Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. február 13 (287. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
256 akaratai, azé a magyar szélsőjobboldalé, amelyik soha nem titkolta, hogy kokettál az antiszemitizmussal és a rasszizmussal, soha nem titkolta, hog y nem vonja kétségbe a faji alapú politizálás létjogosultságát - ha kellett, ezt is megtette. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az arabokkal mi van?) Azokra bízzae a kormányzást, akik egy percig nem haboztak, hogy Torgyán Józsefre bízzák a magyar mezőgazdas ágot és a magyar vidéket, bár ma már szeretnék elfelejteni? Azokra bízzae a kormányzást, akik szemrebbenés nélkül saját volt pénztárnokukra bízták az APEH irányítását? Azokra bízzáke a kormányzást, akik ellenzékben elfogadhatónak tartották, hogy Magyaror szág ellen határozatot hozassanak külföldön, miközben amikor kormányon voltak, listát készítettek azokról az újságírókról, akik kritizálni merték az éppen hivatalban lévő kormány tevékenységét? Azokra bízzáke a kormányzást, akik önmagukat azonosították a hazával, és ezek után, amikor ellenzékbe kerültek, azt mondták, hogy a haza nem lehet ellenzékben? Azokra bízzáke a kormányzást, ahol csak az a jó magyar, aki az egyébként évről évre változó jobboldali állásponttal egyetért? És aki nem, az nem rendes tagj a a nemzetnek, az nem rendes magyar. Azokra bízzáke a kormányzást, akik azt mondják, hogy “egy a tábor, egy a zászló”, s talán holnap azt is mondják, hogy “egy a nemzet, egy az eszme”? Nem részletkérdések ezek, nem részletkérdések egy olyan országban, ame lyik 1516 évvel a rendszerváltás után most tanulja meg, hogy szabadnak lenni, az felelősséget is jelent. Többek között azt a felelősséget, hogy nemcsak elviseljük, de biztatjuk a miénktől eltérő gondolkodást és mentalitást, és az alkotmányos alapelvek, a demokratikus jog nem írott malaszt, hanem a lelke a köztársaságnak. Azokra bízzuke a köztársaságot, akik, amikor éppen kormányon voltak, a kétkedőknek kötelet ajánlottak, most pedig, amikor ellenzékben vannak, depressziókampá nyt fizetnek, statisztákkal teleplakátolva az országot? (Taps az MSZP soraiban. - Közbekiáltás ugyanott: Úgy van.) A kampány persze nem mentes a túlzásoktól. Az ember megérti. Kampányban politikus tévedhet. De arra azért talán nincsen ok, legyen éppen kamp ányidőszak vagy sem, hogy azt üzenjük Magyarország valamennyi lakójának, aki az elmúlt harminc év után először az utolsó négy évben tapasztalta meg, hogy a jövedelme és nyugdíja messze gyorsabban növekedhet, mint az árak, azt vágjuk ennek az országnak a sz emébe, hogy rosszabbul élsz! Talán ennyire nem fontos a hatalom! Mert lehet, hogy fontosabb az ország, mint a hatalom. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy azt mondjuk ennek az országnak, hogy szégyellje a sikereit, miközben ezek mögött a sikerek mögöt t ott van családok százezreinek, millióinak mindennapi erőfeszítése. Talán annyira nem fontos a hatalom, hogy ne lehetne nyugodt diskurzust folytatni, kormány és ellenzék között megbeszélni azt, hogy melyik a helyes családtámogatás, melyik a helyes nyugdíj politika, melyik a helyes adópolitika. Mert kérem szépen, lehet ellenzékben radikális adócsökkentést ígérni, majd amikor kormányzunk, azt mondani, hogy nincsen rá mód. Na de azért azt mindnyájan tudjuk, hogy politikust nem a szavai, hanem a tettei minősíte nek, és amikor volt lehetőség tenni, akkor nem tett, hanem magyarázta, hogy miért nem lehet. (13.10) Amikor lett volna lehetőség olyan családtámogatást adni Magyarországnak, ahol nem kap többet, akinek jobban keresnek a szülei, akkor nem ezt az utat válasz tja a mai ellenzék, hanem kormányon ennek az ellenkezőjét: azt mondja, adjunk többet, akinek egyébként is több van. Meg lehet nézni, hogy mit jelent a szolidaritás az értelmező szavak szótárában, de van egy másik út: szolidárisnak lenni akkor, amikor kormá nyzunk. Akkor valahogy ez nem ment. Most, ellenzékben, úgy látom (Font Sándor: Még nem vagy!) , hogy még az is elvitatásra kerül, amit ez az ország saját teljesítményével elért. (Font Sándor: Majd néhány hónap múlva!) Lehet úgy kormányozni, kérem szépen, ho gy az első teendőm elvenni a nyugdíjasnak a jussát (Moraj és közbeszólások a fideszes képviselők soraiban.) , módosítani azt a törvényt, amely előírja, hogy kinek