Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 21 (268. szám) - Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH ISTVÁN (Fidesz):
3434 Köszönöm, elnök úr. Akkor döntöttem el, hogy hozzászólok, amikor Wekler képviselőtársam azt mondta, hogy egy apró gond azért csak van. Ugyanis Illés Zoltán barátommal, ha atomról vagy sugárzó anyagról van szó, a legritkábban tudok egyetérteni, de egy dologban igaza volt, amikor azokban a maratoni vitákban ő harcosan képviselte a mérgeszöld álláspontot, hogy a jelenlegi helyzetben ezeket a szegény önkormányzatokat az a kísértés éri, hogy elfogadjanak olyan pénzeket, amiket elfogadnak , és utána a társadalom egy részének a jóindulatú kacsintása mellett elköltsék másra ezt a pénzt, mert a környezet ez volt, akárhogy is hímezünkhámozunk, és mondjuk azt, hogy ez apró kis gond. Nem, ez nem apró kis gond volt, hanem felvilágosításra adott p énzeket elköltöttek másra. Én nem vagyok jogász, tehát nyugodtan megengedhetem magamnak azt a minősítést, hogy mondjuk, elsikkasztották ezt a pénzt, és másra költötték el. De mindenki tudja, hogy nem saját zsebbe tették ezeket az összegeket, hanem a falu j avára felhasználták, és akárhogy is gondolkodunk rajta, személyesen mi, a látszat az volt, hogy megvásárolták ezeknek a településeknek a jóindulatát. Ezért nagyon támogatom azt, és úgy tudom, a Fideszfrakció is támogatni fogja természetesen ezt a kezdemén yezést: szülessen egy normatíva. Ha van egy közösség, amelyik az egész társadalom nevében elfogad egy, valljuk be, igencsak kis kockázatú létesítményt, amelynek a baleseti kockázata nagyon kicsi, de mégiscsak valami van, és a társadalom helyett beengedi a saját önkormányzati területére, akkor normatív alapon támogassuk ezt. Ugyanezt én kiegészíteném akár regionális hulladéktárolókra és a többi, mert minden olyan közösség, amelyik vállal az egész társadalom helyében vagy az egész társadalom nevében egy ilyen megoldást, az részesüljön valamilyen normatív támogatásban. Egyetlenegy dolgot azért szeretnék remélni, hogy ezek a földrajzi területek nem lesznek túl nagyok. Itt azért nehogy elinduljon egy olyan kezdeményezés, mondjuk, legyen Paks a példa, hogy nem 3510 kilométer, hanem 20 kilométer sugarú körben kezdik el érezni az emberek a kockázatot, és akkor lényegében olyan települések, amelyek ezeket a hulladéktárolókat nem akarják befogadni, de most megfogalmazzák magukban, hogy ők még mindig annyira félnek et től, hogy akkor lesz szíves a kormányzat valamilyen módon támogatni őket - ez azért nem fog bekövetkezni! Az már csak zárójeles megjegyzés tőlem, nem is a jegyzőkönyv számára, hogy aztán ez a veszélyes terület parlamenti képviselői területekre korlátozódik , az meg pláne zavarba ejtő lesz. De reménykedjünk benne, hogy a kormány racionális döntést hoz. Egyetlen utolsó megjegyzés: én azért szeretném remélni, hogy Pakson nem lesz hulladéktárolás. Valószínűleg ez egy félreértés volt, Wekler képviselőtársam, átme netileg tárolják ott, de az nagyon jó lenne, ha Pakson ilyen nem történne. (Dr. Wekler Ferenc bólint.) Tehát Paksnak nem kell arra számítania, hogy egy ilyen kockázat miatt majd ő pénzt kérhet az atomerőműtől ilyen jogcímen. Köszönöm a figyelmet. (Szórvány os taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A vita folytatásában Tóth István, a Fidesz képviselője következik. Parancsoljon! TÓTH ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Wekler képviselőtársunk és a hozzá csatlakozó képviselők valóban az atomtörvényben egy nem eléggé leszabályozott kérdéskört találtak, főleg azért, mert az atomtörvény meghozásakor még azért két helyszín nem volt tudott, illetve két helyszín vitás volt, a bodai és a bátaapáti hely szín. Az atomtörvény meghozásakor adott volt a püspökszilágyi és a paksi körzet. Mert valójában az önök által két paragrafusban megjelölt módosító indítvány a TEIT társulásokról szól, azokról a településekről, amelyek a veszélyeztetett körzetnek, illetve i dézőjelbe tett “veszélyeztetett körzetnek” a részét képezik. (20.00) Az az én problémám, hogy ennek a körzetnek a mérete változatlanul nem korrekt. Ha már hozzányúltak, tessék korrektül leszabályozni!