Országgyűlési napló - 2005. évi őszi ülésszak
2005. november 7 (262. szám) - Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár:
2548 kell vitatkoznom, ráadásul olyan dologban, aminek az érdemét tekintve, úgy gondolom, semmilyen vita nincs közöttünk, a részleteit tekintve viszont alapvető nézetkülönbség van közöttünk. (20.50) A törvényjavaslat az általános indokolásában néhány sorban kifejti azt, hogy igazából a lakásmaffiatevékenységre vonatkozóan - Horváth Csaba képv iselő úrtól még azt is hallhattuk, hogy szociális célzattal - készült a törvényjavaslat. Ezt készséggel elhiszem, de egészen biztosan nem erről szól ez a javaslat; egészen biztosan. Az a körülmény, hogy a törvényjavaslat rögtön az 1. §ában úgy rendelkezik , hogy “az ingatlanvégrehajtás során”, ez természetesen csak azt jelentheti, hogy egyáltalán nemcsak a lakásingatlanokra, hanem minden ingatlanra vonatkozóan ezt a törvényjavaslatot alkalmazni kell, és a rendelkezéseknek megfelelően át kell vezetni a hatá lyos jogszabályokon. Néhány szót a végrehajtási árverésről, hogy miről is van szó, mert itt ma csak arról esett szó, amikor ennek a bizonyos végrehajtási árverésnek a mindannyiunk által jól ismert, kizárólagosan negatív jelenségei fordulnak elő. Elfelejtet tünk arról beszélni, maga a javaslat sem szól arról, hogy mi a lényege a végrehajtási árverésnek. A végrehajtási árverés során jogerős bírói ítéletet hajtanak végre, jogerős bírói ítélettel elmarasztaltak valakit, valakinek egy jogvitában nem volt igaza, é s a bíróság úgy döntött, hogy nem támogatja, nem fogadja el, azaz elmarasztalták az ügyben. Ezt hajtja végre a végrehajtó árverés útján. Az árverésnek van néhány nagyon fontos eleme, amelyek közül néhányat itt érdemes megemlítenünk, mert úgy gondolom, jele ntősége van. Az árverésnek az a lényege - és ne a visszaélésszerű árverésekről beszéljünk, mert én nagyon remélem, hogy ez van elenyésző számban, és ne kezdjünk el arról vitát, hogy milyen arányban, mert ennek szerintem nincs értelme , törvényes feladata és célja, hogy a forgalom biztonságát elősegítse azáltal, hogy az ilyen típusú ingatlanok, amelyekre vonatkozóan marasztaló bírói ítélet van, remélhetőleg a piaci értékükön gazdát cseréljenek. Ez mindannyiunk érdeke. Az árverés során valaki, a harmadik fel szólítás után, tehát amikor a kalapácsot leütik, az adott pillanatban egy hatósági aktus közbeiktatásával tulajdonjogot szerez egy ingatlanon. Nagyon fontos eleme, hogy az árverésnek akkor van értelme, ha én mint lehetséges vevő tudom, hogy ott akkor, abba n a pillanatban nekem annyiért megéri megvásárolni azt az ingatlant, amelynek természetesen az egész jogügyletéhez kapcsolódik egyrészt a hatósági aktus, másrészt pedig az ellenőrzési folyamat is. Azon, hogy kép- és hangfelvétel készüljön, lehet gondolkozn i, de azon is lehet gondolkozni, hogy ez esetlegesen hogyan érint személyiségi jogokat, hiszen egy árverési vételről van szó, amelyet egyébként természetesen bírósági eljárásban, illetve a bíróság által magát a végrehajtói aktust is vizsgálják. Ennek nagyo n lényeges eleme az, hogy csak akkor fognak az árverési vevők egyébként a piaci értékhez közelítő vagy remélhetőleg piaci értéken árverezni, ha tudják, hogy van értelme, van miért csinálni. Ha egy 30 napos elővásárlási jog iktatódik e mögé az aktus mögé, a bban a pillanatban az árverési vevő nem érdekelt abban, hogy árverésen licitáljon. Az egész árverésnek az a lényege, hogy lehetőleg elkeljen piaci értéken valami, annak az ellenértéke befolyjon, hogy a jogosultat ki lehessen elégíteni. Ez nem fog megtörtén ni, mert én készséggel elhiszem azokat az érveket, amelyeket hallottam én magam is, és egymás között erről is beszélgettünk már, hogy csak az ügyek kis százalékában várható, hogy az önkormányzat belépjen. Ez lehet. De ha mindegyik ügyben ezt a jogosultságo t - márpedig a javaslat alapján így lesz , mindegyik ügyben rögzíti a törvény, hogy az elővásárlási jog ott lebeg egy lehetőségként, akkor háromszor is meggondolom, bárki is teszi ezt, érdemese egyáltalán. 30 nap múlva meg fog változni bárminek akár a pi aci értéke is, tudjuk, mennyire gyorsan változik a gazdaság. Ott, akkor, annyiért éri meg - ez egy nagyon fontos garanciális eleme az árverési vételnek. Beszéljünk őszintén! Mi történt a ’90es évek elején? Nagyon komoly ingatlanvagyonnal rendelkezett mind egyik önkormányzat Magyarországon. Ez az ingatlanvagyon nagyrészt már egy csomó helyen semmivé vált. Én tökéletesen megértem, hogy elemi érdeke mindannyiunknak, hogy