Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. szeptember 12 (244. szám) - Karsai Péter (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Amit nyertünk a réven, elveszítettük a vámon (vízügyi társulások)?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - KARSAI PÉTER (MDF):
71 Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen nem véletlenül utaltuk át mi sem ezt a 300 millió forintot az Országos Mentőszolgá lat részére, hiszen nekünk is valóban prioritásként kell kezelni, hogy az egészségügyi ellátórendszernek ez a folyamatosan működésre kényszerített eleme változatlan formában, sőt javuló formában működjön. Nem véletlen az, hogy egyébként éppen a légimentés fejlesztésére több milliárd forintos tenderkiírás jelent meg éppen néhány nappal ezelőtt, továbbá az ingatlanfejlesztésből is további 120 rohamkocsit és mentőgépkocsit tudunk beszerezni az Országos Mentőszolgálat részére. Természetesen tudomásul vesszük az t, hogy adott esetben nekünk is vannak kötelezettségeink még ezeken kívül is. Az, hogy a jogszabályokat előírjuk, önmagában nem elegendő, éppen ezért személyesen folytattam tárgyalást minden olyan beszállítóval, akit potenciálisan érinthet ez a maradványké pzési kötelezettség. Mindegyikük megnyugtatott arra vonatkozóan, hogy egyáltalán országos intézetnél vagy országos szervnél sem lehet probléma a beszállításokkal kapcsolatban a maradványképzési kötelezettség teljesítése. K arsai Péter (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Amit nyertünk a réven, elveszítettük a vámon (vízügyi társulások)?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Karsai Péter, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést k íván feltenni a miniszterelnöknek: “Amit nyertünk a réven, elveszítettük a vámon (vízügyi társulások)?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Veres János pénzügyminiszter urat jelölte ki. Kérdezem a képviselőt, e lfogadjae a válaszadó személyét, vagy sem. (Karsai Péter: Elfogadom.) Elfogadja. KARSAI PÉTER (MDF) : Igazából elfogadom, kérdés az, hogy Veres János tude majd rá válaszolni, de én elfogadom. (Dr. Veres János bólogat.) ELNÖK (Mandur László) : Miniszter úr magabiztosan jelezte, hogy igen, tehát akkor, képviselő úr, öné a szó. KARSAI PÉTER (MDF) : Akkor emlékeztetem pénzügyminiszter urat, hogy 2005. május 17én az alábbi kérdést tettem fel az itt jelen lévő Pásztohy államtitkár úrnak. Azt kérdeztem, hogy szánd ékában álle a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a 2005. évi közcélú műveken történt belvízelvezetés teljes körű finanszírozása, illetve miért hagyta magára a tárca a mezőgazdasági érdekelteket a közcélú vízgazdálkodási feladatok finanszí rozásában, és milyen intézkedéseket kívánnak tenni a művek elfogadható állapotának fenntartása érdekében. Erre válaszolta azt akkor nekem államtitkár úr, hogy “Meg kell találnunk, tisztelt képviselőtársam, a védelmi és üzemeltetési feladatok forrását, a re konstrukciós programok folytatásának fedezetét, a tervezhető és finanszírozható érdekeltség és a kiszámítható állami hozzájárulás mértékét. Csak így szolgálható igazán az élet- és vagyonvédelem, az európai uniós támogatásokkal is segített mezőgazdasági ter melés biztonsága. Kérem tisztelt képviselőtársamat, hogy továbbra is kísérje figyelemmel ezt a tevékenységet, és segítsen abban bennünket, a kormányt, a parlamentet, hogy valóban ezt a nemes feladatot minél hatékonyabban el tudjuk végezni.” Én most segítő szándékkal álltam fel ezen azonnali kérdés keretében, és azt kérdeztem volna államtitkár úrtól, így most következésképpen miniszter úrtól, hogy megtaláltáke ezeket a forrásokat. Köszönöm szépen, és várom a válaszát.