Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉLŐ NORBERT (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
3118 mondhatjuk, az tény, hogy kevesebb áfát fognak az önkormányzatok és az önkormány zati intézmények befizetni a központi költségvetésbe, jelentősen kevesebb pénzt fognak befizetni tételes egészségügyi hozzájárulásként, és az önkormányzatoknak - amelyek ebben az évben a VIII. fejezetben szerepelnek - nem kell kifizetniük a rendszeres gyer mekvédelmi támogatást, a rászoruló gyerekek után a több mint 5 ezer forintos havi ellátmányt. Ennek az összege 75 milliárd forint, képviselőtársaim. Amikor az önkormányzatoknak 75 milliárd forinttal kevesebb pénzt kell befizetniük a költségvetésbe, akkor, amikor a költségvetésből kapott összegeket vesszük figyelembe, ezeket együtt kell nézni. Éppen ezért egyetértünk azzal a szándékkal, hogy az önkormányzatok helyzetén javítsunk, és oldjuk meg a meglévő feszültségeket - mert bizony vannak , de azt is látni kell, hogy azok a módosító indítványok, amiket önök benyújtottak, így változatlanul nem támogathatók, még ha a céllal egyet is értünk. Éppen ezért a kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői a kormánnyal és - nagyon szeretném hangsúlyozni - az önkormányzat i szövetségekkel együttműködve az elmúlt hetekben, elmúlt napokban nagyon sokat dolgozva elkészítettek egy módosító csomagot. E módosító csomag összességében 30 milliárd forintot érint, amely jelentősen javítja az önkormányzatok pozícióját. A 30 milliárd f orintból a szociális ágazatba 6,3 milliárd, a közoktatásra 8,7 milliárd és - az egyik legnagyobb tétel - a közalkalmazotti bérek részbeni fedezetére 15 milliárd forint jut. A parlamentben néha dobálózunk a milliárdokkal - nézzük meg, hogy mekkora összeg ez a 30 milliárd forint! Ez bizony nagyon jelentős összeg. De hogy a magyar átlagpolgár vagy egy önkormányzati vezető is helyre tudja ezt tenni: ez a 30 milliárd forint, képviselőtársaim, azt jelenti, hogy minden magyar állampolgárra nézve 3 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy egy 10 ezer lakosú településen - például Kunszentmártonban, ahol én lakom - a beterjesztett javaslathoz képest 30 millió forinttal biztosan nagyobb lesz a költségvetési kapcsolatokból származó bevétel. Debrecen esetében ez viszont 700 mil lió forinttal több költségvetési támogatást jelent. Így nézve ezt a csomagot lehet úgy minősíteni, hogy kicsi, nem elég, meg több kellene - mindenben van igazság , de ha ezeket a számokat egyegy településre, a választópolgárokra lebontva nézzük, akkor az t kell mondani, hogy ez nem szerény összeg, hanem igenis jelentős. Meggyőződésem szerint ez az összeg biztosítja azt, hogy az önkormányzatok a következő évben is tisztességgel el tudják látni azokat a feladatokat, amiket a törvény rájuk hárít. Biztos vagyo k benne, hogy nem kell visszalépni az önkormányzatok feladatellátásában a színvonalban, és abban is, hogy a 2006os zárszámadási törvény során is el tudjuk majd mondani azt, ami az előző években mindig megvolt, hogy a költségvetési vita során az ellenzéki képviselők azt mondták, hogy tönkremennek, csődbe mennek az önkormányzatok, és amikor a zárszámadási törvény visszakerül a parlamentbe, akkor pedig arról tud beszámolni a kormány, az Állami Számvevőszék és a képviselők is, hogy az önkormányzatok az előző é vben eleget tettek a feladatoknak. Még egy dolgot szeretnék kiemelni, amit fontosnak tartok. Az önkormányzatoknak ezekben a napokban kell elfogadniuk, elkészíteniük a jövő évi költségvetési koncepciójukat. Hogy reális számokkal tudjanak dolgozni, ezúton is felhívom a figyelmüket, számolhatnak azzal, hogy az időskorúak, a hajléktalanok nappali intézményi ellátására szolgáló normatíva nem 191 ezer forint lesz, hanem 197 ezer forint, hogy a fogyatékos személyek intézményi ellátására szolgáló normatíva 465 100 forint lesz, a fokozott ápolást, gondozást igénylő ellátás nem 805 ezer forint, hanem 815 ezer forint lesz, hogy az átlagos gondozást igénylő ellátás nem 710 ezer forint lesz, hanem 730 ezer forint, hogy a hajléktalanok átmeneti ellátása nem 518 ezer, hane m 548 ezer forint lesz, az otthont nyújtó gyermekvédelmi, utógondozói szakellátás nem 710 ezer, hanem 780 ezer forint lesz, a speciális, különleges ellátást igénylő gyermekvédelmi ellátás nem 805 ezer, hanem 900 ezer forint lesz. (11.50) Ezek a normatívák vagy elérik az ez évi szintet, vagy ezt meg is haladják. És ha figyelembe vesszük a hozzászólásom elején elmondottakat, akkor azt gondolom, hogy tényleg elfogadható az,