Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 16 (267. szám) - A lobbitevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója:
3280 Végül pedig, azt gondolom, abban is egyet tudtunk sok tekintetben érteni, hogy garanciára szükség van. Hiába hozunk törvényeket, ha hosszú távon politikai rendszerek, illetve kormányok váltják egymást, akkor igenis van néhá ny olyan dolog, amit be kell venni ebbe a garanciába. (13.00) Mi említettük a tizenharmadik havi nyugdíjat mint nagyon fontos intézményt, amit meg kell tartani, de ugyanilyen fontos a munka becsületének vagy a családi adókedvezménynek a megtartása, valamin t az energiaárak kordában tartása, infláció alatti emelésének a lehetősége. Köszönöm, hogy meghallgattak, valamint államtitkár úrnak és képviselőtársaimnak ezt a vitát. Remélem, hogy legközelebb folytatjuk, és sikerrel járunk. (Taps a Fidesz soraiban.) ELN ÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. 13 óra 00 perc van. Menetrendünknek megfelelően az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Köszönöm a konstruktív együttműködést. A mai napon már eg y felszólaló sem jelentkezett ebben a napirendben. A lobbitevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a lobbitevékenységről szóló törvényjavaslat ált alános vitájának a megkezdése. Az előterjesztést T/17795. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/17795/16. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Petrétei József igazságügyminiszter úrnak, a napirendi pont ismertetésére, 25 perces időkeretben. Öné a sz ó, miniszter úr. (A jegyzői székben Vincze Lászlót Pettkó András váltja fel.) DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyminiszter, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta rendszeresen visszatérő témaként merü lt fel a politikai közbeszédben a lobbitörvény elkészítése. Egyesek a korrupció elleni harc egyik eszközét látták benne, míg mások a jogalkotási törvény szerinti társadalmi vitát kívánták helyettesíteni a lobbizás szabályozásával. A lobbitevékenységről szó ló törvényjavaslat benyújtásával a kormány az átlátható jogalkotás megteremtése érdekében kíván lépéseket tenni. Egy demokráciában természetes társadalmi igény, hogy a jogszabályok, egyes közhatalmi döntések hatálya alá tartozók vagy más módon érintettek s zabályozott keretek között részt vegyenek a számukra fontos döntések meghozatalában oly módon, hogy véleményükről, érdekeikről, javaslataikról a döntéshozót tájékoztassák. Mivel a társadalom nem képes az akaratát megfelelő módon szelektálva, csoportosítva, válogatva a jogalkotó szervek irányába továbbítani, a közvetítő mechanizmusok léte demokratikus jogállamban szükséges és elengedhetetlen. Ezekkel a mechanizmusokkal kapcsolatban azonban indokolt olyan előírások kialakítása, hogy érdekközvetítő, befolyásol ó tevékenységüket korrekten, szabályozott keretek között, a tisztességtelen eszközöket és módokat kerülve, jogállami környezetben és feltételekkel gyakorolhassák. A társadalom többi, az érdekérvényesítésben részt nem vevő, de a szabályozás által érintett r észének pedig joga van megismerni, hogy az adott döntés milyen érdekeket szolgál. Ma Magyarországon ennek nincsenek meg a megfelelő szabályai. Az Igazságügyi Minisztériumban az idén februárban kezdődött meg a törvényjavaslat kidolgozása. Az ehhez hasonló á tfogó szabályozások esetében gyakori - most is így történt , hogy a kormány megtárgyalja a szabályozási koncepciót is, és csak utána kezdődhet meg a normaszöveg kidolgozása. A koncepció kidolgozásánál nagy segítségünkre szolgált, hogy a tárca már 2001ben is foglalkozott a lobbitevékenység szabályozásával, és rendelkezésünkre állt az a több száz oldalnyi