Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - A jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról és a bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről:
4837 rossz szituációjukkal, és belekényszerítették őket olyan helyzetekbe, mintha ők val óban ezeken az árveréseken tényleg olyasmiket szeretnének tenni, amelyekről aztán később kiderült, hogy szabad akaratukból nem tennék, tehát kényszerítették őket zsarolással vagy más módon arra, hogy úgy viselkedjenek egy árverésen, ahogy nem viselkedtek v olna, nos tehát mindezek az elkövetkezendőkben már elkerülhetőek lesznek. Ezt is egy nagyon lényeges előrelépésnek tartjuk. Szándékosan konkrét példákat akartam hozni, mert még egyszer hangsúlyoznám, köztünk az alapkérdésekben mind a Szocialista Párt oldal áról megszólalt szónokkal, mind a Fidesz szónokával alapvetően egyetértés van. Úgyhogy én is a tisztelt Háznak azt szeretném javasolni, hogy mindezen megfontolások alapján a törvényjavaslatot támogassuk, lehetőség szerint minél szélesebb támogatottságot ad junk meg hozzá. Azt gondolom, a felszólalások alapján lehet arra számítani, hogy a Ház döntően támogatni fogja, hiszen végül is minden párt egyetértett. Bár az MDF épp nem vett részt ennek a bizottságnak a munkájában, de gyanítom, hogy ők is valami hasonló álláspontot képviselnek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Karsai Péternek, az MDF vezérszónokának. KARSAI PÉTER , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Dem okrata Fórum részéről fontosnak tartjuk, hogy a lakásmaffia elleni fellépés egy újabb jogszabályi elemmel bővülhessen. Az előterjesztésre vonatkozó törvények módosításával elsősorban az ügyvédek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók ügyletkötésekkel kapc solatos eljárásában teremti meg annak lehetőségét, hogy a személyazonosság igazolása és ellenőrzése a jelenlegi lehetőségeknél jóval hatékonyabban történhessen meg, közvetlen hozzáférést biztosítva az egyes online adatbázisokhoz. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy azok a tipikus bűncselekmények, melyeket ellopott vagy hamis személyi okmányok jogellenes célra történő felhasználásával követnek el, a jövőben könnyebben megelőzhetőek és felderíthetőek legyenek. Az ingatlanokkal és bérlakásokkal összefüggő b űncselekmények esetében számos esetben fordul elő, hogy a fiktív eladó vagy vevő ilyen okmányok felhasználásával leplezi valós személyazonosságát. A módosításnak köszönhetően az érintettek még a szerződéskötést megelőzően megbizonyosodhatnak arról, hogy a másik fél által felhasznált személyazonosító iratok érvényesek, az ügyletkötők személyazonossága valós. Az online hozzáférés a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalának nyilvántartásaihoz biztosítja, hogy elektronik us úton csatlakozva az eljáró ügyvéd vagy közjegyző összevesse a fél személyazonosítására szolgáló adatait a hivatal nyilvántartásaiban szereplő adatokkal, ezáltal elkerülhetővé válik az elveszett, ellopott, megsemmisült, láthatóan hamisított, illetve a ny ilvántartásban nem szereplő igazolványok adatigazolásra történő felhasználása. Az adatigényléssel megelőzhetővé válik az ingatlanokkal kapcsolatos visszaélések tipikus elkövetési magatartása, az okirathamisítás, amellyel az elkövető a lakás tu lajdonosa nevében hamis vagy hamisított okmányok felhasználásával olyan tartalmú nyilatkozatot tesz, amely az ingatlannyilvántartásban a valóságnak nem megfelelő jogok bejegyzését, illetve tények feljegyzését eredményezi. Jól ismerjük azokat az eseteket, amikor ezen adatok bejegyzését követően a jóhiszemű ügyfél a megvásárolt lakást nem tudta birtokba venni, vagy a korábbi tulajdonos lakásának elhagyására és reménytelen, évekig tartó pereskedésre kényszerült. A törvényjavaslat az okmánynyilvántartás bizony os fokú nyilvánossá tételével hozzájárulhat mind az ügyletkötések biztonságának növekedéséhez, mind az ügyletkötések során tapasztalt szabálytalanságok, visszaélések csökkentéséhez. Támogatható az előterjesztő azon szándéka, mellyel a jelen törvénymódosítá s a végrehajtási eljárás, ezen belül is az ingatlanra vonatkozó árverés szabályainak szigorítása, pontosítása útján nyújt védelmet az ingatlanuktól törvénytelen eszközökkel megfosztott állampolgárok számára. A javaslat módosítja a végrehajtási és néhány eg yéb, a