Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 9 (264. szám) - A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a lakás-takarékpénztárakról szóló 1996. évi ... - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2845 javaslatot benyújtani, illetve az elolvasását követően a többi módosító ja vaslatot is megfontoljuk, hogy azok támogathatóake vagy sem. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Herényi Károly képviselő ú rnak, aki a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. Önt illeti a szószék. HERÉNYI KÁROLY , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Engedjék meg, hogy először egy aggodalmamnak adjak hangot, az aggodalom oka pedig az, hogy túl gyakran tárgyaljuk ezeket a törvényeket. Alaposabb előkészítés után egy normális ország normális parlamentje egy ilyen törvényt általában évente egyszer t árgyal, és én úgy emlékszem, hogy a tőkepiacról szóló 2001. évi törvényt az utóbbi időkben már többször tárgyaltuk, ami a befektetőket, a pénzügyi világ résztvevőit, szereplőit bizonytalansággal tölti el. Tetszik vagy nem tetszik, azt azért tudomásul kell venni, hogy a pénzvilág szereplői - legalábbis a működésüket tekintve - konzervatív beállítottságúak, és ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, igen rosszul viselik, rosszul hat a piacra a változások sokasága. Három törvényt tárgyalunk, és miután mind a háro m meglehetősen unalmas szakmai törvény, engedjék meg, hogy a tőkepiacról szóló törvény tárgyalását egy kis pénzfilozófiai vagy pénzpolitikai kitekintéssel kezdjem. A pénz- és tőkepiacok szabályozása a világban több filozófiát követ. Vannak a liberális elve k mentén irányított, vannak a megtakarítók biztonságának védelmét a szabályozás középpontjába helyezők, és vannak az egyéb gazdaságpolitikai céloknak alárendelten működtetett tőkepiacok. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mert pontosan előttem Bőhm ké pviselő úr mondta, hogy a jogalkotó mozgástere túl szűk; azért az Európai Unió tagországain belül is meglehetősen jelentős eltéréseket találunk a szabályozás filozófiáját illetően, tehát azért komoly mozgásterük van itt a kormányoknak. Az angolszász ország okban - NagyBritanniában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában - és néhány keletközépeurópai államban a tőkepiacokat az “éjjeliőr” állam liberálisan, minél kisebb beavatkozásra törekedve kezeli. Ezekben az országokban fordulnak elő a leggyak rabban és a legnagyobb cégeket érintően banki, befektetéskezelői és konzorciális csődök. A kontinentális NyugatEurópa államainak döntő többsége, angolszász hagyományai ellenére, India, Pakisztán, Kína és néhány kisebb ázsiai ország a piaci versenynél font osabbnak tartja a megtakarítók biztonságának védelmét, melynek érdekében az egész tőkepiaci rendszert szoros állami ellenőrzés alatt tartja. Japán és több, az ő példáját követő fejlődő ország: DélKorea, Szingapúr, Thaiföld és több nagy délamerikai állam a tőkepiacot a saját nemzeti gazdasága védelmének, versenyképességének megerősítése szolgálatába állította, ennek érdekében az értékpapír- és származékos kereskedelem során fennáll a szinte korlátlan állami intervenció lehetősége. A magyar szabályozás az a ngolszász és a német modell sajátos ötvözete, amely nem követi ugyan - elnézést a kifejezésért - az “aki hülye, haljon meg” jelmondatú cinikusan szélsőséges álláspontot, de nem alkalmazza a poroszos bürokrácia kisembert védő aprólékosságát sem. A nemzetgaz dasági célok követése vagy a magyar gazdaság védelme pedig érthetetlen módon, de szigorú következetességgel és szinte pártoktól függetlenül, immár másfél évtizede teljességgel kívül esik a pénzügyi rendszert szabályozók érdeklődési körén. A tőkepiaci részt vevőkről nincsenek nyilvános statisztikák, ezért sem a befektetők, sem a szolgáltatók tulajdonlásának nemzeti hovatartozását nem lehet megállapítani. Ez egyébként a gazdaság többi ágára is igaz, hiszen a közvetett tulajdonlás biztonságosan legfeljebb a más odik szintig követhető. Ennélfogva Magyarország egy sajátos kísérletnek a színtere, amelyben tapasztalatokat lehet szerezni az
