Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 15 (266. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3090 termékek kiszoruljanak a piacról, illetve ne kiszoruljanak, hanem ne élvezzenek behozhatatlan előnyt a hazai termékekkel szemben. Ezt úgy tudjuk elérni, hogyha a fo gyasztóvédelem, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és azok a civil szervezetek, amelyek erre hivatottak, olyan költségvetési forráshoz jutnak, amely működésük eredményességét biztosítja. Nem sok pénzről van szó, az előző esztendei költségvetésben ez a tétel 1,6 milliárd forint volt, ebben az esztendőben ezt sikerült mintegy 600 millió forinttal megkurtítani. Tehát az 1,6 milliárdból annak egy jelentős részét, mintegy 40 százalékát elvontuk, amelynek eredményeképpen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség személyi állománya jelentősen csökkenni fog, apadni fog, hiszen források híján ingyen senki nem fog dolgozni. Ugyanez igaz az ezen a területen működő civil szervezetekre is. Még egyszer mondom, ez nem pénzkérdés, a költségvetésben 600 millió forint nem tétel, külön ösen akkor, hogyha ilyen pozitív hatásai lehetnek a magyar piac és a magyar kis- és középvállalkozók vonatkozásában. Akkor hol a szándék, amelyről a miniszterelnök úr beszélt, hiszen még egyszer mondom, ez nem pénzkérdés, ez szándék kérdése. Valóban védeni akarjuk a hazai kis- és középvállalkozókat? Vagy valóban védeni akarjuk a hazai mezőgazdasági termelőket, akik lassan teljesen kiszorulnak a multik által uralt, felépített és irányított bevásárlóközpontokból? Ha szándék van, akkor azt jó lenne tetten érni a költségvetésben, sajnos ennek a feltételei nincsenek meg. Tovább folyik a civil szervezetek, a civil társadalom felszámolása. Tegnap lehettünk a tanúi annak a demonstrációnak, ami itt történt a Ház előtt. Nem mástól, mint a fogyatékkal élőktől vagy a fo gyatékosok emberek érdekeit védő szervezetektől von meg jelentős forrásokat a kormány, illetve ez a költségvetési törvénytervezet, valamint a szociálisan rászorult emberek és a szociálisan rászorultak segítését támogató szervezetektől. Ezektől a szervezete ktől mintegy 12 milliárd forintot akar elvonni a kormány ebben a költségvetési törvénytervezetben. Hol a dübörgő gazdaság? Hol a fantasztikus teljesítmény, a magyar csoda, ha arra szorulunk, hogy a legkiszolgáltatottabbaktól, a legelesettebbektől, a legrás zorultabbaktól vonjunk el 12 milliárd forintot? Az adóreform, amelyet oly büszkén emlegetnek kormánypárti képviselőtársaim, és amely tulajdonképpen a költségvetési törvény bevételi oldalát jelentené, az elosztható pénzek nagyságát, oly módon került átalakí tásra, amely nem a magyar gazdaság versenyképességét, nem az esélyek javulását szolgálja, hanem egyszerűen a népszerűségi index javítása célzatával fogant, és így fogadtatták el. Olyan bevételkiesést jelent ez a magyar költségvetés számára, amelynek a forr ásai ebben a költségvetési törvényben nem jelennek meg. Van még egy apró dolog, amiről érdemes szót ejteni. Miniszterelnök úr szeptemberben látogatást tett a tőzsdén. Másfél évszázada nem nagyon volt arra példa, hogy a magyar miniszterelnök a tőzsdén megje lenjen. Engedjék meg, hogy idézzek a Napi Gazdaság szeptember 20i számából, amely azt mondja: “Az első eset a magyar tőzsde csaknem másfél évszázados történetében, hogy egy hivatalban lévő kormány átfogó megállapodást köt a tőkepiac egészét reprezentáló t őzsdével, amelyben nemcsak a tőzsdei ügyleteket terhelő adóról, de a megtakarítási kedv élénkítéséről és a tőzsdei ismeretek terjesztéséről is szó van. A kormány által tegnap az Országgyűlés elé terjesztett adójavaslat során 2007. január 1jétől a tőzsdei ügyletből származó jövedelem után elért árfolyamnyereség - beleértve az összetett vagy származtatott ügylet elszámolt nyereségét is - adója 10 százalék. Ugyancsak 10 százalékkal adózik 2007től a tőzsdére bevezetett értékpapír osztaléka is, ez jelenleg 25 százalék. Bár az adó soha nem jó hír egyetlen tőzsdének sem, megvan a remény arra, hogy a mostani intézkedéscsokor hosszú távon többet segít majd a tőkepiacnak, mint amennyit az adókedvezmény megszűnése árthat. Már jövőre bevezetik a középiskolákban a tőzs dei, tőkepiaci ismeretek című tantárgyat, hogy a középiskolából kikerülő korosztály felelősen tudjon bánni megtakarításaival. A tőzsdei bevezetések sikerét, a hazai kis- és középvállalatok parketten történő megjelenését segítheti, hogy a kormány évi százmi llió forintot oszt szét pályázati alapon az újonnan, a tőzsdére bevezetendő cégek között, ezzel vállalva át a bevezetési költségek egy részét.”