Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 12 (279. szám) - Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Kérdőjelek egyes privatizációs perek körül” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
4791 csak 75 mínusz 1 százalékban a részvénytársa ság cserél gazdát, nem pedig a kulturális érték, ebből következően, megnyugtatom képviselő urat, semmifajta ilyen veszélyeztetettség nincs. Ha már szóba hozta, ön hozta szóba ezt a bizonyos FUFpert: kérem szépen, önök voltak azok, akik 2001ben jogosulatl anul felmondtak egy olyan szerződést, amiből választottbírósági eljárás következett, és jelenleg is folyik egy választottbírósági eljárás Amerikában Magyarországgal szemben. Azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy erre sort kerítettek akkor; az össze s perveszteség, ami ebből származik majd a magyar államnak, az önök rossz döntéseiből következően fog előállni akkor, hogyha ezt meghozza a bíróság. Hogy foge ilyet hozni vagy sem, azt nem tudom megmondani. Egy dolgot tudok mondani: a Budapest Airport Rt. értékesítési pályázatát megelőzően az adatszobában valamennyi üggyel kapcsolatos információ a vevőjelöltek számára rendelkezésre állt, azon kívül pedig, hogy magánszemélyek mit kezdeményeztek az ügyészségnél és mit a bíróságnál, amiről a jobboldali sajtót tájékoztatták, de az ÁPV Rt.t, illetve a Pénzügyminisztériumot nem, nekem nincs tudomásom, azt a sajtót én nem olvasom értelemszerűen, mert csak szidalmazni szokott engem (Dr. Répássy Róbert: Jaj!) , különben is perben állunk ennek a legjelesebb képviselő jével, úgyhogy nem gondolom, hogy kellene ezzel a dologgal nekem foglalkozni. (Dr. Répássy Róbert: Csak azt olvassa, ami dicséri.) A magyar kormány az érvényes döntések szerint járt el az eddigiekben is, és ezt követően is aszerint fog eljárni, megnyugtato m önöket. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen a lehetőséget. Az első megjegyzésem, hogy ha nem lett volna a FUFtó l való vagyonkezelői jog megvonása, akkor nem lett volna mit eladni. Az első: ha önnél van a vagyonértékelés - általában a táskájában hordja , akkor legalább olvassa el, hátha van benne valami a felvetett perekkel kapcsolatos kérdésről. Ha nem szeretné el olvasni, akkor adja ide nekünk, mert mi nagyon szívesen elolvasnánk, nagyon kíváncsiak lennénk rá, hogy mi van benne. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ha ránk már nem hallgat, akkor viszont hallgasson az Állami Számvevőszék véleményére, és felülvizs gálhatná az álláspontját. Egyébként a megjegyzésemet önnek címeztem, mert soha nem fordult még olyan elő az ÁPV Rt. igazgatóságának történetében, hogy a részvényesi jog gyakorlója az igazgatósági ülésen részt vett volna, és de facto politikai nyomás alá he lyezte volna az ÁPV Rt. igazgatóságát. A perekkel pedig vigyáznék az önök esetében - ott volt az ülésen, így tudjuk , mert egyébként a Budapest Airport esetében érvénytelenítettek már egy pályázati fordulót, ráadásul pedig a Mahart esetében is legutóbb, ú gyhogy én mindenképpen óvatosabb lennék ezzel. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Viszontválasz illeti meg miniszter urat. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : A vagyonértékeléssel kapcsolatos információk a tranzakció lezárása után re ndelkezésükre állnak; a vagyonértékelés tartalmát a felügyelőbizottság illetékes tagja megismerte, ennélfogva birtokában van az információknak, a legfontosabb információkat pedig a nyilvánosság előtt elmondtam, ettől képviselő úr sem fog sokkal többet kiol vasni abból az anyagból. (Dr. Papcsák Ferenc: Nem mondta el! - Márton Attila: Elég baj, ha csak ennyi.) Egyébként is, én addig nem olvasom el, ameddig senkinek nincs lehetősége elolvasni, én magam sem olvastam el. Azért vittem el a bizottsági ülésre, hogy láthassák, hogy létezik ilyen, van ilyen, de természetesen addig, amíg a tranzakció lezárásra