Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 6 (277. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
4677 kritikákat, sem javaslatokat a tárca költségvetésével kapcsolatban, de az, amit önök emlí tenek, ez egy nagyon fontos kérdés mindemellett, tehát az önkormányzati közoktatás finanszírozásának kérdése. Azt javasolom, talán válogassuk szét azt, hogy pontosan miről is beszélünk. Az első kérdés, és ne bántódjon meg, Babák képviselő úr, hogy erre egy kicsit indulatosabban szóltam, ez a béremelés kérdése. Nem kétséges, hogy a közalkalmazotti béremelés, amit egyébként önök is megszavaztak, egy olyan lépés volt, amely feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a közszféra presztízse ne csökkenjen, egy olyan lépés volt (Babák Mihály: A pénz elmaradt!) , amely lehetővé tette azt, hogy az önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazottak és az összes közalkalmazott, ha nem is jó körülmények közé, de egy kicsit jobb körülmények közé kerüljön. Azt talán nem kell önöknek e lmondani, az oktatásban dolgozó emberek mennyire várták azt, hogy végre jön egy kormányzat, amelyik egy kicsit komolyan veszi az ő munkájukat, és ezt elismeri. A másik kérdés az önkormányzati közoktatás fenntartásának felelőssége és a finanszírozás kérdése . Nyilván Karsai képviselő úr sem úgy gondolja, hogy úgy kell működtetni egy rendszert, hogy az állam fizessen ki minden költséget, az önkormányzat pedig majd eldönti, hogy ő mit csinál és ezt hogyan csinálja. A felelősséggel, képviselő úr, nemcsak jogok j árnak, hanem kötelezettségek is, többek között az a kötelezettség is, hogy a közoktatás fenntartása vegyes finanszírozású, ebben van felelőssége az államnak és van felelőssége természetesen az önkormányzatoknak is. Az önkormányzatoknak is van saját bevétel e, átengedett adó, saját beszedésű adó, olyan típusú lehetőségek, egyéb támogatások, amelyeket fölhasználhat a saját céljaira, többek közt az oktatás fejlesztésére, támogatására is. Én nagyon örülök annak, és ebben egyetértek Tatai képviselő úrral is, hogy a magyar önkormányzatok többsége átérzi ezt a felelősségét, és jóval többet költ a közoktatásra, mint amennyi állami támogatást kap. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Azt is el kell azonban mondanom, képviselő úr, és valóban ez a fontos kérdés, amit itt a képviselő úr, ahelyett, hogy a gombot nyomja, bekiabálással közöl velünk, hogy természetesen az önkormányzatok között is vannak különbségek. Az önkormányzatok fizetőképessége is változó, sokfajta tényezőtől függően. Ezért van aztán az, képviselő úr, hogy a z önkormányzatok intézményfenntartását az oktatási területen is többfajta eszközzel segítjük, többfajta többletnormatívával. Ha összeszámoljuk az igénybe vehető normatívákat, akkor - mint a képviselő urak is kiszámolták - körülbelül 120 ezer forinttal több et kap egy kistelepülésen társulási formában ellátott iskolában tanuló diák, mint egy más helyen, mondjuk, Budapesten tanuló társa, azért, mert az itteni többletköltségeket és nehezebb helyzetet elismeri ez a költségvetés. Köszönöm szépen. (Taps a kormányp árti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Göndör Istváné a szó. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az oktatási fejezetben egy indítványhoz kérem a támogatását. A Veszprémi Eg yetem nagykanizsai képzési intézményének a beruházása, felújítása elkezdődött egy évvel korábban, hogy ez folytatódhasson a jövő évben, 140 millió forintra lenne szükség. Ezt az összeget én az oktatási tárca fejezetén belül átcsoportosításokkal szeretném m egoldani. Ehhez kérem az önök támogatását, és ebben az esetben a befejezés a 2007. évben reális közelségbe kerül. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több jelentkezőt nem látok, az Oktatási Minisztérium fejezetéről szóló vitát lezárom. Megnyitom a következő vitaszakaszt az Egészségügyi Minisztérium fejezetére. Kérdezem, ki kíván felszólalni. Gógl Árpádé a szó.