Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
4853 eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával a szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. A feltéte l tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötéséhez vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vag y más szerződésekkel való kapcsolatát. Tisztelt Országgyűlés! A fogyasztókat érintő általános szerződési feltételek érvénytelenségét, a tisztességtelenség megállapítását, az alkalmazásra való ajánlásától eltiltását kérheti a bíróságtól az ügyész, a miniszt er, az országos hatáskörű szerv, továbbá a központi hivatal vezetője, a jegyző vagy a főjegyző, a gazdasági, szakmai kamara, érdekképviseleti szervezet, az Unió bármely tagállama joga alapján létrejött fogyasztóvédelmi szervezet, amely az Unió hivatalos l apjában közzétett jegyzékben szerepel. (21.00) Az uniós szabályokhoz igazodva a fenti felsorolásból látható, hogy a fogyasztók érdekében széles körű az a szervezeti háttér, amely intézkedésre jogosult. Az Unió bíróságának következetesen képviselt álláspont ja ugyanis az, hogy a legújabb tendenciák alapján a szerződést kínáló fél jobb és több információval, jobb érdekérvényesítéssel rendelkezik, mint egyegy magánszemély. Ezért a fogyasztók védelme érdekében meg is követeli a tagállamoktól az érdekképviselete k széles körű jogait; a mi szabályozásunk is ebbe az irányba mutat. Tisztelt Országgyűlés! A szabályozás nem nagy terjedelmű, de létfontosságú előírásokat tartalmaz, ezért is éreztem annak szükségét, hogy a legfontosabb módosításokat kiemelten idézzem. A t ervezet 2006. március elején lépne hatályba, alkalmazása esetén újabb jelentős lépéseket teszünk a fogyasztók védelme érdekében. Kérem ezért, hogy a tervezetet megvitatni és elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Mandur Lász ló) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Öné a szó nyolc percben, képviselő úr. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársa im! Tisztelt Államtitkár Úr! A fogyasztóvédelemmel összefüggő hazai jogszabályi háttér közösségi jogharmonizációja közel egy évtizedre tekint vissza. Mondhatjuk, hogy a hazai jogközelítés élenjáró volt a közösségi joganyag átvételének ezen területén. A fog yasztóvédelmi szempontú európai közösségi szabályozás jogunkba való átültetése a csatlakozásra való felkészülés legelső szakaszában, a ’90es évek második felében, a polgári törvénykönyv 1997es módosításával teljeskörűen megtörtént, s ezt követően csupán az újólag elfogadott közösségi jogforrások átvételére került sor. Időközben az Unió is több alkalommal módosította a jogterület kiterjedtnek mondható szabályrendszerét, és az Európai Bíróság is jelentős számban hozott jogalkotói döntéseket. Ezek a döntések részét képezik a közösségi joganyagnak, így érthető és támogatható a tisztelt Ház előtt levő módosítás azon szándéka, hogy a fogyasztóvédelem hatályos szabályozását erre tekintettel is felülvizsgálja. A javaslat szakmai megalapozottságát húzza alá az is, hogy az előterjesztők egyeztettek az új polgári törvénykönyv kodifikálását végző szakbizottsággal, és a jelenlegi módosítást a bizottság javaslatára is tekintettel, valamint az új Ptk. koncepciójával összeegyeztethető módon alakították ki. A törvényjavasla t alapvetően a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló tanácsi irányelvhez kapcsolódó, a magyar szabályozási megoldásokat is érintő európai bírósági ítéletekre építve valósítja meg az ezekből adódóan szükséges jo gharmonizációs lépéseket.