Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 13 (287. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
255 Az ülés megnyitása Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapja 2006. február 13án, hétfőn (13.01 óra - Elnök: dr. Szili Katalin Jegyzők: dr. Kis Zoltán és Vincze László) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, köszöntöm miniszterelnök urat, a kormány tagjait, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját, aká r itt, az ülésteremben, akár a médiumok nyilvánossága előtt. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az Országgyűlés - januárban elfogadott munkarendjének megfelelően - ma tartja a választások előtti utolsó ülését. Tá jékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vincze László és Kis Zoltán jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, hogy a csipkártyák olvasóba helyezéséről ne feledkezzenek meg. Napirenden kívü li felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: “Útelágazásnál” címmel. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Öné a szó, miniszterelnök úr. ( Közbeszólások, zaj. - Az elnök csenget.) GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt másfél évben hétről hétre ide álltam önök elé, és napirend előtti felszólalásomban elmondtam, hogy milyennek látom az országot, és milyennek látom a tennivalókat. Tettem ezt annak ellenére, hogy időnként magam is úgy gondoltam és úgy láttam, mint ahogy nagyon sokan gondolják ezt az országban, hogy itt, az Országgyűlés üléstermében a süketek párbeszéde z ajlik. De azt gondoltam, hogy nekem ezt nem minősítenem kell, hanem tenni a dolgomat, felelős miniszterelnökként, vállalva a vitát és vállalva a kritikát is. Engedjék meg, hogy most, vélhetően ennek a kormányzati ciklusnak az utolsó plenáris ülésén, mégse elsősorban önöknek, képviselőknek, köztük ellenzéki képviselőknek címezzem beszédemet. Tettem ezt sokszor. Hadd tegyem meg most először, hogy az ország nyilvánosságának, valamennyi honfitársamnak, a magyar választópolgároknak közvetlenül mondjam el, hogyan is látom az előttünk álló hónapok tétjét. Azért tartom ezt szükségesnek, mert mély meggyőződésem, hogy az a választás, amely előtt állunk, nemcsak a jövő kormányairól szóló választás, hanem annál több. Választás, hogy Magyarországnak milyen jövőt, milyen sorsot kívánunk. Magyarország útelágazásnál van. El kell döntenie, hogy milyen sorsot szán magának, és ebben a döntésben meghatározó és kulcstényező valóban, hogy kikre fogja bízni a kormányzást. Azokra bízzae a kormányzást, akik számára a demokratikus kö ztársaság csak terhes formalitás volt mindvégig, amikor kormányoztak, akik úgy gondolták, hogy a parlament létezik ellenzék nélkül is? Sőt létezik heti ülések nélkül is. Sőt létezik vizsgálóbizottságok nélkül is. Sutba az ellenzék jogaival! Mi több, ha köz eleg a választás, vessük sutba az éves költségvetést, megvagyunk mi anélkül is! Jó lesz a kétéves költségvetés is! Vagy bízzuk azokra a kormányzást, akik, ha úgy kívánta hatalmi érdekük, hezitálás és zokszó nélkül összeálltak Csurka Istvánnal és pártjával? Egy percig nem gondolkodtak el azon, hogy mit jelent a fiatal demokráciának, ha a szélsőjobboldal szándékai,
