Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 28 (272. szám) - Ecsődi László (MSZP) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Bűn és bűnhődés - avagy mi számít súlyosabb környezetvédelmi vétségnek?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár:
3855 környezetvédelemben rend legyen, közös érdekünk az, hogy a levegőszennyezés kapcsán, különösen, ha a klímaváltozásokra, az üvegházhatáso kra gondolunk, azokra a katasztrófákra, amelyekről naponta vannak híradások a sajtóban, ebben az esetben úgy gondolom, egyértelműen szükségünk van arra, hogy szigorú szankciórendszerrel működő, rendben működő széndioxidkibocsátás történjen. Bizony ezek a szankciók meglehetősen kemények, ezt elismerem készséggel, ami 100 ezer forint/napot jelent, és amennyiben valaki több millió forintos bírságot kell hogy fizessen, az bizony hosszú ideig nem teljesítette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, h ogy valóban a jogszabályoknak megfelelően működjön. Ugyanakkor szeretném jelezni a képviselő úrnak, hogy ennek azért megvannak a maga lehetőségei, mert a rendelkezés azt írja elő, hogy az ilyen mulasztások esetén - és mulasztást jelent az engedéllyel való nem rendelkezés is, azt is mulasztásnak titulálja - van mozgástere a hatóságnak, 25 százaléktól 100 százalékig tudja irányítani ezeket a szankciókat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Majd az egy percben folytatom, mert letelt a két percem. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. Parancsoljon! ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Államtitkár úr, közös a véleményünk, hogy a környezetvédelem területé n rendnek kell lenni, és a szabályokat be kell tartani, még ha az bejelentési kötelezettséggel is jár. Ugyanakkor azt vitatom, hogy egy adminisztrációs hiba, vagy ha úgy tetszik, trehányság miatt nagyobb a büntetése a cégnek, mert ez a cég vagy cégek tulaj donképpen folyamatosan működtették a berendezéseiket, az illetékes környezetvédelmi hatóság rendszeresen megkapta a jelentést, hogy a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően működnek, tehát az általuk kibocsátott légszennyezés a határérték alatt marad. E nnek ellenére elég későn derült ki ez a hiba vagy vétség, és ennek okán egy jelentős, több millió forintos bírság kiszabása történt meg, holott nem történt környezetszennyezés. Nekem az a gondom, államtitkár úr, hogy inkább a bürokrácia helyett a környezet virágozzék, és ezért az a fontos számomra, hogy a környezetvédelem legyen betartva. Természetesen legyen büntetése annak is, aki nem tartja be az átjelentési kötelezettséget, de arányosan! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur Lá szló) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Parancsoljon! DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Mint az előbb említettem, mozgástere van a szankciók kiszabásánál, a rendelet kötelező jelleggel írja elő a zöldhatóságnak azt, hogy mérlegelési kötelezettsége van, és ebben a mérlegelési kötelezettségben nyilvánvalóan sok mindent számításba kell venni. Ugyanakkor sajnálatosnak tartom azt, hogy még mindig úgy gondolkozunk, hogy a hatóságnak kötelessége a jogkövető magatartásra felhívni a figyelmet a gazdaság szereplőinél. Én nem így gondolom. Úgy gondolom, hogy egy jogszabály, amikor az kihirdetésre kerül, amikor az hatályba lép, ráadásul ez négy éven keresztül hatályban vo lt, és a gazdasági szereplő négy éven keresztül nem veszi ezt figyelembe, nem fedezi föl, hogy márpedig neki ezt a jogszabályt jogkövető módon be kell tartania, azt hiszem, nem a zöldhatóságnak lenne a dolga az, hogy fölhívja minden egyes gazdasági szerepl ő figyelmét, hogy emberek, ide figyeljenek, ilyen jogszabály van négy vagy öt éve hatályban, mert különben szankcionálni fogom. Azt hiszem, hogy a gazdaság szereplőinek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ennél sokkal környezettuda tosabban kellene viselkedniük és ezt figyelembe venni.