Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 5 (276. szám) - A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
4545 autópályaépítéseket vissza kellene fogni. Nem kellene ilyen ütemben előremenni az autópályaépítéssel, hiszen Magyarország teherviselő képessége ezt nem teszi lehetővé. Most azt hallottuk Domokos képviselő úrtól, hogy hozzuk előrébb az M44es út építését, gyorsítsuk fel az autópályahálózat építését. Visszaigazolta Domokos képviselő úr azokat a mondatokat, amelyeket mi szoktunk mindig elmondani, és amelyekben mélyen hiszünk, úgymint hogy az autópálya valóban befektetéseket vonz, gazda ságot fejleszt. Hiszen ön elmondta - én úgy érzem, hogy egy kicsit túlzás, amit elmondott, de elmondta , hogy például a tejüzem bezárásának az oka Békéscsaba környékén az autópálya hiánya. Én ezt egy kicsit túlzásnak érzem, én úgy gondolom, hogy azért nem lehet ráfogni egy autópálya hiányára azt, hogy egy üzem bezár, ennek rengeteg oka lehet, de abban igaza lehet Domokos képviselő úrnak, hogy valóban az autópályák építése, ezek dinamikus továbbvitele a gazdasági fejlődés előmozdítója. Tehát nagyon örülök, hogy ha ez valóban a Fidesz megváltozott álláspontját tükrözi. Annak is örülök, hogy NyugatDunántúlon hasonló mértékben egyetértenek abban, hogy előre kell haladni a 86os út fejlesztésével, és úgy érzem, hogy ha ilyen irányban gondolkozunk közösen, tehát azonosulni tudnak a kormány autópályafejlesztési, közlekedéshálózatfejlesztési politikájával, azzal is egyet fognak érteni - remélem , hogy minél előbb vezessük be azt az elektronikus díjszedési rendszert, amely Ausztriához hasonlóvá teszi elsősorban a z első években a kamionok számára az úthasználat megfizetését, és nem lesznek olyan anomáliák abban az esetben, hogy az ausztriai A2es helyett, ahol már ma is 22 ezer forintnyi autópályadíjat kell fizetni a kamionoknak, a 85ös, 86os úton dübörögnek végi g ezek a kamionok. Tehát úgy érzem, hogy tudunk előrehaladni, hogy ha ebben az irányban fogunk továbbmenni, amelyet önök visszaigazoltak hozzászólásaikkal. Ami a konkrét módosítókat illeti, a törvényjavaslathoz 14 módosító javaslat érkezett, melyek közül h ármat a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közös tárcaálláspontja alapján támogatni javaslunk. A támogatni javasolt módosító indítványok közül kettő a 2. számú melléklet szövegének pontosítását célozza, amikor az időközben megvá ltoztatott Rábafüzes nevét Szentgotthárdra cseréli. A harmadik támogatni javasolt módosítás egyrészt olyan szövegpontosítást tartalmaz, amely egyértelműbben írja le az NA Zrt. és a KVI szerződéskötését követően a programutakkal kapcsolatban már megkötött é pítési szerződésekből eredő jogokat és kötelezettségeket, másrészt hatályon kívül helyezi az Országgyűlés 65/2005. számú határozatát, mely döntéssel még világosabbá válik, hogy miközben az Országgyűlés hatásköre marad a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése rövid távú programjának meghatározása, amint az az autópályatörvény 1. és 2. számú mellékletében továbbra is törvényi szinten rögzített, addig a konkrét megvalósításhoz a finanszírozási mód szabad megválasztása a mindenkori kormány feladata lesz. (2.20) E miatt nem támogatjuk azokat az indítványokat, melyek éppen ellenkezőleg, törvényi szinten kívánják meghatározni az ÁAK Zrt. finanszírozási struktúrájában megépült programutak körét, vagy olyan feladatok elvégzését bíznák az ÁAK Zrt.re, melyek finanszírozá si formától függetlenül az állam előkészítési feladatkörébe tartoznak. A törvény módosításával nem állt összhangban több további módosító indítvány sem, melyeket emiatt nem javaslunk támogatni. Ilyenek például azok a javaslatok, amelyek az Országgyűlés ált al 2003ban már elfogadott gyorsforgalmi útépítések ütemezését akarják megváltoztatni. Itt utalok vissza megint a Domokos képviselő úr által felvetett gyorsításra. Szeretnénk, jó lenne, mindenki szeretné, hogy ez megvalósuljon, nyilvánvalóan azok miatt a f inanszírozási kritériumok miatt, amelyekre figyelemmel kell nekünk is lenni, pontosan azért, amit önök is mindig kérnek tőlünk, hogy a maastrichti kritériumokat tartsuk be. Ezért mi az eredeti autópályatörvényben foglalt szakaszokat tettük be ide a mellék letbe is. Ezért tettük ugyanazokat a mellékleteket, amire ön is rákérdezett, hogy hiszen változások nem voltak, miért tettük be ugyanazokat a mellékleteket. Azért, mert szerettük volna rögzíteni, hogy ugyanazt hajtjuk végre, ami ott van, csak az utak körét