Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 16 (267. szám) - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
3269 Szeretném viszont megkérdezni a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy mennyire tartja megalapozottnak a törvényjavaslat indoklásában a 2006. évre előre je lzett 7,5 milliárdot. Hiszen a jelenlegi ellátotti létszámmal számolnak, amely az önök állítása szerint 160 ezer fő, és figyelembe veszik, hogy nem az egész évre, csak az év második felére vonatkozna. 4,3 százalékos nyugdíjminimumemelést feltételeznek, vi szont maga a rendszer jelentősen ki fogja bővíteni az ellátottak körét, hiszen ma, mondjuk, jogosult egy családfő, de hogyha van egy élettársa, van még hozzá négy gyereke, akkor ez már nem 160 ezer fő! Ráadásul azzal, hogy a gyerekek számát veszi, és minde nki után megadja, ez azt jelenti, hogy ha jelenleg egy fő vett igénybe, mondjuk, a nagyságában ugyanekkora támogatást, azt most nem egy fő fogja igénybe venni egy jogosult után, hanem hat. Úgyhogy csak kérdezném, hogy mennyire megalapozott ez a 7,5 milliár dos szám. Azt meg kifogásolni szeretném, hogy egy ilyen horderejű törvényjavaslat esetében sem arra nézve nem látunk modellszámításokat, hogy mit jelent ez egy egykeresős, kétgyerekes, háromgyerekes, négygyerekes család életében, arra sem lá ttunk benyújtott modellszámításokat, hogy mit jelent ez egyébként a társadalomnak, sőt szívesen megnézném régió szerinti bontásban. Nem igaz, hogy nem rendelkezünk azokkal a statisztikai adatokkal, amelyekből ezt ki lehetett volna számolni, és akkor esetle g a képviselők a költséghatásokkal is tisztában lettek volna, úgy tudtak volna dönteni. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Sisák Imre Jánosnak, a Demokrata Fórum képviselőjének . Parancsoljon! SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Türelemmel vártam, míg sorra kerülök. Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem nem tisztem, hogy itt a vitában elhangzottakra reagáljak, de azt gondolom, hogy ha azt nézzük, hogy 2006. július 1jét ől lép be az új rendszer, akkor a 7,5 milliárd forintos nagyságrend, egyébként attól függetlenül, hogy hatástanulmány tényleg sok tekintetben nem készül, elégséges támogatás. De kanyarodjunk egy picikét vissza! Itt a biztonságról, állandóságról beszélünk, és azt mondja Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársam, hogy miért ne lehetne folyamatosan átalakítani a rendszert. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elképzelhető, hogy egy cikluson belül egyszer módosítunk egy törvényt, na de az, hogy az egyes szociális tárgyú t örvényeket minden évben módosítgatjuk, egyértelműen nem előrelátó, nem megfontolt jogalkotási folyamatot rejt magában, tisztelt képviselőtársam. És hogyha még továbbmegyünk, és a családtámogatási törvényt is megnézzük, tisztelt képviselőtársaim, egy gyerme knek a vállalása - ezt már sokszor elmondtuk, a Magyar Demokrata Fórum sokszor hangsúlyozta, soksok képviselője - nem négyéves ciklusokra szóló vállalás, a gyermek hazánk, Magyarország jövőjében több mint húszéves befektetés. Ha négyévenként változtatjuk a családtámogatási törvényt, a támogatási formákat, az elbizonytalanítja a családokat. És akkor térjünk vissza a gáz körüli témákra! Én nem kívánok a gázárral foglalkozni, tisztelt képviselőtársaim, de nincs szükség garanciatörvényre egyébként abban az ese tben, hogyha nem rúgjuk föl mi magunk azokat a garanciákat, amelyek garantálják, hogy ne emelkedjenek az inflációnál magasabban a közüzemi szolgáltatások díjai. Tisztelt Képviselőtársaim! A víz termelői árának a 4 százalékos növelését javasolja a Környezet védelmi és Vízügyi Minisztérium. Ezzel szemben, miután csökkentik a központosított előirányzatoknál a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására rendelkezésre álló 5,5 milliárdos összeget 1,2 milliárddal, ugyanez a minisztérium 15 százalékos lakos sági víz- és