősen meghaladó arányban a költségvetési kiadásoknál, az egyik a szociálisjóléti kiadások csoportja, a másik pedig a gazdasági fejlesztések, azaz az intenzív autópályaépítések miatti kiadások tételei, amelyek jelentősen meghaladják a többi országban általában szokásos mértéket. Azt gondolom, ez egy világos értékválasztás volt az elmúlt időszakban, világos értékválasztás a tekintetben, hogy Magyarországon szükséges volt emelni a nyugdíjakat, szükséges volt megtartani vagy növelni a családi támogatások összegét. A kormány ezzel kapcsolatban kifejtette azt az álláspontját is, hogy e két területen nem kíván visszalépni. Jelentősen visszalépünk ugyanakkor az állam működési kiadásainak nagyságát illetően a következő időszakra, és jelentősen visszalépünk mindazon egyéb kiadások tekintetében, amelyeket meg lehet vagy másként is oldani, vagy pedig az állam kiadásait egyszerileg és esetileg terhelik. 2006ra vonatkozóan pontosan elmondtam itt, az Országgyűlésben azt, hogy hogyan alakult ki és milyen kiadási tételek növekménye kapcs án alakult ki a magasabb hiány. A gyógyszertámogatás, egészségügyi kiadások, gázártámogatás nagyobb volumene az, ami alapvetően meghatározta a hiány nagyságát. Azt gondolom, ez egy nagyon egyértelmű helyzetet tükröz. Nem hallottam még sem az ellenzéki képv iselőktől, sem más, úgynevezett külső szakértőktől, hogy mi lenne az, amivel érdemben lehetne csökkenteni a kialakult hiány nagyságát. Külső szakértők egyikemásika, személyek és szervezetek is megemlítik időnként, hogy csökkentsük a 13. havi nyugdíjat. Az t gondolom, a kormány ebben is egyértelmű álláspontot foglalt el: nem kívánjuk csökkenteni, nem kívánjuk elvenni ezt a vívmányt a