Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 8 (263. szám) - Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - FARKAS SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP):
2779 ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Lengyel Zoltán képviselő úr, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Gőgös Képviselő Úr! Jogos a két pont, az agrárgazdasági jelentésről van szó, de úgy gondolom, hogy amikor erről tárgyalunk, akkor ér demes emlékeztetőül a 2004. évi költségvetés végrehajtásáról szóló ÁSZellenőrzést mellétenni, mert tanulságos dolgok vannak benne. Nos, itt volt a fogalomzavar, ezért mindenféleképpen elnézést kérek, hogy nem konkrétan és korrekten fogalmaztam a kormánypá rti képviselőkkel szemben. A földtulajdon elaprózódottságával kapcsolatban pedig állandóan motoszkál az agyamban egy téma néhány hét óta. Battonyán egy másfajta tűz is fölgyulladt nem olyan régen: egy történelmi bejelentésre ébredt az ország, miszerint föl dosztás lesz. Egyszerűen nem értem, hogy amikor a kormánypárti képviselők azt mondják, hogy elaprózódott birtokméret, gazdaságtalan termelés, akkor földosztást ígérnek azoknak az embereknek, akiknek se pénze a termelésfinanszírozáshoz, se eszköze a föld me gműveléséhez. Egy kicsikét ellentmondásosnak tűnik ez a dolog, és kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a végkifejlete. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Farkas Sándor képviselő úr, Fidesz. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azért azzal vitatkoznék, hogy ebből az agrárköltségvetésből milyen prioritások lehetségesek, és milyen ágazatoknak vagy milyen stratégiai ágazatoknak a támogatása - most nem jöved elemről beszélek , konkrét helyzetbe hozása lehetséges, és mennyire lenne szükséges. Már csak azért, mert itt vannak a példák - majd a rendes felszólalásomban el fogom mondani , ezekre a helyzetekre igenis készülni kell, ezekre a helyzetekre egy kormányz ati felelősséggel bíró agrárkormányzatnak készülni kell és pénzt kell szánni. Az nem lehetséges, hogy egy 400 milliárd forintos költségvetésből azt mondjuk, hogy bizonyos prioritásai, fejlesztési prioritásai nincsenek. Ez elfogadhatatlan! Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra következik Karsai József képviselő úr, MSZP. DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Látom, mindenáron megszólíttatnak, holott azt mondják, hogy a szakmával foglalkozunk. Én hatéves koromban t erítettem kötelet először édesapámmal - mint parasztgyerek ; aztán most már több mint hatvan éve vagyok a mezőgazdaságban, lassan negyven éve elvégeztem az agrármérnökit, és tudományos munkáim után pedig most is gyakorló gazda vagyok, aki 7 tonna búzát cs inált most is, amikor a ménesbirtoknál 5 tonnát csináltak. Azt hiszem, hogy azért a szakmai tekintélyem megvan, és szívesen meghívom a két képviselő urat, hogy látogassák meg Battonyán most is a búzáimat vagy épp a learatott kukoricát. (22.40) De azt hisze m, a legfontosabb talán a battonyai bejelentés, amelyről szeretnék néhány szót szólni, amennyi időm van. Nagyon félreérti Lengyel képviselő úr, nem tudja, hogy milyen bejelentés volt. Igenis, akinek van egy 5 hektáros darab földje, és kétoldalt a kéthektár os szomszéd eladja a földet, nagyon fontos azt megvenni. És ehhez most hitelt kaphat. Nagyon fontos, hogy a bérelt földet meg tudja venni, úgy… (Lengyel Zoltán: Nem erről beszéltem.) De erről, mert a battonyai bejelentésről beszélt képviselő úr, ha közbesz ól, én nem szóltam közbe, de szívesen reagálok még egyszer két