Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 20 (6. szám) - Vincze László (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikor kerülnek helyreállításra a Tisza és a Körös gátjai, és hogyan készülünk a következő lehetséges árvízre?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz):
164 Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Önök sem a költségvetés készítésének időszakában, sem a választási kampány során nem beszéltek sem adóemelésről, sem gázáremelésről. Most azt mondja, hogy folyik a kidolgozása, hogy érinti a gáz áremelés, az energiahordozók árának emelése az önkormányzatokat. Becsapták az önkormányzatokat, s rajtuk keresztül a választópolgárokat is, hiszen tagadták, hogy ilyen történni fog. Nincsenek tartalékaik az önkormányzatoknak, hiszen már mindet felélték az önök kormányzása alatt, és ilyen nagyságrendű tartalékkal egyébként sem rendelkeznének; ez egy kisváros esetében is 20304050 millió forintos többletkiadást jelent, ha marad ez a százalékos emelés. Ha ennél több lesz, akkor ez még inkább emeli a kiadásai kat. Úgy gondolom, hogy nem volt tisztességes az önök eljárása a kampány során, a költségvetéskészítés időszakában, és most is mellébeszélnek; lesz gázáremelés, csak azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem mondjá k meg, hogy mikor és mennyi. Jó lenne őszintén beszélni, ezért nem fogadom el a válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután a képviselő úr nem fogadta el a miniszter a sszony válaszát, így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter asszony válaszát 174 igen szavazattal, 115 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Vincze László (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikor kerülnek helyreállításra a Tisza és a Körös gátjai, és hogyan készülünk a következő lehetséges árvízre?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országg yűlés! Vincze László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez: “Mikor kerülnek helyreállításra a Tisza és a Körös gátjai, és hogyan készülünk a következő lehetséges árvízre?” címmel. Vincze László képvise lő urat illeti a szó. Parancsoljon! VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Választókerületemben több mint 60 kilométer hosszan folyik a Tisza, valamint a Körös 10 kilométer hosszan. A téli csapadékviszonyok következtében mi nd a két folyó nagyon megáradt. Oly mértékig emelkedett meg a vízszintjük, hogy mind a Tisza, mind a mellékfolyók és a Körös gátjai alig bírták a terhelést. Április 25étől árvízi vészhelyzetet kellett elrendelni a nevezett szakaszokon. Nagy helytállást ig ényelt a Köröszugban lévő tiszai balparti gátszakasz védelme is. A nagyréti oldalon honvédségi járművek, helikopterek segítségével hordták a védekezéshez a szükséges anyagot. A Tisza jobb partján, Csongrádnál meghibásodott a zsilipkapu is. Az úgynevezett kilencesi gátszakaszon Felgyő térségében gátsuvadás következtében rézsűcsúszás, gátrepedés alakul ki. A