Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 21 (7. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
353 Köszönöm a szót, elnök úr. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy amikor a közigazgatás hatékonyságáról beszélünk vagy beszélnek elsősorban önök, és ezt a mércét állítják önmagu k elé, akkor egyre gondolnak, hogy az állam számára ennek a rendszernek a működtetése minél kevesebbe kerüljön. Ez persze valahol érdeke az állampolgároknak is. Meggyőződésem, ha igazán az állampolgárok akarata szerint történne minden, nem biztos, hogy az a modell alakulna ki, amit önök itt megrajzolnak az alkotmánymódosítás során, ugyanis lehet, hogy az önök gondolkodása formálisan valami jót sejtet, amikor azt mondják, lopjunk el feladatokat a településektől, húzzuk fel a kistérségek szintjére a feladatok at, az ezeréves megyei intézményt dobjuk ki, és csináljunk régiókat, mert ez így olcsóbb. Én azonban azt gondolom, van egy másik szereplő, az állampolgár, aki településen él, kicsi településen is él, a települések fele ezer főnél kisebb település, ott több mint kétmillió ember él. A rendszerben azt is látni kell, hogy ezek a szereplők, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat, amit szervez az állam vagy az önkormányzati igazgatás, számukra mibe kerül elérni. És ha a kettőt együtt látjuk, nemcsak azt né zzük, hogy az Államkincstáron keresztül mennyi pénzt kell valamire kiadni, hanem mibe kerül nekem, állampolgárnak ennek a rendszernek az elérése, ha ezt egységként tekintjük, akkor már nem vagyok biztos abban, hogy az az olcsó, amit önök ma olcsónak gondol nak. És ilyen szempontból hiányolom azt, hogy ez nincs átgondolva. Az érdemi törvény, az önkormányzati törvény kapcsán: én megkérdőjelezem a kistérségi rendszer ésszerűségét, SZDSZes szakértőkre hivatkozva. Nem az összefogást kérdőjelezem meg kistelepülés i polgármesterként, de hogy a kistérség egy mesterkélt lépték, ami vagy jó, vagy nem jó, az meggyőződésem. A mikrotérség vagy a mikrotérségtől valamivel nagyobb szint a feladatellátás szervezésére, sok szakértő szerint az az ideális szint. Miniszter asszon y bólogat, akkor lehet, hogy közelebb kerülünk a megoldáshoz. Akkor viszont nem a kistérséget kell minden szinten isteníteni, hanem azt kell mondani, hogy a kép sokkal árnyaltabb ennél. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét megsokszorozódott a kétperces felszólalók száma. Most elsőként megadom a szót Ecsődi László képviselő úrnak, MSZP. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Asszony! Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy itt az utolsó egyké t kétperces hozzászólás talán egy kicsit közelebb visz a valós vitához, mert itt már, azt hiszem, egy kicsit előrehoztuk a későbbi törvény vitáját, az önkormányzatokról szóló törvény vitáját. (11.30) Amit Ékes József is felvetett, illetve Hargitai képvisel őtársam is felvetett, ahhoz, hogy ezekről érdemben tudjunk beszélni, érdemben tudjunk vitatkozni, ahhoz az kell, hogy az alkotmányos feltételeit egyáltalán határozzuk meg, mert eddig a 12 év alatt, amióta képviselő vagyok, tulajdonképpen az önkormányzati r endszerhez való hozzányúlást vagy változtatást mindig az akadályozta meg, hogy mindenki alapvetően bizonyos mértékig egyetértett abban, hogy változtatni kell, modernizálni kell, de mindig, amikor az alkotmánymódosításhoz került a sor, akkor egyszerűen nem tudtunk kétharmados többséget létrehozni. Úgy gondolom, ahhoz, hogy eleve el tudjunk érdemben jutni oda, hogy vitatkozzunk és cseréljük ki a véleményeinket, az önkormányzati közigazgatásról, a régióról, megyerendszerről való vitához eljuthassunk, ahhoz az kell, hogy ennek alkotmányos feltételeit megteremtsük. Úgy