Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 12 (244. szám) - Dr. Frajna Imre (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Egy falat kenyér, avagy osztozni jó” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter:
70 ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük. Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra jelentkezett Rácz Jenő miniszter úr. P arancsoljon! DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor ez a kormány azt ígérte, hogy valóban többletforrásokat tesz az egészségügybe, azt mindjárt 2002ben meg is kezdte, hiszen az önök ált al tervezett költségvetés hiányát az egészségügy területén több mint 100 milliárd forinttal kellett kipótolni, és ezt meg is tettük azért, hogy a gyógyszerellátás, illetve az egészségügyi ellátás változatlanul működni tudjon 2002ben. Ezt követően ígéretéh ez híven nemcsak az 50 százalékos béremelést teljesítette ez a kormányzat, hanem éves viszonylatban több mint 300 milliárd forintnyi összeget tesz be folyamatosan többletként az egészségügybe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy négy év alatt több mint ezer milliárd forinttal többet tudnak költeni az egészségügyi intézmények egészségügyi feladataik ellátására. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, ahogy miniszterelnök úr is az egyik kérdésre itt elmondta, a költségvetés kereteit be kell tartani. A 2005ös költségveté sről szóló törvényben egyértelműen meg van fogalmazva, hogy mi az a maradványképzési kötelezettség, amelyet a különböző tárcáknak és központi költségvetési szerveknek teljesíteni kell. Ez vonatkozik az egészségügyi tárcára és az egészségügyi tárcához tarto zó különböző intézményekre is. Nem vonatkozik viszont az önkormányzati intézményekre, hiszen azok nem tartoznak bele ebbe a körbe, éppen ezért az egyik kérdésben elhangzottakra nyilvánvalóan ezért is nem válaszolhatott igennel vagy nemmel a miniszterelnök úr, mert az önkormányzati intézményekre maradványképzési kötelezettség nem vonatkozik. Természetesen különbséget kell tenni maradványképzési kötelezettség és zárolás között, hiszen a maradványképzési kötelezettség csak azt írja elő, hogy kötelezettséget vá llalni lehet, de egyébként a kifizetéseket kell úgy ütemezni, hogy ez a következő évben történjen meg. A zárolás pedig egyértelműen elvonást jelent. Az Országos Mentőszolgálat vonatkozásában valóban bizonyos feszültségpontot észleltünk, ennek következtében , hogy a maradványképzési kötelezettségét teljesíteni tudja, a minisztérium más fejezetéből 300 millió forintot csoportosítottunk át, még az idei évben ezt az átcsoportosítást a kormány jóváhagyta. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm s zépen, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. FRAJNA IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, azt gondolom, hogy az egészségügy helyzete a riasztó hírek kapcsán sajnos komolyabb beavatkozást igényel ne. Azt örömmel hallom, hogy 300 millió forinttal ki is segítette az Országos Mentőszolgálatot, elégedett akkor lehetek vele, ha ezek a tünetek, amelyek most a mentőszolgálat működését jellemzik, ennek hatására megszűnnek, tehát nem érkeznek panaszok újabb elbocsátásokról vagy újabb esetkocsik leállításáról bizonyos területeken; mert azt gondolom, hogy a költségvetés egyensúlya fontos szempont, az emberek élete pedig még fontosabb szempont. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur Lás zló) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon! DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter :