Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 27 (9. szám) - Az országgyűlési képviselők és az európai parlamenti képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
614 Azt gondol om, vannak a szabálynak egyébként már most is jelen lévő dolgai, amelyek elsősorban az országgyűlési képviselőkre most is nagyon kemény és konzekvens szabályokat tartalmaznak az összeférhetetlenségre vonatkozóan. Azt jegyeztem meg, amikor felszólaltam, hog y a hozzátartozókkal kapcsolatban nem biztos, hogy ezek a megfogalmazások mindig pontosak, és mindig el fogják érni azt a célt, amit a szabályozás érint. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most az úgymond normál szót kérő knek adom meg a szót, elsőként TuriKovács Béla képviselő úrnak, Fidesz. Ez tízperces időkeretet jelent. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ellentétben azokkal, akik esetleg úgy gondolják, hogy a törvény rövidsége miatt ez nem kellően fontos törvény, nekem az az álláspontom, hogy ez egy fontos törvény. Csak az a baj vele, ezzel a törvénnyel az az alapvető baj, hogy nem azt kell néznünk, ami benne van, hanem azt, ami nincs benne, és arról, ami nincs benne, de benne kellen e lenni, Fodor Gábor képviselőtársam már ejtett szót, és magam is erről szeretnék szót ejteni. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az világos, hogy az összeférhetetlenségi törvény szigorát nemhogy nem lehet kifogásolni, hanem azt óhajtani kell. Az a kérdés azonban, hogy alapjában véve szolgáljae azt a célt, amit kellene hogy szolgáljon. Géczi képviselőtársam szólt a politika és a gazdaság együttes jelenlétéről, az együttműködéséről. Én azt mondanám Bogár Lászlóval, hogy nem a politika és a gazdaság, hanem a hatalom és a gazdaság együttműködéséről kell beszélnünk, és arról, hogy vajon az összeférhetetlenségi törvény ezen belül mit képes megakadályozni, mit képes elősegíteni. Ez a szabályozás egy hosszú sorba illeszkedik, é s ez a hosszú sor, kedves képviselőtársaim, világosan és egyértelműen bennem most már erőteljesen a gumicsont képzetét és még valamit felébreszt, ahogyan itt az MSZP egyik felszólalójától hallottuk, hogy a képviselőkről volt szó. Lassan ott tartunk, ahogy az én ifjúságom idejében, hogy volt a Patyolat meg volt az ingatlanközvetítő, ezeket lehetett szidni, idáig terjedt az, amit kritikával lehetett illetni. Valóban arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy a hatalomnak azok a gyakorlói, akik a törvényho zásban vannak, ahol feltétlenül és leginkább meg kell fogni - meg kell itt is fogni - az összeférhetetlenséget vagy a hatalom valódi szféráiban? Hallottunk egy jó példát, és ezt a jó példát is Géczi képviselőtársamtól hallottuk a XIX. századból, ez egy ige n jó példa. Valóban nagyon komoly anomáliák merültek fel a vasútépítés során, de honnan? És itt álljunk meg egy pillanatra! Elsősorban a hatalom irányából? Nem, a gazdaság irányából. És mintha azt a tényezőt, amely alapvetően befolyásolja mindazt, amit az összeférhetetlenségi törvénnyel célként el kívánnánk érni, teljesen figyelmen kívül hagynánk, és a gazdaságot mint a legjelentősebb részét mindannak, amit el kívánunk kerülni - a korrupciónak, a közpénzek kifolyásának, mindannak, ami jogtalan előnyökhöz ve zet, ami állami ingatlanok ingyenes megszerzéséhez vezethet, egészen ilyen szélsőségekig , mindezt mintha teljes egészében figyelmen kívül hagyhatnánk, mert arról szól a történet, hogy mi történjen a képviselőkkel, ha már a képviselőkről van szó. Fodor Gá bor képviselőtársam valamit elmondott, ne engedjük el a fülünk mellett! Igen, ez az összeférhetetlenségi törvény többek között azért is elfogadhatatlan az én számomra, mert pont azokkal a kérdésekkel nem foglalkozik, amelyekkel pedig nagyon kellene. Miről is szól ez a