Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter):
4838 végrehajtók eljárását érintő törvényt is. E módosítások célja, hogy egyrészt segítséget nyújtsanak az adósoknak lakhatási feltételeik védelmében, másrészt hatékonyabbá, átláthatóbbá tegyék az ingatlanok végrehajtási értékesítését, és elősegítsék azt , hogy a települési önkormányzatok eredményesebben vehessenek részt a lakóingatlanok végrehajtási értékesítésében. (19.50) A javaslat célként tűzi ki, hogy a települési önkormányzatok időben értesüljenek a területükön található lakóingatlanok végrehajtási árverés útján történő értékesítéséről, és az értékesítésben történő részvételre megfelelően fel tudjanak készülni. A javaslat szakmailag megalapozott választ és megoldást ad egy korábbi képviselői indítványban felvetett kérdésre, amely a bírósági végrehajt ásról szóló törvény módosításával az ingatlan fekvése szerinti illetékes települési önkormányzat számára biztosított elővásárlási jogot, ezzel pedig lehetőséget adna arra, hogy a tulajdonos az önkormányzat ilyen irányú pozitív döntése esetén ne veszítse el végrehajtási intézkedés, árverés alá került ingatlantulajdonát. A javaslat ugyan nem az elővásárlási jog intézményét választja, de ezzel együtt is biztosítja az önkormányzatok részvételét az egyes végrehajtási eljárásokban, továbbá bizonyos feltételek tel jesülése esetén lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzat megvehesse a végrehajtás alá vont lakóingatlant, ami elősegítheti az önkormányzati tulajdon gyarapítását, az önkormányzati és ezáltal szociális célra hasznosítható ingatlanok bővülésének lehet őségét. A napokban megvitatott, hasonló tárgyban készült képviselői indítvánnyal kapcsolatban a kormány éppen ebben az elővásárlási kérdésben fogalmazott meg kifogásokat, egyúttal utalt arra, hogy szakmai kifogásait az ugyanebben a tárgykörben készülő közö s igazságügyi minisztériumibelügyminisztériumi törvényjavaslat fogja feloldani. Az alapgondolat tehát jó és támogatandó. Ezzel együtt azonban legalább megfontolásra érdemesnek tartottuk volna, hogy az önkormányzat elővásárlási joga egyfajta biztosítékként szakmailag megalapozottan megjelenjen a javaslatban, legalább a lakás céljára szolgáló ingatlanok vonatkozásában. A Magyar Demokrata Fórum a szabályozás szándékával egyetért, ugyanakkor fontosnak tartanánk, hogy megtörténjen a két törvényjavaslat összehan golása, mivel azok eltérő jogi megoldást választanak. Így az egyidejű elfogadásuk kapcsán fellépő kollíziót valamilyen módon kezelni kell a bírósági végrehajtásról szóló törvényben is. Ezzel együtt is a Magyar Demokrata Fórum az előttünk lévő törvényjavasl atot elfogadásra ajánlja. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására későbbi ülésünkön kerül sor. A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik a bírósági eljárás elhúzódása mia tti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/18630. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/18630/23. számokon kapták kézhez.