Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 12 (244. szám) - Dr. Lázár János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Meddig kell még várniuk a vásárhelyieknek a 47-es út négysávosítására?” címmel - ELNÖK (Mandur László):
75 Tisztelt Miniszter Úr! Nem holmi interjúból, az Állami Számvevőszék megjelent jelentésének 268. oldaláról idézek: “A 2004. év költségvetésének szempontjaiban meghatározott nettó egyenleg a fentieknek megfelelően mínusz 27 milliárd 12,7 millió forint.” Tisztelt Miniszter Úr! Amit ön technikai különbségnek vélt itt felfedezni és előadni, amit ön itt különböző pénzügyi bűvészmuta tványok révén kedvező eredményként próbál sikerpropagandaként előadni, arról úgy írnak az újságok: “Visszatartott uniós milliárdok - Hónapokig várakoztatják a pályázati nyerteseket - Hoppon maradnak a pályázók”. (17.40) Tisztelt Miniszter Úr! Annak, amit ö n sikerpropagandaként előad, enyhe technikai különbségként aposztrofál, pusztán csak pénzügyi bűvészmutatványként jellemez, annak eredményeképpen vállalkozók ezrei mennek csődbe, és civil szervezetek százai készülnek polgári perre a kormányzat visszatartot t pénzei miatt. Ezt kell figyelembe venni, ezt kell mérlegelni, nem pedig a sikerpropagandát sulykolni folyamatosan. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon, öné a szó. DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter : Képviselő úr, nagyon szépen kérem, hogy a következő ilyen párbajvívásunk alkalmával csak egy pillanatra figyelje meg, hogy mit mondok - jó? , és ettől a perctől kezdve sokkal boldogabban fogjuk tudni a köz vélemény számára is érthetővé tenni. Én nem mondtam, hogy technikai különbségről van szó. Idézem az Állami Számvevőszék elnökét. Idézem még egyszer lassan: “Szerintem erről sokkal többet nem érdemes beszélni, mert technikai különbségről van szó.” Nem én mo ndtam, képviselő úr, Kovács Árpád úr mondja, könyörgök! Egyszerűen nem érthető, hogy nem tetszik megérteni, hogy a költségvetés egyensúlya és az ország mérlege, amiben benne van a Kincstárnak az úgynevezett KESZ számlája, a Kincstári Egységes Számla, ezek együtt az ország mérlege, nem a költségvetés, és a Számvevőszék a költségvetést sem vitatta. Azért a hátralévő tizenkét másodpercben kis sikerpropagandát szeretnék még folytatni az ön kedvére, nevezetesen Magyarország 58,5 százalékban már lekötötte az euró pai uniós forrásokat, Lengyelország 36, Csehország 19, Szlovákia pedig 44 százalékban. Jelentem, messze jobbak vagyunk náluk. Itt vannak az augusztus végi, őáltaluk is reambulált adatok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! 17 óra 41 perc van, az azonnali kérdések és válaszok órájának a végére értünk. Áttérünk a kérdésekre . Dr. Lázár János (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterh ez - “Meddig kell még várniuk a vásárhelyieknek a 47es út négysávosítására?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Lázár János, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: “Meddig kell még várniuk a vásárhelyieknek a 47e s út négysávosítására?” címmel. Lázár János képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!