Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. december 5 (276. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
4364 Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A következő hetekben és hónapokban Magyarország jövőjéről döntünk. Vagy talán pontosabb l enne azt mondani, hogy Magyarország jövőjéről is döntünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Már eddig is döntöttünk.) Most nem a parlamenti választásokról szeretnék beszélni, bár nyilvánvalóan nagyon sokan a következő hónapok egyik legfontosabb politikai ese ményének a közelgő parlamenti választásokat tartják. De hát ezt majd a választók eldöntik, ez az ő dolguk. Van ugyanakkor valami, amit nem tudunk közvetlenül a választókra bízni, hanem nekünk, az országot vezető politikusoknak van ebben döntő és kulcsszavu nk. Igen, a következő 78 év Magyarországáról szól ez a kérdés, hogy hová fogunk jutni az egységesülő Európában, hogy milyen döntésre fognak jutni a 25ök a következő 78 év közös programját illetően. Tony Blair miniszterelnök minden bizonnyal ma késő este fogja benyújtani azt a hivatalos javaslatát, amely az Európai Unió 20072013 közötti költségvetésére vonatkozik. Hát, ez így meglehetősen hivatalosan hangzik. Gyanítom, hogy a bennünket hallgató rádióhallgatók és a televízió előtt ülő nézők nagyon nem kap ják fel a fejüket erre a hírre. Költségvetésről, európai ügyekről beszélni nem a legizgalmasabb hétköznapi kérdések közé tartozik. Ráadásul a legtöbb ember úgy gondolja, hogy ez nagyon messze van tőle. Pedig nem így van. Maga a javaslat tűnhet száraz dokum entumnak, a következményei ezzel szemben meghatározzák hétköznapi életünket. A következményei arról szólnak, hogyan fogunk majd itt élni Magyarországon, távoli falvakban, községekben, hogyan indulnak majd el tanyák és városok a következő évtizedben, hogyan fogunk élni Európában, a hétköznapok Európájában. Tudják önök is, és tudják a tévénézők, rádióhallgatók, hogy nagyon sok vitánk van itt, Európában erről a kérdésről. Sok vitánk van, de ez többékevésbé természetes: 25 tagállam, 25 fajta akarat, és ebből k ell létrehozni valamilyen egységet, határozottság és elvszerű megegyezés szándékával - mind a kettő fontos hozzá. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bizony.) Magyarország természetesen azok között az országok között van, amelyek azt képviselik, hogy előre, mi nél gyorsabban, minél lendületesebb fejlődésnek lehetőséget adni itt, Európában. Abban az Európában, amely az elmúlt évszázadokban hol területi és hatalmi harcok, hol pedig ideológiai küzdelmek által volt megosztva, egészen az elmúlt másfél évtizedig. Aztá n az egységesülő Európa mindezeket a kockázatokat többékevésbé zárójelbe tette. Többékevésbé, mondom, mert volt európai konfliktus, nem is olyan messze a határunktól, jó pár évvel ezelőtt. De az európai konfliktusok természete átalakult. A jövő igazi koc kázata nem az, hogy valamelyik ország területszerző szándékkal nekiindul szomszédjának, a jövő európai kockázata nem az, hogy diktatúrák és szabadelvű demokráciák fognak összecsapni a szent elv érdekében, hanem hogy az Európa nyugalmát és biztonságát létre hozó, annak talapzatát képező, a hétköznapi fejlettséget és fejlődést meghatározó szociális Európa fog kettétörni. Hogy Európát olyan áthidalhatatlan szociális távolság fogja majd megosztani, keletnyugatot vagy délkeletészaknyugatot, amely ellenőrizhetet len, kontrollálhatatlan, és kordában tarthatatlan érzelmeket, indulatokat és egész egyszerűen fizikai mozgást fog elindítani. Százezrek keltek útra a tízek új Európájából, a csatlakozó tízek új Európájából nyugatra tavaly május 1je után. Ebben a határt át lépő, nyugatra irányuló népvándorlásban a magyarok, hála istennek, nem jeleskednek; hála istennek, mondom. Tudhatják önök, hogy példának okáért a brit korona alattvalói közül ma többen vannak Magyarországon, mint ahány magyar polgár NagyBritanniában kért munkát május 1je után. Nem a magyarok árasztják el Európát, mert Magyarország nagy többségében a hétköznapi életet nem választja el áthidalhatatlan szakadék az európai átlagtól. De van távolság, van jelentős távolság, és kár lenne tagadni, hogy vannak oly an magyar régiók és kistérségek, ahol az élet csak nyomokban hasonlít ahhoz, ahogyan élhetnek más országbeli európai polgártársaink, mondjuk, valahol Franciaországban, valahol NagyBritanniában. És még csak azt sem mondom, hogy nézzünk keletre. Tessék körü lnézni, mondjuk, az Ormánságban! És ha az ember körülnéz, akkor azt látja, hogy bizony Magyarországon együtt van a
