Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 7 (262. szám) - A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulásról és a Paksi Atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szóló országgyűlési határozati javaslat által... - DR. ILLÉS ZOLTÁN (Fidesz):
2567 Válasszuk ketté az országgyűlési határozat tervezetét! Az első részében a bátaapáti atomtemető létesítéséről van szó. Előszö r is azt kell mondanom, hogy 2008ig minden hivatalos dokumentum szerint a Paksi Atomerőmű területén megoldott a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezése. Naná! Hiszen mindig termelődik néhány száz köbméternyi kis és közepes aktivitású r adioaktív hulladék: különböző munkaruhák, eszközök, folyadékok tartoznak ebbe a kategóriába, és a Paksi Atomerőmű területén ezeket el tudják helyezni, és biztonsággal tárolják. Hogyan lehetséges akkor, hogy szükséges Bátaapátiban egy sokkal nagyobb méretű, 16 ezer tonnát befogadó, kis és közepes aktivitású radioaktívhulladéktemető megépítése? Úgy, hogy nyilvánvalóan az atomtemető létesítése összekapcsolódik az élettartamhosszabbítással. Akkor, amikor azt hangsúlyozták az atomlobbi részéről éveken keresztü l, hogy a két ügy között nincs összefüggés, azt kell mondanom, hogy van. Igenis, ha megvalósítják az atomtemető létesítését, utána már azt lehet mondani, hogy ha már 5060 milliárd forintért megépült, naná, hogy hasznosítani kell, és szükség van az élettar tamhosszabbításra, ugyanis ha nincs élettartamhosszabbítás, akkor 2008ig a Paksi Atomerőmű területén megoldható a kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezése. 200816 között - tehát a bezárásig - 10 milliárd forint költséggel pedig a kapacitás bőví thető a Paksi Atomerőmű területén. Nos, ha van bezárás 2016ban, akkor 10 milliárd forintért megoldható a kis és közepes aktivitású hulladékok elhelyezése. Akkor viszont fölmerül a kérdés: ha 10 milliárdból megoldható a probléma, akkor miért kell 5060 mil liárdot az atomtemető üveghutai létesítésére elpazarolni? Nagyon egyszerű a válasz: különböző érdekeltségek, cégek, vállalkozások várnak arra a biztos állami megrendelésre, ami ilyen nagy léptékű. S innentől kezdve, azt gondolom, elfogadhatatlan az, hogy á llami pénzek nem megfelelő módon, nem megfelelő célokra, nem megfelelő hatékonysággal kerüljenek fölhasználásra. A tetejébe akkor, amikor szónokok ebben a teremben arra hivatkoztak, hogy a lakosság többsége Bátaapátiban megszavazta népszavazáson az atomtem ető létesítését, azt kell mondanom önöknek, hogy ugyanakkor nyomozás folyik a Legfőbb Ügyészség által. Én voltam az, aki a nyomozást kezdeményeztem, és az ÁSZ jelentése adta az alapot ebben a tekintetben: nevezetesen azt a pénzt, amit tájékoztatásra kellet t volna ezen önkormányzatoknak felhasználni, nem arra használták föl, hanem különböző infrastrukturális beruházásokra, ami törvénytelen. (22.20) Nyilvánvalóan, itt szavazatvásárlásról van szó indirekt módon, hiszen ha azt mondják az embereknek, Józsi bácsi , Mariska néni, ugye, támogatja az atomtemető létesítését, hiszen látja, milyen szép idősek otthonát építettünk önöknek, kiaszfaltoztuk az utcákat, az óvoda tetejét felújíttattuk, nincs az az ember Bátaapátiban vagy a térségben, aki azt mondaná, hogy ő ez ellen van. De ha azt kérdezzük az emberektől, akarjae azt, hogy akkor is, amikor a gyerekei gyerekei fognak élni ezen a környéken, semmi mást ne lehessen termelni, mert csak annak a híre, hogy egy atomtemető van a környéken - csak annak a híre, hogy atomt emető van a környéken! - leértékeli az ott folyó mezőgazdasági termelést, az ott folyó szőlészetet. Abban a pillanatban az emberek másképpen válaszolnak a kérdésekre. Tehát azt gondolom, manipuláció történt, a népszavazás tekintetében indirekt módon manipu láció történt. A tetejében az ÁSZ kimondja a 2005. évi jelentésében, hogy a tárolólétesítés fogalma nincs törvényileg meghatározva, az előkészítő tevékenység fogalmát szintén nem határozták meg. Tehát ilyenformán, amíg ez nem történik meg, nem lehetne egy ilyen országgyűlési határozattervezetet az atomtörvényre való hivatkozással elfogadtatni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az élettartamhosszabbítás tekintetében elhangzott itt számos érv a jövőre nézve. Először is alternatívákat senki nem vizsgált meg a tekin tetben, hogy amennyiben nem történik meg az élettartamhosszabbítás, akkor milyen alternatívák mentén lehetne a közel 40 százalékos villamosenergiakiesést biztosítani.