Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 5 (276. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
4544 azok levesznek a nagyobb utakról forgalmat, de ennek kapcsán azt h iszem, hogy az a szakasz, amiről beszélünk, az mindenképpen támogatható. És van egy olyan, ami nem az M9eshez kapcsolódik, hanem M8as módosító indítvány, ami egy elírást tesz helyre, akár Bebes képviselőtársam, akár Németh Zsolt képviselőtársam: a 8as ú t nem Rábafüzesnél, hanem Szentgotthárdnál ér ki az országból, de a 8as útnak is hihetetlen nagy szerepe lehet abban, hogy a Budapestet elkerülő forgalmat elvigyük egy más terület felé, és azzal, ahogy az előbb Domokos képviselőtársam mondta, gyakorlatila g rácsatlakozva egy középmagyarországi útra, feltárja az ott elmaradt régiókat. Tehát én örülök annak, hogy megmaradt, benn maradt ebben a javaslatban, a mostani útfejlesztésekben, egyéb útfejlesztésekben ínséges időben is ez a javaslat, és a nyugatdunán túli régióban közösen, pártoktól függetlenül várjuk, hogy mihamarabb minél jobb utakon mehessünk. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Két percre megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Külön öröm, hogy ezen a késői órán ilyen egyetértően lehet nyilatkozni ezekről a kérdésekről, hiszen a nyugatmagyarországi régióban egyetértés van a pártok között a közúthálózatfejlesztés rendszeréről. A régió fejlesztési tervében egyértelműen meg tudtak állapodni a nyu gatmagyarországi politikai erők, és ennek eredményeként a képviselőtársam által említett 86os út két végéről is megindulhat már a fejlesztés, hiszen a csornai elkerülőre már a pénzek rendelkezésre állnak, ott már elindul a munka. Nagyon reméljük azt, hog y jövő ősszel a szombathelyi várt négysávosítással a 86os út másik oldala is elindulhat, és el fogjuk tudni érni rövid időn belül azt az időszakot, amiről képviselőtársam is beszélt, mert szinte nem élhetőek azok a települések, amelyek a 86os út mellett vannak, mert az ausztriai megváltozott körülmények miatt rengeteg kamionforgalom jött át ezekre az utakra. Úgy gondoljuk, hogy ez a két irányból elinduló fejlesztés lehetővé teszi majd azt, hogy ezek a települések előbbutóbb kikerülhessenek ebből a kamion forgalmi zónából, és ehhez párosulhat hozzá még az M9es út fejlesztése, amely egy másik irányú problémát oldhat meg, és hozhatja a térség városait közelebb az autópályához, mert bármennyire is mondják, hogy fejlett NyugatMagyarország, azért ott az autópá lyaelérhetőség elég messze van tőlünk. A másik ilyen a 8as út, ahol a 11 tonnás megerősítés most van folyamatban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több felszólaló nem je lentkezett, a részletes vitát lezárom. Úgy tűnik, Dióssy Gábor államtitkár úr válaszolni kíván az elhangzottakra. Öné a szó. DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Így van, nagyon szépen köszönöm, elnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! - akik itt a teremben vannak. Én nagyon örülök Domokos László és Ivanics Ferenc képviselő urak felszólalásának, és természetesen Szabó Lajos képviselő úr felszólalásának is. Megmondom, miért. Mert úgy láto m, hogy ha legalábbis a fideszes jelenlevők, a két fideszes képviselő álláspontja a Fidesz politikáját tükrözi, akkor megváltozott a Fidesz politikája. Ennek örülök. Miért változott ez meg? Eddig azokat a hangokat hallottuk, különösen az elnökség néhány ta gja részéről, hogy az