Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 20 (6. szám) - Vincze László (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikor kerülnek helyreállításra a Tisza és a Körös gátjai, és hogyan készülünk a következő lehetséges árvízre?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
165 csongrádi Öregszőlők nyomvonalán magasításokat kellett elvégezni, de erre szükség volt más gátszakaszokon is, szinte a Tisza teljes védvonalán végig. A védekezésben több száz katona és több ezer civil lakos munkája eredményezte, hogy a vízügyi szakemberekkel élükön nem történt természeti katasztrófa. (10.20) A napokig tartó megfeszített munkáról, annak állásáról és a szükséges segítségkérésről a helyi rá dió és televízió is segítette és tájékoztatta a helyi lakosságot. Az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy nem történt nagyobb gond, és nagy volt az összefogás. A nagyréti lakosokat természetesen a tiszazugiakkal együtt ki kellett telepíteni. Ha az előző i dőszakban megerősítették volna a kritikus szakaszokat, akkor most, a nagy víz idején költségkímélőbb lett volna a védekezés. Az emberek nagy összefogása abban is megnyilvánult, hogy a gáton dolgozóknak élelmet, ásványvizet és egyebet vittek, szállítottak a karitatív szervezetek, magánszemélyek. Például itt kiemelném a Máltai Szeretetszolgálatot, a Karitászt és az önkormányzatokat szintén. Köszönetem fejezem ki a térségben élő lakosságnak, az önkénteseknek, akik töltötték a homokzsákokat, a szakemberekkel eg yütt végezték a gátak megtámasztását, részt vettek a fuvarozásban, szállításban. Köszönet illeti az önkormányzatokat, azok vezetőit, a Csongrád, Csanytelek, Felgyő, Tömörkény, Balástya, Ópusztaszer, Pusztaszer, Csengele, Baks, Dóc, Kistelek és más települé sekről résztvevők munkáját. Külön kiemelném a vezetőket, a vízügyi szolgálatokat, a kiváló szakembereket, a honvédség katonáit és tisztjeit. Itt megjegyezném, hogy a vízügyi létszámot a jövőt illetően meg kell erősíteni, hiszen ebben a helyzetben a nyugdíj asokat és nagyon sok vidékit is be kellett vonni, hogy a védekezés jól menjen. Most is árad a Tisza. Hozzá kell fogni az árvízi tározók kialakításához, szükséges a hullámtér rendbetétele, a cserjézés és egyéb munkák elvégzése, a mederkotrás. El kell gondol kodnunk, és hozzá kell látni a csongrádi vízlépcső előkészítő munkáihoz is. Az új kormányalakításnál gondolni kell a vízügyi szolgálat régi rangjához méltó súlyának megteremtésére létszámban és szakembergárdában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ELNÖK (Mandur László) : Képviselő úr, jelentősen túllépte az idejét. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : A mindenkori költségvetésben a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Sajnos meg kell vonnom a szót, hiszen három perc állt a rendelkezésére. Miután a miniszter úr írásban megkapta egyébként az interpellációt, teljes mértékben tud választ adni az ön által előterjesztett interpellációra. Persányi Miklós miniszter úr, környezetvédelmi és vízü gyi miniszter válaszol. Parancsoljon! DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Rendkívüli árvíz volt Magyarországon most tavasszal, soha nem látott vízszintekkel, soha nem l átott tartóssággal és területi kiterjedéssel. Nem ilyen árvízre épültek a gátjaink, az a 4 ezer kilométer gát, amely az állami főműveket képzi, bizony nagyon nehezen birkózott ezzel a helyzettel. Egy ország sikere