Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - KARSAI PÉTER (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár:
4676 pontosan értik azt, képviselőtársaim, hogy ha valami 50 százalékára elég egy feladatnak, a másikat bizony az önkormányzatoknak hozzá kell olykorolykor a más feladatok elv onásával tenni, mert hiszen nem akarják az iskolájukat bezárni, azt működtetniük kell. Erről van itt szó, hogy aki fizet, egyébként ilyenkor meg nem teljesít, hanem csak elmondja, hogy milyen jó, hogy ennyivel és annyival emelkedtek a bérek, miközben az ön kormányzatokkal fizettetik meg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : TataiTóth András következik. TATAITÓTH ANDRÁS (MSZP) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Hosszú idő óta folyik közöttü nk ez a vita. Az alapvető különbség, úgy érzékelem, az, hogy mi azt nézzük, hogy milyen célból működnek az önkormányzatok, milyen célból állapítja meg a normatívát az Országgyűlés és a költségvetés. Azt gondolom, hogy az alapvető cél az, hogy a magyar gyer ekek megfelelő színvonalú közoktatásban részesüljenek. Ezért dolgoznak önök az önkormányzatokban, azért dolgozunk itt mi a parlamentben önökkel együtt, a gyermekeink érdekében. Ha az önkormányzatok olyan feladatot vállaltak, hogy fenntartják az iskoláikat, akkor óhatatlanul ehhez pénzt is kell a közoktatásra fordítaniuk. Természetesen összehasonlítható a rendszerváltást követő évek finanszírozási rendszere a maival többek között olyan szempontból is, én pedagógusként éltem át a rendszerváltást követő éveket , amikor a pedagógusok reálbére a töredékére esett vissza. Ha ilyen áron lehetett az önkormányzatok számára könnyű működést, kényelmes működést megteremteni, akkor ez nem volt jó megoldás. Most a pedagógusok jobb feltételek között végezhetik a gyermekeink nevelését, az önkormányzatoknak egy kicsit szorosabb a feladatmegoldásra jutó pénz, de azt gondolom, hogy ha ezt jól használják föl, akkor végső soron a gyermekeinkre jut magasabb színvonalú ellátás a közoktatás révén. Köszönjük az önkormányzatoknak egyébk ént, hogy ezt a munkát végzik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Karsai Péteré a szó. (16.30) KARSAI PÉTER (MDF) : Gondolom, Tatai képviselőtársam is pontosan tisztában van azzal, hogy az önkormányzat nincs abban a hel yzetben, hogy eldöntheti, hogy az iskoláját fönntartja, vagy mivel drága, ezért megszabadul tőle. Ez kötelező feladata. Ezért nyilván az önkormányzat ebben nem mérlegelhet, neki fenn kell tartani az iskolát. Azonban hogy egy állam, amely egyébként megrende li, hogy abban az iskolában mi folyjon és mi történjen, hogy ebben csak 50 százalékkal vesz részt, és a további felelősséget áthárítja, odalöki, odapasszolja az önkormányzatnak, ez az, amire azt mondtuk, és azt mondom most is, hogy ez nem elegendő. El kell ene érni legalább azt, amit az elmúlt években, mondjuk, azt a 7080 százalékot, hogy igen, ennyi, ilyen mértékben vállal az állam, ha úgy tetszik, akkor pénzügyi gondoskodást az iskolái felett is, mert a feladatot egyébként innen szabjuk meg, nem az önkorm ányzat szabja meg elsősorban az iskolák feladatát. Erről van itt szó, képviselőtársam! Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Arató Gergelyé a szó. ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Az mindenképpen nagy elismerése a tárca költségvetésének, hogy az ellenzéki hozzászólók nem is érintik ezt a területet, és nem is fogalmaznak meg sem