Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 7 (262. szám) - A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár:
2553 probléma ugyan valóban létezik - ennyiben mindenképpen egyetértünk , ugyanakkor a javasolt megoldást szakmailag nem tartjuk elfogadhatónak. A törvényjavaslat indokolása szerint a javaslat mellett szól az a tény is, hogy a közös ségi közbeszerzési irányelvek hatálya nem terjed ki az ingatlanbeszerzésekre. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy jóllehet a közösségi közbeszerzési jog valóban nem vonta az irányelvek hatálya alá az ingatlanbeszerzéseket, ez önmagában még nem zárj a ki azt, hogy a hazai közbeszerzési jog közbeszerzési kötelezettséget írjon elő az ingatlanok beszerzése tekintetében. Megemlítendő az is, hogy az ingatlanbeszerzéseket már a régi közbeszerzési törvény is hatálya alá vonta, vagyis a követelmény nem az új közbeszerzési törvény által bevezetett újdonságként jelent meg. Az ingatlanbeszerzések közbeszerzési eljárás alá vonását a beszerzések viszonylag nagy értéke indokolja és az, hogy a közpénzfelhasználás nyilvánosságával, átláthatóságával kapcsolatos követel mények az ingatlanra vonatkozó szerződésekkel kapcsolatban is érvényre juttathatók legyenek. Fontos tényező az is, hogy a javaslat kodifikációs szempontból nem megfelelő, tehát elfogadása problémákat okozna a jogalkalmazásban. A törvényjavaslat - engedjék meg, hogy az idő kímélése szempontjából ezzel a rövidítéssel éljek - a Kbt. 242. §át és 257. §át is úgy kívánja módosítani, hogy az adott paragrafusból kivesz egy bekezdést, amelynek helyére változatlan szöveggel az eredetileg sorrendben utána következő bekezdést lépteti. Ez a fajta helytelen megoldás azt a problémát okozza, hogy ugyanaz a rendelkezés változatlan tartalommal a jogszabály különböző helyein jelenik meg, ráadásul a javaslat által átszámozandó egyik bekezdésre, a szolgáltatási koncesszió foga lmára a Kbt. több más paragrafusa is hivatkozik. Ezeket a hivatkozásokat a javaslat a megváltozott számozásra tekintettel nem igazítja ki, ami egy ilyen nagy terjedelmű törvény esetében rendkívül káros, hiszen jogalkalmazói bizonytalansághoz és értelmezési problémákhoz vezet. Szintén súlyos problémát okoz, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén a nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések esetében nem lenne meghatározva az árubeszerzés fogalma, mivel a fogalom meghatározására szolgá ló visszautalást a törvényjavaslat egyszerűen nem tartalmazza. A napokban kerül az Országgyűlés elé a közbeszerzési törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, amely egyrészről az új közösségi közbeszerzési irányelvből fakadó jogharmonizációs kötelezettsé gek teljesítésére, másrészről a közbeszerzési törvény hatálybalépése óta eltelt gyakorlati tapasztalatok alapján szükséges kiigazítások elvégzésére irányul. A közbeszerzési törvény felülvizsgálata során a jogszabályelőkészítő igazságügyi tárca észlelte a képviselői önálló indítvány által kezelni kívánt problémát, és az elkészült törvényjavaslatban az ingatlancsere, illetve az államháztartási törvény és a közbeszerzési törvény közötti ellentmondás feloldására is tesz javaslatot. A benyújtandó törvényjavasla t azonban nem általában venné ki a közbeszerzési törvény hatálya alól az ingatlanbeszerzéseket, hanem kifejezetten csak azokat, amelyek esetében nehézségekbe ütközik a közbeszerzési törvény alkalmazása. A jogszabálymódosítás előkészítésébe bevont Közbesze rzések Tanácsa, illetve Állami Számvevőszék csak ezt a megoldást tartotta elfogadhatónak - alternatív javaslatot előállítottunk , tekintettel arra, hogy kizárólag ilyen módon biztosítható ezen nagy értékű beszerzéseknél az átláthatósági, nyilvánossági köv etelmények érvényre juttatása, a verseny biztosítása és az esetleges korrupciós lehetőségek visszaszorítása. Hangsúlyozandó, hogy a benyújtandó törvényjavaslat a képviselői önálló indítvány által kezelni kívánt problémát ugyanakkor teljes mértékben orvosol ja a mi véleményünk szerint. Annak érdekében, hogy a jogbiztonság elvére tekintettel is elkerüljük a közbeszerzési törvény rövid időn belüli többszöri módosítását, célszerűnek és indokoltnak tartjuk a kormány által